Kati Marton: Merkel | Falusi Dóra ajánlója
Aki egy politikai vagy gazdasági elemzésre számít, az készüljön fel egy sokkal szélesebb spektrumú áttekintésre Angela Merkellel kapcsolatban. Kati Marton amellett, hogy bemutatja Németország fejlődését, párhuzamosan a német kancellár politikai karrierjével, alapvetően mégis arra fókuszál, hogy megrajzolja a világpolitika egyik legtitokzatosabb, egyúttal legnagyobb hatalommal bíró személyiségét.
A monográfia szerzője második generációs újságíró, akinek szülei 1957-ben telepedtek le az Egyesült Államokban, miután – szintén újságírói munkásságukért – az ÁVO bebörtönözte, és csak amerikai nyomásra engedte el őket. Az ő történetüket A nép ellenségei – családom regénye című kötetében dolgozta fel a New Yorker, a Times of London, a Washington Post, a Wall Street Journal és a Newsweek ügynökségeknek és lapoknak dolgozó Kati Marton.
Merkel című új könyvében részletesen elemzi, hogy „az ország, amely létrehozta Auschwitzot, és levezényelte a történelem legkönyörtelenebbül hatékony, módszeres népirtását”, majd abszolút vesztese lett a második világháborúnak, hogyan jutott el odáig néhány évtized alatt, hogy Európa gazdasági motorja lett, 2009-ben pedig beiktatták az első nyíltan meleg külügyminisztert (Guido Westerwelle). Ez persze egy hosszú folyamat eredménye, de Angela Merkel személyisége és világnézete alapvetően határozta meg országának ideológiai irányát, hiszen a német kancellári pozícióban amellett, hogy ő volt az első nő, ő töltötte eddig a legtöbb időt is, egész pontosan tizenhat évet. „Hogyan érhette el mindezt egy háromszorosan is kívülálló személy – aki keletnémet is, természettudós is, és ráadásul nő?”, teszi fel az izgalmas kérdést a szerző. Könnyen belátható, hogy Merkel ezek alapján nem igazán talált magának példaképet, úgyhogy „ki kellett találnia saját magát mint politikust”.
Arról, hogy Angela Merkel mennyire más, mint a többi vezető, több részlet is árulkodik. Nem vezet naplót, nem ír emailt, csak szükség esetén küld lényegretörő sms-eket, magánéletére pedig gondosan vigyáz.
„Az a tény, hogy elvált, vallásos nő volt az NDK-ból, aki a szeretőjével élt, amikor a jobbközép, keresztény, kulturális értelemben konzervatív, zömmel férfiak által uralt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjévé emelkedett, önmagában is tanúsítja, milyen ügyesen vonta ki a magánszféráját a reflektorfényből.” Hűséges tanácsadók veszik körül, nincsenek botrányai, nem jelentek meg róla leleplező könyvek – ez sokat elárul a munkatársaival való kapcsolatáról.
De mégis, miképp lett egy lelkipásztor lányából az egyik legbefolyásosabb világpolitikai szereplő?
A szerző a politikus különösen elhivatott, nagyratörő, higgadt, ugyanakkor nehezen kiismerhető emberi oldalát rajzolta meg. Interjúkból, a hozzá közel állókkal folytatott beszélgetésekből, illetve a kancellárral kapcsolatos személyes tapasztalataiból tárja elénk igen érdekfeszítően azt a személyt, akit a Forbes évek óta a világ legbefolyásosabb női közé választ. Dacára annak, hogy „a sorból mindig kilógott”.
Kezdve azzal, hogy következetesen kiállt a demokrácia mellett. Amikor egyszer arról kérdezték, hogy miért épp a fizikusi pályát választotta 1973-ban a Lipcsei Egyetemen (1986-ban doktorált kvantumkémiából), azt válaszolta, hogy: „Mi értelme lett volna a bölcsészkarra menni, ha még Heinrich Böll Nobel-díja sem változtatott a helyzeten?” Továbbra is engedély kellett ugyanis az Egy bohóc nézetei című mű olvasásához, ellenben a természet törvényeit még az NDK sem tudta megváltoztatni. Ez a mentalitás, a csendes, de annál határozottabb ellenállás később is jellemzője maradt.
Közben korképet is kapunk: milyen volt az élet a szovjet megszállás alatt lévő Kelet-Németországban, ahol az állam még a diákbulikon lejátszott zenék arányát is pontosan meghatározta (hány százalék keletnémet és mennyi nyugati lehet). Hogyan próbálta meg beszervezni a Stasi, míg végül csak odáig jutottak, hogy őt figyeltették meg. Élete már akkor sem a megszokott mederben zajlott: harmincévesen elvált, egyedül élt, ráadásul viszonylag sűrűn váltogatta a partnereit. Így érkezett el a rendszerváltás és Németország újraegyesítésének időszaka, mikor is a kutatói pályát villámgyorsan politikai karrierre cserélte. Utólag adott magyarázata életszerű, és nagyon is illik egy pragmatikus, erős akarattal rendelkező emberhez, még ha nem is annyira patetikus: egész egyszerűen nem hozta lázba, hogy további éveket töltsön alulfinanszírozott kutatásokkal, amelyeknek akkor még a publikálása is problémás volt.
Már 1990-ben beválasztották a német parlamentbe, a Bundestagba, és a pályája innentől kezdve meredeken ívelt felfelé. Hamarosan már Helmut Kohl kancellár mellett dolgozott, aki mentoráltjaként tekintett rá, és a karrierje érdekében nem egyszer könyörgött munkatársainak, hogy fejlesszék Merkel nem létező stílusérzékét. (A divathoz való puritán hozzáállása mára már védjegyévé vált – sikerült ezzel is egy új utat kijelölnie a női politikusok számára.)
A gyors karriernek azonban ára is volt, Marton erről sem feledkezik meg, részletesen bemutatja az érvényesülés rögös útját.
Akárcsak azt az elképesztő történelmi fordulatot, amellyel Merkel magához ragadta a hatalmat Kohl elől. Ez már igazi világpolitikai színvonal volt, és egyértelműsítette, hogy új idők jönnek, amelyek következetes elveire Angela Merkel személye a garancia. Nem véletlen, hogy 2005-ben már maga Kohl is korábbi tanítványa kancellárságát támogatta. Még abban az évben ő lett Németország első női kancellárja.
Megismerjük különféle politikai trükkjeit, hogyan valósította meg a rivális pártok energiaügyi, gyermekvédelmi, házasságjogi és nőjogi programpontjait, miközben képet kapunk a konszenzuskereső oldaláról is. Hogyan viszonyul az istenhithez, miért sírta el magát egyetlenegyszer a kormányülésen, milyen politikai – és most már mondhatjuk – ideológiai örökséget hagy maga után.
Merkel, aki az újraegyesített Németország megerősödésének szimbóluma lett, nem felejtette el hazája 20. századi bűneit, és az elmúlt évek migrációs válságai kapcsán elsőként használta nyíltan az erkölcsi kötelesség kifejezést. Nem véletlen az sem, hogy ez a higgadt, ám annál elszántabb politikus a kancellári státusztól való katonai búcsúztatója helyszínéül azt a berlini Bendlerblock udvart választotta, amely 1944-ben a Hitler elleni összeesküvést tervező tisztek főhadiszállása volt. A zenekartól pedig azt kérte, hogy többek között Nina Hagen punk énekesnő kultikus számát játsszák el (Du hast den Farbfilm vergessen). Kati Marton könyve azzal, hogy (Barabás András pontos fordításában) bemutatja ennek az emblematikus politikusnak az emberi oldalát, nagyban hozzájárul korunk és az európai politikai élet megértéséhez is.
KATI MARTON korábbi művei: A kém; Párizs – Szerelmeim története; Halál Jeruzsálemben.
