Tudorok giccs nélkül

Hilary Mantel: Tükör és fény | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

Kilenc évet kellett várnunk ahhoz, hogy a korábban kevésbé ismert Thomas Cromwell élete lezáruljon Hilary Mantel trilógiájában. VIII. Henrik főminisztere egy szeszélyes és kegyetlen király jobbkezeként vészelte át Anglia talán legizgalmasabb korszakát. Házasságokat hozott tető alá, majd gondoskodott a megfelelő megoldásról, ha a frigy zátonyra futott. A tekintélyes regény méltó befejezése a fontos díjakkal elhalmozott vállalkozásnak.

Nem akármilyen bravúrnak számított (és számít most is), hogy a Thomas Cromwell életéről szóló mű első (Farkasbőrben), majd második kötete (Holtaknak menete) is elnyerte az angolszász irodalom egyik legrangosabb elismerését, a Man Booker-díjat. Az 1969-ben elindult elismerés életében eddig ezt rajta kívül csak Margaret Atwoodnak és J. M. Coetzeenek sikerült, ami jól mutatja a teljesítmény értékét. De vajon minek köszönhető a történelmi regény sikere?

Nem könnyű egyszerű választ adni, de abban sok kritikus egyetértett, hogy az eddig amúgy nem túl ismert politikus élete és pályája, aki szegénysorból (apja kovács és kereskedő volt) kapaszkodott fel a király főminiszteri székéig, és lett egy időben az ország második legfontosabb embere, mentes a giccstől. Mármint attól a könnyű kezű ábrázolástól, amellyel Anglia egyik legérdekfeszítőbb korszakát, VIII. Henrik idejét szokták életre kelteni a népszerűségre áhítozó szerzők. A magyar olvasók szemszögéből sokkal ismertebb egy másik Cromwell, aki hadvezérként jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szigetországból köztársaság váljon: Oliver Cromwell, aki nem egyenesági rokona a mi hősünknek. A trilógia, vagyis a majd 2500 oldal után viszont garantálhatom, hogy Thomasra szinte új családtagként fogunk gondolni.

Hilary Mantel krónikája jóval összetettebb, lélektanilag alaposan megformált és elegáns humorral telített, vagyis elkerülik azok a giccsesen elnagyolt fordulatok, amelyekkel a Tudorok talán legismertebb korszakát szokták ábrázolni. És még egy apróság, amely a sikerhez hozzájárulhatott: az immár trilógiává bővült mű mindvégig jelen időben mesél, ezzel pedig még inkább jelenidejűvé varázsolja a már túl sokszor lerágott időszakot. A zsűri az indoklásban is valami hasonlót emelt ki, amikor azt fejtegette, hogy Mantel regényeit megfoghatatlan modernség itatja át, a 16. század így válik a mi időnkké, az ott megjelenített problémák a mi problémáinkká. Semmi avíttas múltbanézés.

Talán akkor értjük meg leginkább Mantel irodalmi érdemét, ha összevetjük a korszakot kerüsztül-kasul megíró másik nagy mesélővel, Philippa Gregoryval, akinek egyik legismertebb regénye Mary Boleyn szemszögéből eleveníti fel az ismert történéseket (A másik Boleyn lány). A történész végzettségű szerző érdeme, hogy a kevés reflektorfényt kapó történelmi alakok (főként nők) nézőpontjából mesél. Henrik gyermekkorát, első házasságát és zsarnokká válását például a rivális ház egyik képviselője, Plantagenet Margit felől követjük végig, akivel hatvanhét évesen végzett a bakó. De írt regényt a feleségek/királynék és Henrik lánytestvérei (Margit és Mária) kapcsán is. Ám ezekben hiába igen pontosan kidolgozott a történelmi háttér, a futószalagon érkező művek logikája végig „regényes” marad, mintha csak történelmi albumot lapozgatnánk régi rokonok jól elkapott portréival.

Mantel regényeinek szereplői ezzel szemben hús-vér emberek, és a mű szövete is bonyolultabb, egész olvasót kíván. Fokozottan igaz ez a regényfolyamat lezáró, tekintélyes (ezer oldalnál is több), asztalt beszakító könyvre, a Tükör és fényre, amelyen nyolc éven át dolgozott a szerző. A könyv Boleyn Anna kivégzésével indít, akinek sok udvaronc soha nem bocsátotta meg gyors felemelkedését.

Köztük van VIII. Henrik régi cimborája, húgának férje, Charles Brandon és Henry Fitzroy, a király törvénytelen gyermeke is, aki biztos benne, hogy Anna meg akarta őt mérgezni. Mivel Henriknek továbbra sincs fiúörököse, még az is lehet, hogy a fattyú kerül majd egy napon Anglia trónjára. Ám az új feleség, Jane Seymour végül megtöri az átkot, és fiút hoz a világra (a tizenötévesen elhunyt VI. Eduárdot, aki helyett végig régenstanács gyakorolta a hatalmat). Ám ez a megnyugtató fejlemény sem hoz békésebb időszakot: a feleségek és a gondok tovább szaporodnak.

Hiszen a háttérben javában dúl a csata az új és friss anglikán vallás és a régi hatalmukat visszaszerezni kívánó katolikusok között. Aragóniai Katalin angol hívei és a sértett spanyolok is alig várják, hogy revansot vegyenek. Angliát tehát invázió fenyegeti, ráadásul az összeesküvők sem ülnek ölbe tett kézzel. Ebben a pattanásig feszült helyzetben Cromwell helyzete is ingataggá válik. Sokasodnak az ellenségei, és neki sem hadserege, sem népes, befolyással rendelkező családja nincs, akik megmenthetnék őt a fondorlatokról, vagy Henrik egyre kegyetlenebb szeszélyeitől.

A puszta intellektusára, ravaszságára és kiváló diplomáciai érzékére hagyatkozhat csupán. Korábban is ezek húzták ki a csávából, de vajon meddig? Meddig lehet szembeszállni a korral, zsarnoksággal és hatalomra éhes ellenfelekkel? A politikus utolsó négy évének története sok mindenre választ ad.

Mantel regénye most is Gázsity Mila remek tolmácsolásában szólal meg, a gördülékeny mondatok elemi erővel húznak be a mű közepébe, és hosszú napokig különleges kikapcsolódást nyújt. A papírforma szerint a Tükör és a fénynek ott kellene lennie a Booker-jelöltek jövő évi listáján, s ha nem lenne a korábbi két elismerés, azt is mondanám, hogy itt a biztos befutó. Vagy talán Cromwell majd ötszáz év múlva is történelmet ír?

HILARY MANTEL korábbi művei: Margaret Thatcher meggyilkolása és más történetek; Holtaknak menete; Farkasbőrben.