Titkos életmentők

Judy Batalion: Partizánnők | Falusi Dóra ajánlója

Azt mondják, hogy három-négy generáció után, amikor már nincs, aki személyesen mesélne, kezdünk el régi képeslapként tekinteni a múltra. Már lezárult, nincs hozzá közünk. Judy Batalion olyan zsidó nők történetét kutatta fel, akik a második világháborúban gettóharcosként küzdöttek az ellenállók sorai között. Nevük 75 évig a feledés homályába merült, könyvéből viszont kiderül, hogy sokkal többet tanulhatunk tőlük és általuk, mint gondolnánk.

A kanadai történész, Judy Batalion felmenői zsidó származású holokauszttúlélők. Bár ő maga már Montrealban született, hamar felismerte, hogy a családjában hogyan öröklődött tudattalanul nemzedékről nemzedékre az átélt trauma. Saját szavaival élve: „az áldozati lét és a félelem közegében nőttem fel”. Miután a Harvardon tanult történelmet, majd Londonban doktorált művészettörténetből, a New York Times, a Washington Post, és a Vogue szerzője lett. Származásával kapcsolatos negatív társadalmi tapasztalatai, valamint a családi genetikai örökség felülírásának vágya vezérelte abban, hogy 2007-ben olyan zsidó nők után kezdett kutatni, akik a vészkorszak alatt igen hősiesen viselkedtek, de nevüket és emléküket nem őrizte meg a köztudat.

Ebből született meg a Partizánnők (a fordítás Gyárfás Verát, a szöveg gondozása Lovass Gyöngyvért, Markwarth Ágnest és Klacsmann Borbálát dicséri) című figyelemfelkeltő munkája. A szerző példaképként említi többek között Szenes Hannát, aki Budapesten született 1921-ben, ’39-ben kivándorolt Palesztinába, ahol a Hagana, a zsidó fegyveres védelmi szervezet tagja lett. Az angol hadseregtől kapott kiképzést, hogy később ejtőernyővel földet érve, Jugoszláviából Magyarországra átszökve a társaival együtt próbálják megakadályozni a magyar zsidók deportálását, ám 1944-ben elfogták és kivégezték. Minden kínzás ellenére sem árulta el a küldetését és társait. A kötet másik magyar vonatkozása, hogy a szerző forrásanyagainak feltüntetése mellett a magyarországi zsidó ellenállás forrásairól is közöl tájékoztató bibliográfiát.

Batalion ezen kutatása során fedezte fel az először 1946-ban, New Yorkban megjelent Women in the Ghettos című kötetet (ő a német verziót, a Freuen in di Ghettos címűt olvasta). Ezzel a forrással még nem találkozott addigi munkája során, és mint kiderült, rendkívül jelentős anyagra bukkant. Annak a több tucat (elsősorban a Lengyel Cionista Munkásmozgalom tagjai közül kikerült) zsidó nőnek a visszaemlékezését és leveleit tartotta a kezében, akik a második világháború során gettóharcosok lettek. A kötet végül bekerült a holokausztirodalom kánonjába.

A kifejezés nem túlzó, igazi harcosoknak képezték ki őket a partizánok. Gyorsak voltak és vakmerők, gondolkodás nélkül elvállalták a legveszélyesebb feladatokat is.

Ezek a fiatal nők, nagyon gyakran lányok (átlagéletkoruk 15 és 25 év között volt) embereket szöktettek meg, pénzt, iratokat, fegyvereket csempésztek, iratokat hamisítottak, vonatokat robbantottak fel, megvesztegették a kivégzőosztagokat, elcsábították a magas rangú náci tiszteket, majd álmukban végeztek velük, náciellenes náci csoportokat hoztak létre, árja családoknál bújtattak zsidó gyerekeket.

Futároknak, héber nyelven kasaritoknak, azaz összekötőknek hívták őket. Minden apróságra figyelniük kellett, és az álcázás nagymestereivé váltak. Például mivel a beszéd közbeni gesztikulálást zsidó szokásnak tartották, amikor lehetett, szőrmemuffot használtak önkéntelen gesztusaik leplezésére. Amellett, hogy megtanultak sertéshúst sütni és antiszemita beszélgetésekben részt venni, a hamis mosolygást is tökéletesre kellett fejleszteniük – szomorú szemekkel nem mutatkozhattak árjaként. Felszegett áll és gondtalanság – mintha nem hurcolták volna a családjukat, nem éheznének, és nem tennék kockára minden nap az életüket.

A zsidó női embermentők minden földalatti mozgalom közül a legtitkosabbak voltak.

„Minden név hamis volt, minden elhangzott szó kettős jelentést hordozott, és minden telefonbeszélgetést többszörösen titkosítottak, mint a nagykövetségek titkos diplomáciai iratait.” A könyvből megismerhetjük az európai gettók földalatti fegyveres mozgalmának működését (több mint kilencven gettóban voltak ilyenek), az öt legnagyobb koncentrációs táborban kirobbant fegyveres zsidó ellenállás részleteit, valamint név szerint is bemutatja sok olyan női harcos történetét, akik elszántságukkal és kitartásukkal felülírják a sorsát passzívan elfogadó áldozat képét.

Azonban ne gondoljunk könnyű életekre: ezeknek a lányoknak és nőknek több kínzás, éhezés és megalázás jutott osztályrészül, mint amennyiről valaha is úgy gondolták, hogy képesek lesznek kibírni. Ám még amikor a gyors halálért könyörögtek, akkor sem árulták el társaikat, és ha volt lehetőségük, kiszabadulásuk után ott folytatták ellenálló tevékenységüket, ahol abbahagyták. Közülük rengetegen nem élték túl a vállalt küldetést. Szinte már hihetetlen, amit és ahogyan megtettek.

A Partizánnők az ő történetüket mondja el, miközben nem riad vissza attól sem, hogy a vészkorszak kegyetlen oldalát is bemutassa. A könyvet olvasva néha már kimondottan tartottunk attól, hogy mi jöhet még, mi vár ránk a következő oldalon. A cél azonban nem a szörnyülködés vagy a sajnálkozás felkeltése volt az olvasóban, mert Batalion minden egyes szereplő bemutatásával ezen zsidó nők bátorságát, bajtársiasságát és emberségét helyezi előtérbe. A kötetben az összegyűjtött forrásanyag alapján rekonstruálta mindazt, amit megtudott róluk, hogy emlékük, sorsuk soha többé ne merüljön feledésbe. Akármilyen rettenetes körülmények között is éltek, személyiségük bátorító és inspiráló maradt a jövő nemzedékeinek. Olyan sorsok ezek, amelyeket minden korban érdemes felidézni és megismerni.