Sven Felix Kellerhoff: NSDAP | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Bármilyen hihetetlen, de eddig nem született átfogó munka Németország történelmének legnagyobb pártjáról. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt a csúcson 8,5 millió taggal rendelkezett és persze számos támogatóval. A berlini történész munkája kiválóan foglalja össze a néppárt létrejöttét, megerősödését és felemelkedését. És annak utóéletét is a háború után.
Hiába olvastam el már pár könyvet erről, kicsit mindig homályosnak, így misztikusnak éreztem azt, hogy miként is volt képes Hitler egy alig pár embert megmozgató tucatszervezetből országos hírű, és így a történelmet is befolyásoló pártot? Tényleg elég volt ehhez a karizmája, a szónoki tehetsége? Vagy tényleg képes volt újat és újszerűen mondani? Tényleg csak ugródeszka volt a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) a hatalom felé vezető úton?
Bármilyen furcsa, de a speciális szempontú tanulmányokon kívül nagy és átfogó munka még nem foglalkozott a náci párt történetével. Ahogy Sven Felix Kellerhoff az Előszóban a párt „természetesen szerepel az NSDAP az összes, majdnem száz komolyan vehető Hitler-életrajzban, ám sehol sem emelik ki a jelentőségét”. Nem a szervezet, hanem Németország történetét vizsgálják 1933 és 1945 között. Jelen munka viszont leginkább a Kampfzeitként, vagyis harcos időkként emlegetett idősávra koncentrál (1919 és az 1932-es hatalomátvétel között) mikor is a szervezet lassan kiemelkedett a hasonszőrű pártocskák közül és elindult az „igen széles és aktív népi mozgalom” felé. A Harmadik Birodalom 12 évével csupán a könyv utolsó harmada foglalkozik, mert ekkor a pártot már nem lehet megkülönböztetni az államapparátustól. A szervezet maga alig kap saját járulékos feladatokat, ám ezeket is részletesen elemzi a könyv.
Kellerhoff munkája (Simon-Szabó Ágnes tolmácsolásában) teljes egészében forráskutatáson alapszik: a szervezet áttekinthetetlen mennyiségű fennmaradt iratain, az úgynevezett Abel-gyűjteményen (a legrégebbi párttagoknak – több száznak – a szervezethez vezető útjának szubjektív indoklása és beszámolója), a húszas és harmincas évek rendőrségi aktáin (a hívek által kiprovokált események jegyzőkönyvek).
Kifejezetten érdekfeszítő, amikor a szerző összeveti a Mein kampfban leírt történéseket, a későbbi mítoszgyártás igen fontos elemeit a valósággal, korabeli hírlapok tudósításaival, a szervezet üléseinek dokumentumaival. Hitler ugyanis igencsak kiszínezte ezt az időszakot. Mint ahogy hamisítvány a saját kezű felvételi kérelme is, és az is, hogy jelentéstevő kémként vett részt először a szervezett ülésén – bár így került be a hivatalos nemzetiszocialista történetírásba. És az is világosan kiderül, hogy a korabeli München társadalmát mennyire átitatta az antiszemitizmus, a völkisch (népi) szemlélet. Vagyis a nácik által végletekig képviselt nézőpontok „már azelőtt jelen voltak mindenütt, mielőtt Adolf Hitler politikai ambíciókat kezdett volna dédelgetni”. A sikere tehát nem az eredeti szemléletmódnak, hanem a szónoklat módjának volt köszönhető, annak a „határtalan agresszivitásnak”, amely „a háború vége óta irányt tévesztett publikum számára vonzóvá vált az átrendeződés korában”.
Az újságíróként, majd a Die Welt napilap kortárs és kultúrtörténeti részleg főszerkesztőjeként tevékenykedő Kellerhoff, aki számos monográfia szerzője (történészként Berlin újabbkori történelme a szakterülete) igen higgadt elemzést ad nem csupán a pártról, de az azt éltető tagokról (pl. hogyan szólította meg őket a mozgalom) szellemiségről, amelyet végül Hitler visz – az ő szemszögükből – sikerre. A megerősödés folyamatát, a müncheni puccs eseményeit, a világnézetet, pénzügyeket (így a támogatóit is), kapcsolódó szervezeteket részletesen bemutató elemzést olvasva sokkal logikusabb kép bontakozik ki előttünk. Épp az, amit az eddigi legenda eltakart, vagy a maga igényei szerint fogalmazott át.
A végig izgalmas könyvet böngészve még nagyobb lesz az olvasó értetlenkedése, hogy miért is nem foglalkozott eddig egyetlen átfogó munka sem a német történelem legnagyobb pártjával, amelynek csúcspontján 8,5 millió tagja volt, és számtalan csendestársa, támogatója. Különféle érdekek és számítások mentén. És ugyanilyen izgalmas a párt „utóélete” is, a háborút követően, az álságos nácitlanítási eljárások a Német Demokratikus Köztársaságban, majd a Német Szövetségi Köztársaságban, amikor az újonnan alakított pártok közül kettő is megpróbált kötődni az NSDAP-hoz, illetve annak örökségéhez.
Kollerhoff hiánypótló munkája segítségével egy újabb fontos darabot illeszthetünk a kirakósba, hogy teljes legyen a nemzetiszocializmusról, illetve annak hatásmechanizmusáról alkotott képünk. Még inkább világossá válik, hogy a mozgalom bár „Hitler nélkül minden valószínűség szerint csak egy átlagos autoriter-nacionalista párt maradt volna különféle széttartó célokkal”, ugyanakkor a mozgalom támogatása, ereje és biztos hátországa nélkül a Führer sem válhatott volna az ország leghatalmasabb emberévé. Rossz időben rossz helyen találtak egymásra. S bár azt hihetnénk, hogy az emberiség történelmének talán legintenzívebben kutatott időszakával kapcsolatban már minden csontot lerágtak legalább kétszer, Kellerhoff munkája kiválóan demonstrálja, hogy az utókornak még mindig akad át- és meggondolnivalója.
SVEN FELIX KELLERHOFF legutóbbi munkái: Mein Kampf – Egy német könyv karrierje; Hitler bunkere; Kémek fővárosa, Berlin.
