Popsitörlő és buboréktea

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat | Benedek Szabolcs kritikája

Hol ismerős, hol kevésbé szokványos alapokból bontakoznak ki magától értetődő természetességgel és a megmunkálás lírai törékenységével Szabó T. Anna rövidprózái. A szövegek zöme a régi Index, a Nők lapja, a Népszava és más lapok tárcarovataiban jelentek meg. És ebbe a műfajba bizony sok minden belefér a drámai konfliktusoktól egy kert puszta leírásáig.

Kétszer majdnem jártam nudistastrandon, de egyszer se a saját elhatározásom nyomán. Mindkét majdnem-alkalomra Horvátországban került sor, az Isztriai-félszigeten, de két különböző helyen. Az elsőnél, a kilencvenes évek közepén az történt, hogy a kempingnek volt egy naturista szekciója is, amelyet semmi nem választott el a hagyományos résztől, egyszerűen tábla jelezte, hogy FKK, innentől számítsunk rá, hogy pőre emberekkel fogunk találkozni. Találkoztunk is, nem csak ott, hanem a kemping számos pontján, így például a boltban, ahol a polcok és a pultok között ugyancsak anyaszült meztelenül mászkáltak a szabad testkultúra elkötelezett hívei.

Majdnem húsz évvel később, nem messze az előző eset helyszínétől, megint belefutottunk egy nudistatelepbe. A térkép mutatta, hogy van ott valami, csak azt hallgatta el, hogy pontosan micsoda. Ez akkor esett le, amikor megpillantottunk egy meztelen biciklist, amiről nekem rögvest a Queen elhíresült videoklipje ugrott be, meg az, hogy vajon miként lehetséges, hogy az illetőnek a nyereg nem töri fel semmijét.

Azért jutott mindez az eszembe, mert Szabó T. Anna új prózakötetéből (a szerzővel ITT olvashatnak interjút) az egyik kedvencem a Nudi című darab. A feleség és a férj első, gyerekek nélküli nyaralásukra mennek, főként azért, hogy rendbe hozzák a házasságukat.

A férj ötlete a nudistastrand, ahol huszonkét évvel korábban már járt az első szerelmével.

Ezt persze nem mondja el a feleségének, amaz épp eléggé berzenkedik enélkül is. A teljes történetet nem fogom most elmesélni – szerepet játszik benne egy popsitörlő is, amit a szülők a gyerekek távollétében is így emlegetnek –, nem akarok senkit megfosztani az olvasás élményétől. Inkább csak felhívnám a figyelmet az olyan apró, mégis fontos, már-már üzenetértékű momentumokra, hogy például a gyerekeket pont úgy hívják, ahogy a szüleiket. A végén pedig a feleség nem csak egyszerűen int a vízből a férjének, hanem… (spoilerveszély).

Efféle apró, ám fontos jelek és üzenetek egész sora bukkan fel a többi novellában is, mintegy előírva, sőt megkövetelve az alapos és odafigyelő olvasást. Mint ahogy a házasság rendbe hozatalának szükségessége is szóba kerül még másutt. Juli például látványkandallót szeretne vásárolni, a férje tudta nélkül, közben azon gondolkodik, hogy rá kéne venni a nagyszülőket, hogy legalább másfél napra vigyék el a gyerekeket. Hogy pontosan miért kell a házasságot rendbe hozni, az itt sincs kimondva, nem is kell, az ember anélkül is tudhat bizonyos dolgokat, Juli mindenesetre a barkácsáruházban flörtölésbe keveredik, ami elől végül futva menekül.

Egy másik történetben az elbeszélő összeismerkedik egy lánnyal a buszon, aki buborékteával kínálja, majd kiderül, lehet, hogy féltestvérek. Aztán egy anya a lányán keresztül újra átéli és megirigyli a kamaszkori vágyakozást. A pár veszekszik, mert egyikük otthon is folyton a gép előtt ül. A férfi az egyelőre még nem hivatalos válás után a keze szépsége miatt szeret bele valakibe, és az se számít, hogy az illető is férfi. Zsolti viszont eredetileg nőnek született, ám férfiruhában akar járni és férfiként viselkedni, majd egy viadukt felrobbantása után (Biatorbágy?) ily módon tűnik el a világ szeme elől. Béla az első randevún tudja meg, két és fél hónap levelezés után, hogy Julinak van gyermeke, nem mintha a szerelem föllobbanása után ez már bármit is számítana.

A fiatalember a nővére babáját tologatja rendszeresen a parkban, ám ettől nem föltétlen érzi jól magát. A házaspár a sólet utáni, paplan alatti durrogtatás közben keresi az identitást. Mari megszállottan fitneszezik, fotókat szokott feltölteni a testéről a netre (persze arc nélkül), és miközben a fitneszlabdát pumpálja, arra vár, hogy a fia bejelentkezzen Londonból a Skype-on, hogy beindult-e már a szülés.

Lehetne még sorolni az ismerős helyzeteket, mint például klimax és fogamzásgátlás, pornónézés az irodában – ugyanakkor ezek mellett meghökkentő és szokatlan szituk is szerepelnek a kötetben: a nagymama például elfelejt imádkozni, a halottnak az arcába harapnak, Emily Brontë pedig plágiumban kísért. Ezekből a hol ismerős, hol kevésbé szokványos alapokból bontakoznak ki magától értetődő természetességgel és a megmunkálás lírai törékenységével a novellák, amelyekben az esendőséget és a múlékonyságot nem is elsődlegesen a szereplők, hanem a helyzetek hordozzák magukban.

Nem véletlenül, elvégre ezeknek a szövegeknek a többsége tárcaként látott napvilágot, és ez a műfaj gyakran afféle állapotfelmérés. Nem annyira a személyiség és a jellem alakulására és formálódására fókuszál, mint inkább a konkrét szituációkra, amelyek menetközben mégiscsak alakítják a szereplőket, ahogyan azok viselkedése is visszahat rájuk. A tárca műfajába ugyanakkor ezeken felül létfilozófiai kérdések megválaszolása és taglalása is belefér (lásd a Két örvény címűt), vagy éppenséggel az, hogy időnként nem is kell történetet belecsempészni, elvégre, meglehet, „nem történt semmi, és ez is egy történet”. Más szavakkal, elegendő leírni, milyen volt a nagymama kertje, meg az időtlenség érzetét keltő berlini park, ahogyan az a szöveg előrehaladtával változik.

A fentebb emlegetett líraiság egyik erőteljes kifejezőeszköze a zenei párhuzam, amely már a könyv nyitódarabjában (Zsoltárszimfónia) fontos alkotóelemként mutatkozik meg, mint ahogy az sem véletlen, hogy a két leghosszabb szöveg – már nem tárcanovella, hanem elbeszélés (Zeneterápia, Élj a kopár hegyen) – esetében ugyancsak a középpontban szerepel. Persze ezeknél az érzéktágító eszközöknél is működésbe lép a mindent látó és befogadó „írószem”, ahogy a Tengerpart, alkonyatkor című novella elbeszélője, főhőse fogalmaz, majd hozzáteszi: „A fene egye meg, ma este is írni fogok, pedig szerettem volna pár órát élvezni az egyedüllétet”.

Hát, bevallom, valahogy így vagyok én is ezzel. Alig tettem le az imént Szabó T. Anna remek prózakötetét, máris arra inspirál, hogy írjam meg én is, mondjuk, a saját eseteimet a nudival. Ha a hangulatot nekem is sikerül így elkapnom, már nem lehet gond.

SZABÓ T. ANNA legutóbbi művei: Ár; Határ, Törésteszt