Radnai Péter: A magyar televíziózás legendái | Ács Ferenc ajánlója
Emlékeznek még, hogy mennyi volt a Kapcsoltam fődíja? És miben állt az élő adás varázsa? Hogyan tűnt fel az amerikai elnök egy magyar gyerekműsorban? Húsz legendás tévés eleveníti fel a Magyar Televízió aranykorát ebben a beszélgetős könyvben, amely nem csupán a nosztalgia, hanem a történelmünk szempontjából is számos tanulsággal bír.
Athenaeum, 293 oldal, 5699 Ft
Csak az utolsó monopoléveit csíptem el a Magyar Televíziónak, így kevés élményem van a királyi tévé hatalmáról. Már túl volt az aranykoron, ráadásul megjelent a saját maga növesztette konkurencia is, a kettes csatorna, amit eleinte még nem is lehetett fogni mindenhol. De még mindig a tévé tematizálta a másnapi közbeszédet. A Szomszédok adott részeit, a szombati esti amerikai filmet illett megbeszélni a munkahelyen, a fodrásznál, a megállóban. Mint ahogy azt is, ha valamelyik bemondó (egy ma már megszűnt szakma) frizurát váltott, vagy izgalmasabb ruhában jelent meg a képernyőn.
Ez a kor ma már jobbára el- és megmagyarázhatatlan a mai generációk számára, amely szinte nem is tévézik, hanem tartalmat fogyaszt minden lehető csatornán: a streaming szolgáltatóktól kezdve a kalóz feltöltéseken át a videómegosztók aktuális klikkmágneséig. Már a tévé maga is sokszor öreges műfajnak tűnik, bár azért még képes egy-egy nagyobb eseménnyel (valamelyik valóság- vagy tehetségkutató show) leültetni a képernyő elé a ma már egészen más szempontok szerint „tévéző” nemzedéket.
Ettől eltekintve messze nem tanulságoktól mentes felidézni, hogy milyen szinten képes befolyásolni egy puhább diktatúra első számú médiája a nézők ízlését, gondolkodását, tudását.
És mekkora felelőssége van azoknak, akik a tartalomgyártásban a maguk ethosza szerint részt vesznek – ahogy azt Feledy Péter igen találóan mondja: „egyértelműen beszéltünk kétértelműen”. Radnai Péter (szintén zenész, hiszen ő maga is az MTV-ben kezdte tizenkilenc évesen a tévés pályafutását) húsz beszélgetést tartalmazó könyve nem csupán erre az időszakra világít rá, hanem arra is, hogy a tévé a nyolcvanas évek derekától milyen szerepet vállalt a kulturált rendszerváltásban. Majd hogyan kezdett minden repedezni és széttöredezni a médiaháború idején, a kilencvenes évek legelején, hogyan vált megosztottá a korábban egységesnek tűnő társaság, és végül hogyan vesztette el az MTV korábbi jelentőségét, amikor megjelentek a kereskedelmi csatornák.
Radnai Péter
Vagyis történelmünk legérdekesebb korszakát elevenítik fel a sokáig szinte mindenhatóknak számító tévések szemszögéből. Bár elsőre kissé erőltetettnek hat Radnai meghatározása, miszerint a magyar tévé legendás alakjai voltak az első influenszerek, vagy legalábbis azok előképei. Néhány beszélgetőtárs tiltakozik is ellene, joggal, hiszen az influenszereket ritkán társítjuk komolyan vehető értékekhez, míg ők – ha egy mesterséges, versenymentes közegben is – csak letettek valamit az asztalra. Ám abban is van igazság, hogy valóban ők voltak számunkra azok a minták, amelyek akarva, akaratlanul meghatározták a magunk civil életét, amelyeket így vagy úgy, de utánoztunk, beépítettünk.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy naponta lájkoltuk és követtük őket, csak még nem tudtunk róla.
Szinte mindegyik beszélgetés érdekes valamiért. A bemondók (Endrei Judit, Kertész Zsuzsa, Kovács P. József) révén bepillantunk ebbe az egykori szakmába, annak fortélyaiba, a frontvonal mögé, hiszen ők voltak a tévé hangjai és arcai. Rózsa György, Vágó István és Egri János kapcsán felidézzük a kor legnépszerűbb vetélkedőit, és elmerenghetünk azon, hogy vajon miként lehetett egy olyan műsor hallatlanul népszerű a maga idején, mint a minimál díszletre és elképesztő lexikális tudásra építő, mai szemmel szinte nézhetetlenül unalmas Elmebajnokság. Természetesen felidézzük minden tehetségkutató tévés ősét, a Ki mit tud?-ot is, amely pillanatok alatt emelt ki valakit a névtelenségből, és tett mindenki ismerősévé.
Páratlan érdeklődés övezte
Bánó András, Feledy Péter, Kaplár F. József a riporterek és híradósok felelősségéről beszél, illetve arról, hogy miként találták meg a rést a valóság és a pártdirektívák között, amelyet a cenzúra sem bántott, mégsem volt bántóan vonalas vagy propagandízű. A cenzúra abszurditására remek példát hoz Juhász Előd: azt a tilalmat, miszerint karácsonykor tilos karácsonyi zenét leadni a rádióban, úgy szegték meg, hogy Honegger Kantátáját csempészték be a műsortervbe. „A főnökök honnan tudták volna, hogy semmi köze a híres NDK-s politikushoz, Honeckerhez?”. De tiltva volt Karády is (a legabszurdabb, hogy igazából nem is tudták, hogy miért), valamint Koncz Zsuzsa egyik dala, mert abba az öntudatos szocializmus szempontjából belekerül egy felháborító sor is: „Bárhogy lesz, úgy lesz”.
Megszólal Gálvölgyi János, aki a paródiái révén még híresebbé tette azokat, akiket kifigurázott, Gát György a Linda és a Família Kft. diadalútjáról mesél, az „eddig-eddig-eddig” születéséről, amelyet aztán minden epizódba bele kellett írni. Dévényi Tibor révén kiderül, hogy a pöttyös labda miért pontos labda, és hogyan lehetett beszervezni egy magyar gyerekműsorba az amerikai elnököt. Szinetár, Horvát János és Vitray beszélgetései pedig kontextusba helyezik az arany- és hőskort, megvilágítják, hogy olykor egy thonet szék is képes volt történelmet írni a megfelelő pillanatban. A mai olvasó számára egy-egy fogalmat, műsort vagy személyt (bár talán Kodályt nem kellett volna idesorolni) remekül világítják meg a keretesként funkcionáló „memóriafrissítők”, de olykor még az idősebbeknek sem árt átismételni a „fekete-fehér korszak” egy-egy mára feledésbe merült jelenségét a számok, adatok tükrében.
Bár sokszor volt olyan érzésünk, hogy még tarthatott volna a beszélgetés, sok eseményre, műsorra, pályarészre nem kérdezett rá Radnai, a könyv révén mégis összeáll bennünk a televízió nem hivatalos, sztorikban elmondott története.
Ha maradnak is rések, azokat kipótolja a nosztalgia, a műsorokra újra rákereső kíváncsiság. Így viszont az életútinterjúk hosszát, terjengősségét megspórolva, olykor csak fel-felvillantva egy-egy jellegzetes képet, kapjuk meg az egész illúzióját. Múltunk jelentős, fotogén szeletét.
