Tor Åge Bringsvaerd: VAU | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Miért szaglásszák meg egymást a kutyák, és miért vannak örök haragban a macskákkal? Mit titkoltak el az oroszok az első űrkutyával kapcsolatban? Hogyan mentette meg Nagy Sándor életét a hűséges négylábú társa? Ezekre és még számos kérdésre válaszol a norvég szerző színes, szagos történetcsokra, amely korokon, civilizációkon átívelve követi legfontosabb társunk útját történelemben, művészetben és vallásokban. Harmincezer éves barátság szívmelengető története.
Az a legjobb a kutyában, hogy nem nyávog. Erre a megdöbbentő felfedezésre akkor jutottam, amikor sorrendben a harmadik éjszakán költött fel a párom macskája azzal, hogy neki azonnal ennie kell. A makacs és vékony nyávogással a hajnali csendben üveget lehet vágni. Ilyenkor nosztalgiával gondoltam a kutyámra, aki velem aludta át az estéket, és még azt is megértette, ha reggel még egy kicsit ágyban akartam maradni. Aztán persze nagy sétával kárpótoltuk magunkat.
Azon már meg sem lepődtem, hogy a dzsikarilla indiánok szerint a világ egyik teremtője, Fekete Hekszin a kutya létrehozása után megkérdezte az állattól, hogy most mihez fog kezdeni. „Ó, Öregapám, nem tudnál egy társat teremteni nekem?”, kérdezte a kutya. Hekszin még csak nem is hümmögött, hanem lefeküdt a földre, és azt mondta az ebnek, hogy rajzolja körbe a mancsával. És így megszületett az ember… Egy másik eredettörténet szerint (a Szibériában élő korják törzs mitológiájából idézünk) Eme’mqut két kutyát is teremtett: egyet a péniszéből, egy másikat pedig a vulvájából.
Kell-e ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy a kutya az ember legjobb barátja?
A hol költői, hol tréfásan profán (már a mai fül számára) mítoszokat a norvég kutyabolond, Tor Åge Bringsvaerd színes-szagos antológiájában, a VAU-ban találjuk sok mással együtt. Ezek kellőképpen alátámasztják, hogy – a legfrissebb tanulmányok szerint – a harmincezer éve háziasított kutya miért is játszik olyan fontos szerepet az életünkben. Nyomot hagyott a vallásunkban, a kultúránkban, az életmódunkban és még a nyelvünkben is.
Például megtudhatjuk, hogy a ma létező legrégebbi kutyafajta gyökerei egészen a preszemita sumerekig vezethető vissza, akik Ku Assa néven utaltak az agyagtábláikon a „lókutyára” vagy a „ménest őrző kutyára”. Ez az elnevezés köszön vissza, mondja a szerző, a magyar kuvaszban is, amely elsősorban a király és a nemesség kutyája volt. (Mi persze más eredetet is tulajdonítunk a kifejezésnek, egyszerre játszanak a türk, a perzsa, de akár a mongol gyökerek is, mint ahogy lehet egyszerű hangutánzó szó is, miként sok másik nyelvben.) De megtudjuk azt is, hogyan lett a ma már világszerte elterjedt gyorskaja az 1900-as években hot dog. Egy bizonyos T. A. Dorgan nevű újságíró ugyanis képtelen volt kimondani az eredeti nevet: dachshund sausages, vagyis tacskókolbász. Mert a kiflibe helyezett kolbász a „feltalálót” (Mozley Stevens) a rövid lábú, hosszú testű tacskókra emlékeztette.
Ugyanígy jó tudni, hogy a cinikus kifejezést is tőlük eredeztetjük, illetve a Kanári-szigeteknek nincs sok közük a sárga madarakhoz. A szigetet a rómaiak nevezték el az őslakosok által megszelídített vadkutyák után: Islas Canarias, vagyis kutyák szigete. Ráadásul ez a kutyafaj (Presa canario) ma is létezik.
Bringsvaerd könyve csak úgy hemzseg az érdekes adalékoktól, órákig lehetne csemegézni belőle. Beszél a képregényekben, vásznon és a képernyőn karriert csinált kutyákról. Az egyik leghíresebb sztárt, Lassiet például több mint tíz kutya alakította, és bár Eric Knight novellájában, majd a regényben is szukaként szerepelt, a „színészek” kanok voltak. Így nem kevés pluszmunkát vett igénybe, hogy a képekről eltüntessék azt a bizonyos testrészt, ha a kamera túl sok mindent megmutatott. A magyar szerkesztők jóvoltából itt van Kántor, Frakk és a Futrinka utcából ismert Morzsa kutya, de még Mézgáék Blökije is. A kitalált karaktereket messze lepipálja az első űrkutya, Lajka (magyarul: Ugatós), akit eredetileg Kudrjavkának hívtak, de a külföldi média kedvéért a könnyebben megjegyezhető névre váltottak. Nos, szegény pára a páni félelem és a műhold túlmelegedése miatt pár órával a Föld körüli pályára állás után elpusztult. A propaganda persze arról tudósított, hogy napokig élt, az igazság csak 2002-ben (!) derült ki.
A számos műből (A brémai muzsikusoktól Marco Polo utazásain át a világ minden tájáról beidézett mondákig) vett részletek remek témákkal szolgálnak. Kedvencem az az észak-amerikai történet, amely azt magyarázza meg, hogy miért szaglásszák egymást a kutyák. Nos, egy napon a kutyák fontos találkozóra gyűltek össze, s mert nagyon ügyeltek a tisztaságra, az ajtó előtt mindenkinek le kellett oldania a farkát és betennie egy kosárba (ahogy mi is lehúzzuk a cipőnket otthon). Ám a tanácskozást megzavarta egy farkas, mire az ebek pánikszerűen menekültek, és mindenki találomra felkapott egy farkat a kosárból. Mivel pedig sokan nem a sajátjukat kötötték fel, mind a mai napig keresik – szaglászva – a sajátjukat.
A gyönyörű illusztrációkkal díszített kötet voltaképpen a kutyák kultúrtörténete, amely korokon és civilizációkon átívelve követi nyomon leghűségesebb társunk írásos vagy elbeszélt emlékeit a történelemben, művészetekben és a vallásokban (Petrikovics Edit fordítása). A szentté vált kutyáktól Hitler hóbortos ötletéig, aki beszélő kutyákból kívánt felállítani egy hadtestet. A VAU kutyabarátoknak kötelező, de a fennmaradó kevesek is nehezen fogják letenni.
