Sissel-Jo Gazan: Fehér virágok | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
A kilencvenes évek Dániája elevenedik meg Sissel-Jo Gazan harmadik magyar nyelvű regényében. A hozzávalókon most sem változtatott: krimi, csipetnyi természettudomány és alternatív művészet, aprólékos kor- és társadalomrajz. Egy kamaszlány eltűnése nyomán bontakozik ki a titkokkal terhes összkép, akárcsak egy bonyolult és színes tetoválás a még érintetlen bőrön.
Bár a skandináv krimi műfaja talán már lecsengőben van a sok egy kaptafára készült darab miatt, néhány alfaja még ma is képes igazi olvasmányélménnyel meglepni az olvasót. A dán írónő, Sissel-Jo Gazan esetében ugyanis nagyon nehéz eldönteni, hogy krimit vagy inkább gondosan felépített, számos szereplőt mozgató, korrajzban és társadalmi ábrázolásban is erős szépirodalmat olvasunk-e. Első magyar nyelvű regényében, A dinoszaurusz tollában még igencsak meghatározó szálat ad a biológus professzor halála utáni nyomozás, a Tintagombában viszont már szinte teljesen mellékes, sokkal fontosabb a nyolcvanas évek színes világa, a hippik és házfoglalók, a griffitisek és felnőni nem akaró kamaszok forgataga (itt olvashat róla bővebben).
A harmadik regény e tekintetben a kettő ötvözete: az első oldalon megtudjuk, hogy a kis dán szigeten, Samsøn nyomtalanul eltűnt a tizenhét éves Bettina, és csak a találgatás maradt utána. Egyszerűen csak lelépett a nevelőanyjától, annak népes és kusza viszonyokkal terhes családjától? Szerelmes lett? Vagy a szigeten intézték el, ahogy a filmeken: megerőszakolták, feldarabolták és elásták? Tessa, az elbeszélő unokatestvére szentül meg van győződve, hogy így történt…
Még el sem kezdődött a regény, a bogarat máris betették a fülünkbe – hasonló trükkel húzott be minket a 2020-ban megjelent Tintagomba is, amelyben egy titokzatos mérgezés játszotta el a csali szerepét. Sissel-Yo jó íróként pontosan tudja, hogy ilyen felütés mellett nyugodtan kezdhet építkezni (bemutatni a szereplőket, el-elkalandozni a múltba), mert az olvasó minden elejtett infót úgyis arra fog használni, hogy valamiképp az eltűnéshez kösse. Poirot vagy Sherlock Holmes híján tehát maga kezd nyomozni.
A Fehér virágokban is sok olyan elem visszaköszön a korábbi regényekből, amelyeket akár a dán írónő névjegyeként ismerhetünk fel. Ilyen például a csonka család: a történetet mesélő kislány (Jenny, aki a nevét Bertolt Brecht Koldusoperájából kapta) hasonlóan a Tintagomba Rosájához egyedül él az édesanyjával, ahogy Anna Bella is egyedül volt kénytelen boldogulni a hároméves kislányával A dinoszaurusz tollában. Jenny, és az unokatestvére, Tess sülve-főve együtt lógnak, hiszen az előbbi anyja (Kisser) és az utóbbi apja (Jimmy) ikrek, és ők is két nap különbséggel jöttek a világra. Tess családja sem mondhatni átlagosnak, ahogy azt találóan megjegyzik: „könnyebb eligazodni egy görög tragédiában, mint kibogozni”, hogy Tess anyjának pasijai közül ki kivel balhézott össze. A kislány mellett ugyanis ott van még három fiú féltestvér (más-más apáktól, ráadásul az egyik fiú apja megölte a másik apját, amiért épp börtönben ül) és két nevelt gyermek, ezek közül az egyik az eltűnt Bettina.
Mindez szerencsére csak az első hallásra tűnik bonyolultnak, ahogy haladunk előre, egyre érthetőbb lesz minden, a kusza családi háló pedig remek táptalaja a múltbéli titkoknak.
Ahogy a Tintagombában, a családnak itt is van német gyökere: Jimmy és Kisser apja (Palle papa) teherbe ejtette, majd el is vette a hamburgi gimnazista lányt (Jutta mama), és a gyerekek ott is nevelkedtek. A történetünk idején az öreg Pelle a korábban is oly érzékletesen megrajzolt Aarhus leghíresebb tetoválója, akinek saját készítésű gépei iránt Dánián túl is nagy a kereslet.
A tetoválás itt ugyanazt a szerepet tölti be, mint a korábbi regényben a graffiti. Egyrészt itt is úgy tehetjük majd le a könyvet a végén, hogy egészen más szemmel nézünk a tetoválásra, ahogy a graffiti is kilépett a puszta falfirka kétes szerepéből. Érteni fogjuk Palle papa dohogását, amiért a hatalmi rendszer nem képes művészetként tekinteni a foglalkozására, holott ebben „a világ legjobb művészei a világ legősibb vásznára rajzolnak”. Sissel-Yo persze itt is igen alapos, hiszen ahogy korábban kiképzett minket a graffiti művészetéből, most a dán – és persze a világ – tetoválástörténelmét szövi bele a regénybe, amely valahol Tahiti és Új-Zéland között kezdődött.
És a biológia sem maradhat ki. Mivel az írónő végzettségét tekintve biológus, és hosszú ideig tudományos kutatóként dolgozott, a regényeiben mindig fontos helyet foglal el a természettudomány.
Míg A dinoszaurusz tollában a madarak evolúciójáról szóló saját szakdolgozatából indult ki, hogy a végeredmény egy „tudományosan korrekt, ám fikciós regény” legyen, addig a Tintagombában a gombák sokszínű univerzumában merültünk el. Most pedig a botanikus dédapa és az ő híres – rajzolt és préselt – növénykollekciója és gyűjtőszenvedélye adja a tudományos alapot, amelyben ott találjuk Dánia egyik legmérgezőbb növényét, a csomorikát. A gyökérgumó egyetlen cseppje is végzetes lehet, szörnyű kínszenvedést okoz és biztos halált.
Lehet, hogy mindez így szörnyű zagyvaságnak tűnhet, de higgyék el, Sissel-Yo mestere annak, hogy mindebből – a tetoválás, a botanika, a kusza családi háttér, a múlt és jelen, illetve az eltűnés foszlányaiból – izgalmas regény álljon össze. Akárcsak egy tetoválás: minél több részlet bontakozik ki a tű alatt, annál pontosabban látjuk majd a végső összképet. A Fehér virágok a korábbi regényekhez hasonlóan fordulatos és feszült, hiszen amint váratlanul felbukkan az eltűnt lány cipője, az események felpörögnek, és a lavina csakhamar feldúlja a kis sziget nyugalmát. Titkok, bűnök, generációk és bosszú – a dán író újabb erős, elégtételt szolgáltató és felkavaró alkotással örvendezteti meg az olvasóit.
SISSEL-JO GAZAN korábbi művei: Tintagomba; A dinoszaurusz tolla.
