Szergej Lebegyev: Augusztus gyermekei | Miklós Gábor kritikája
Tavaly év végén indította el a Helikon Szergej Lebegyev műveinek kiadását, és A Debütáns után már itt is a második regény, amely ugyanolyan izgalmas és szintén aktuális témákat feszeget. A Szovjetunió, ahogy a posztszovjet világ is, a titkok birodalma volt. A 2016-ban megjelent igen sokrétű mű ahhoz is kulcsot kínál, hogy miként fordult (vissza) Oroszország szerelvénye a mostani pályára, és hogyan szerezték meg a hatalmat a titkosszolgálat emberei.
Miről szól a negyvenéves Szergej Lebegyev magyarul most megjelent regénye az Augusztus gyermekei? Válaszolhatnék Woody Allen híressé vált bonmot-jával, de az kevéssé segítené az olvasót döntéshez. (Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól.) Az orosz szerző tavaly mutatkozott be nálunk A Debütáns című regényével (a kritikát erről itt olvashatják). A kiadói döntést és prioritást az is indokolhatta, hogy a megjelenés idején a világ közvéleménye igencsak rá volt kattanva azokra a hírekre, miszerint az oroszok (az államhatalom, vagy ahhoz közelálló emberek, szervezetek) rendre megmérgezik a külföldre menekült ellenfeleiket, a rezsim disszidenseit egy novicsok nevű harci méreggel.
Több ilyen történet is kerengett a világban, amikor berobbant a hír Alekszej Navalnij rendszerkritikus blogger és ellenzéki politikus megmérgezéséről, majd németországi gyógyulásáról. És őt is a novicsokkal akarták eltenni láb alól. Navalnij sorsa azóta nagyon oroszos fordulatokat vett, de a nálunk ezzel egy időben megjelent Lebegyev-regény megdöbbentő képet festett az oroszországi valóság eme szeletéről. A titkos katonai kutatásokról, az ezekben résztvevők világáról, illetve azon intézményekről és azon szereplőkről, akik az állami bosszút végrehajtva alkalmazzák a mérget.
Mindenki tudja, hogy a világ szinte minden államában léteznek titkos projektek, a kormányok megbízatásokat adnak olyan akciókra, amelyeket később pofátlanul letagadnak, még akkor is, ha rájuk bizonyítják. A Debütánsban azonban olyan képet kapunk a jelen orosz társadalmáról, nyilvános és titkos politikai gépezetéről, amely önmagában, elszakítva a szovjet és cári világ előzményeitől szinte értelmezhetetlen. Ezt az előzményt, ezt a rövid bevezetést az olvasó az Augusztus gyermekeiben kapja meg.
(FOTÓK: Dreamstime.com)
A könyv titokregény: hősei titkokat cipelnek, amelyeket mindenáron rejtegetni kell, mert a titkok tudójának lenni veszélyes a titkokra épített birodalomban. Egy olyan világban, amelyet hazugságra, szemfényvesztésre alapoztak, tények kitalálására, illetve történelmi személyek kiretusálására elbeszélésekből, fotókból és filmszalagokról. Az elbeszélő kamasz volt a nyolcvanas években egy háromgenerációs moszkvai családban. Tánya nagymama a Politizdat nevű politikai kiadó nyugdíjas szerkesztője, akiről mindenki tudja, hogy szabad idejében naplót, vagy visszaemlékezést ír, amelyet nem mutat meg a családtagjainak.
A família nem tud semmit a nagymama őseiről, a nagypapa fényképen sem létezik, csak a keresztnevét ismerik a háború idején született fia apai nevéből: Mihajlevics. A családi legenda szerint a nagyapa és Tánya a háború előtt ismerkedtek meg, egymásba szerettek, már épp összeházasodtak volna, amikor a férfit, aki rádiós volt, egy titkos küldetéssel átdobták a németek hátországába. Talán elesett, talán most is titkos munkát végez az ellenség földjén – szólt a mese, amelyről az elbeszélő úgy véli, hogy a nagymama találhatta ki, hogy fia mondhasson valamit az apjáról a házbéli gyerekeknek, akik mind háborús hősök fiai vagy árvái voltak.
Amikor végre elolvashatják a nagymama gondosan letisztázott kéziratát, a nagypapáról abból sem derül ki semmi. Viszont megtudják, hogy Tánya gyermekkora és származása miért volt titok: a „volt emberek” (osztályidegenek) közül jött, földbirtokosok, értelmiségiek, papok, magas rangú katonatisztek családjából. A szovjet időkben, ha valakiről ez kritikus helyzetben kiderült, az a legrosszabbra számíthatott. Mindenesetre nem dolgozhatott volna olyan bizalmas állásban, mint Tánya. A nagymama halála után előkerül az eredeti napló vérfagyasztó családi történetekkel, a túlélés és rejtőzködés mimikri epizódjaival. Felbukkan benne az M betűvel jelzett titokzatos férfi is, aki néha szerető, néha nem-szeretem teher az asszonyon. Katonatiszt, a háborúban bekerítik, kitör belőle, lefokozzák, újra tiszt lesz, majd eltűnik. Tánya nagymama a titkos szövegben megkönnyebbülve fel is sóhajt.
Regényünk elbeszélője közben alkalmi közreműködőként belekeveredik a széteső szovjet világ utolsó éveinek viharos üzleti világába.
Ez abban az időben a törvények és hatósági gyakorlat közötti hézagok kihasználását, a bűn és nem-bűn közötti mezsgyéken való haszonszerzést jelentette leginkább. Egyik ilyen útján a már független Ukrajna nyugati végén megismerkedik egy férfival, aki üzletet ajánl neki: nyomozza ki, mi történt az apjával, akit a szovjet titkosrendőrség letartóztatott, és akit száműztek Kazahsztánba, ahonnan nem tért vissza. Az apa lengyel állami tisztviselő volt. Az 1939 augusztusi Molotov–Ribbentrop-paktum nyomán a Szovjetunió 1939. szeptember 17-én megtámadta a nácikkal hadban álló Lengyelországot és elfoglalta annak keleti részét, ami azóta is Ukrajna és Belarusz része. A lengyel államapparátus alkalmazottjait, a tehetősebb embereket tömegével tartóztatták le és deportálták.
A történet elbeszélője megoldja a rábízott apakutatási projektet. A következő években ez lesz az üzlete: a szovjet múlt és az újorosz viszonyok között kutakodva családok eltűnt, vagy titokzatos életű tagjainak történetét tárja fel: mi történt velük és miért, hová kerültek, miként haltak meg. A társadalomra nehezedő nyomás enyhülése, a gorbacsovi glasznoszty felszabadította az elfojtott kíváncsiságot, és eltüntette a félelmet, hogy ne piszkálják a múltat, amelyben a családot csapás érte. Sokan tudni akarták, mi és miért történt, és az utódok ki akarták mondani: a rendszer maga volt az igazságtalanság!
Ezek a leszármazottak találják meg a hősünket, miközben bizonyosságot keresnek. De ez már a kilencvenes évek Oroszországa. A jelcini, többé-kevésbé demokratikus Oroszország, amikor még történhettek meglepetések a választásokon. Az a korszak, amikor úgy tűnt, hogy az ország nem örök ellensége a Nyugatnak, sőt oda tartozik. Ez volt az a korszak, amikor inkább megérteni akarták a sztálini érát, a tömeggyilkosságok, a tömeges éhínségek és hazugságok idejét, semmint igazolni, sőt feldicsőíteni azt. Az oroszok néha „zavaros időknek” nevezik ezt a pár jelcini évet. Ugyanazzal a kifejezéssel illetik, mint a Rettenetes Iván halála és a Romanov-ház trónkerülése közötti korszakot.
A 2016-ban megjelent mű kulcsot kínál, amennyiben választ fogalmaz meg a kérdésre: miként fordult (vissza) Oroszország szerelvénye a mostani pályára, hogyan szerezték meg a hatalmat a titkosszolgálati emberek.
Miként lett az állam megszemélyesítője a volt titkosszolgálati alezredes, történetünk első éveiben a szentpétervári polgármester külügyekkel foglalkozó helyettese. A titkosszolgálat szerepe a hazájában erősen foglalkoztatja a szerzőt. Mindenütt jelenlevő, szorosan összetartó, személytelen és arctalan világnak látja. Távlatosan, ám igazából csak a hatalomban gondolkodó, gátlástalan emberek hálózata ez. Érdekük az orosz világ lezártsága, a titkok fenntartása. A titok ugyanis elkülönít és kiszolgáltatja a sokaságot a hatalomnak. De csak a hatalom lehet titokgazda.
Aki már egy kisebb titok birtokosa, az részese lesz a hatalomnak. Mindenki más úgy él, hogy attól kell tartania, bármikor felelősségre vonhatják, mert kiszolgáltatott egy titkot az ellenségnek. És mivel nem tudható pontosan, mi minden lehet titok, bármikor bűnt követhet el az ember, ha idegennel áll szóba. És bárki lehet idegen kém és bárki lehet a titkosszolgálat titkos embere, aki büntetéssel fenyegetheti azt, aki elárulta a titkot. Egy ilyen országban az a rendhagyó, ha valami épp nem titok, ezt például az elbeszélő azonnal érzékeli a maga üzletében, amikor elzárulnak a levéltári források, elhallgatnak a tanúk, amikor a kommunista párt nyeri a választásokat.
A regény szövedékében fontos szál a Kaukázus. Felbukkannak benne csecsenek és a közöttük élő oroszok. A csecsen nemzetségek és az orosz (megszálló) állam két évszázados harca, látszólagos kiegyezései és véres konfliktusai. A csecsen háborúk központi szerepet játszanak Lebegyev nemzedékének életében. Számos kortársa halt meg ott, ki a fronton, ki a terrormerényletekben.
Az észak-kaukázusi háború nem népek, az állam és a szeparatisták között zajlik, hanem érdekcsoportok vívják a hatalomért, üzletért – érzékelteti a szerző.
A második csecsen háborút pedig kifejezetten azért indították, hogy Putyin megőrizhesse az ideiglenesen ráruházott elnökséget. Nem idealizálja a hegylakókat, inkább próbálja megérteni a döntéseiket és néha értelmezhetetlen tetteiket. Felbukkan a regényben a barátság és a szerelem vonala, sőt a szenvedélyé is. A regény végén az elbeszélő és az olvasó megtudja, ki is volt M., a titokzatos nagyapa, és miként találkozott vele egy korábbi kutatása alatt.
A regény eredeti címe oroszul Ljugyi avguszta, azaz Augusztus emberei. Többször utalnak a könyvben erre a hónapra, de a fő történelmi esemény, amelyre Szergej Lebegyev hivatkozik az az 1991. augusztus 17-i puccskísérlet, amellyel meg akarták buktatni Mihail Gorbacsovot, a Szovjetunió Krímben nyaraló elnökét. A hatalomátvételi kísérletet a KGB, a hadsereg és a kommunista párt keményvonalas vezetői szervezték, de képtelenek voltak megvalósítani. A moszkvai nép ellenük fordult, és a hadsereg sem támogatta az akciót. A puccs meghiúsítása felemelő, forradalmi élmény volt az abban résztvevők számára.
Adagoltam magamnak a könyv olvasását, mert Lebegyev sodró szövege, néha filozófiába hajló kitérői magukkal ragadtak, és nem akartam túl gyorsan átszelni a szövegtengert. Megéri megpihenni a mondatok között, végiggondolni az elénk táruló világ eseményeit. Ráadásul ez nem egyetlen történet. Hősünk több regénybe illő sztorival találkozik munkája során, újabb családok történetpatakjai is belekeverednek a folyamba, és az még erősebben ragadja magával az olvasót. Soproni András fordítása hibátlanul adja át a regény világát a mai magyar olvasónak.
SZERGEJ LEBEGYEV korábbi műve: A Debütáns.
