Korpa Tamás: Lombhullásról egy júliusi tölggyel | Demény Péter kritikája
Ez a költészet, talán e beleérző hűvösség révén, nagyon sokat tud az emberről, és még többet sejtet. Bár nincs könnyű dolga az olvasónak, hiszen Korpa Tamás új kötete nehezen adja meg magát. Ha kíváncsiak vagyunk rá, akkor meg kell küzdenünk érte.
Aki elolvassa Láng Zsoltnak a Látóban megjelent interjúját Korpa Tamással, az belátja, milyen finoman hallgatja A lombhullásról egy júliusi tölggyel című kötet szerzője a növényeket, mennyire megélt az ő poszthumanitása, és éppen ezért mennyire anideologikus. Opciói radikálisak, de mindig érvekkel támasztja alá őket – szóval egy érett, kiérlelt költővel van dolgunk.
Szükségünk van erre a belátásra, mert a kötet nem könnyen adja meg magát. Már a címek zavarba hoznak a maguk földrajziságával: 48°37’38.3”N 20°50’03.4”E; 48°37’32.5”N 20°50’45.9”E; 48°37’57.3”N 20°49’32.8”E. Korpa Tamás azt üzeni: küzdj csak te meg az én költészetemmel, ha kíváncsi vagy rá, én biztos nem könnyítem meg a dolgodat. Nekem például abba kellett hagynom az interjúban dicsért Száz Pál-regényt: egyszerűen nem tudtam beljebb menni. Hálistennek a verseskötettel nem így jártam.
Határozott döntés az is, hogy az ajánlás és a köszönetnyilvánítás a versek után, a tartalomjegyzék előtt található: a verseket a maguk tömbszerű egészében kell elolvasni, megszeretni, megítélni.
A kötet ritmusa is sajátos. A hosszabb költeményekre időnként háromsoros, olykor kinyilatkoztatásszerű versek következnek: „hosszú ideig tartott, mire az odúival szüntelenül dadogó törzs / minden egyes görcsét kimasszíroztam abból a földcsuszamlásban / megriadt fiatal tölgyből” – 48°37’32.5”N 20°50’45.9”E; „diktafonra vettem a Blatnica vizének / tonikos locsogását azon a hét négyzetméternyi fanyar, / szobatiszta mészkőfalon Na Skale felett.” – Na Skale (630 m).
Hogyan értsünk meg egy folyót, egy fát, egy bokrot? Olyan szavak révén, mint „levélzaj” vagy „vízszegény fennsík”. Egy olyan attitűd révén, amely idegenkedik az antropomorfizálástól, olykor még sincs más lehetősége: „a vacogó fogak aktjai hosszú sorban / az íny párkányain, hideg délután. / a mellbimbók gótikája vékony pulóveren, hideg délután / kísérj át, ha a hideg felborzolja a tincsek szérűit. / ha a frufru vonszolja fel a hideget homlokig. / ha a fejtetőn napok óta havazik, mintha egyetlen évszak gyűlt / volna egyetlen pont köré. kísérj át, ha késik, ha múlik el” – Bezvody (800 m).
Kemény Istvánnak a mindennapiból való mítoszteremtése találkozik itt olyan költők hűvös forróságával, mint Visky András (akinek a vers ajánlva van) vagy Michael Donhauser, akiről az interjúban is esik szó. Nagy kezdőbetűk azért nincsenek, mert nem lehet az érzelem, az érzékenység kezdetét megállapítani: azt, hogy honnan halad a vers, nehezebb kitalálni, mint azt, hogy merre. Ámbár ez is csak látszat – szerintem azért vannak a rövid versek, az egymondatok: „a forrás szája körkörös érvelés a fény mellett” – Sv. Hubert. Minden valahonnan tart valamerre, és egyedül az a fontos, hogy hogyan követi a beszélő ezt az utat. Ezért kezdődik több vers éssel, mintha valaminek a folytatása lenne. A kíváncsiságé, az érdeklődésé, a nyugtalanságé, a vizsgálódó erotikáé talán.
Mint a Viskynek ajánlott versben láthattuk, az érzékiség messziről, tudományosan figyelődik. „korpa tamásné. volt, aki alighogy szabadult volna e névből, / olyan egyedül maradt vele, mintha ráesteledett volna, / vágatlanul, mert szüntelen. / mihelyt kijjebb lép / belőle, mihelyt belegondol, elmellőzi csak. mellette / kopár, karamellásra olvadt tisztás. a feltört / paplan. szeméremtesteiket vékony textíliák választják csak el. / kiszabadulnak a fehérnemű hűvöséből. / vetkőzés mint vetkőztetés, / egy szem konyakmeggy vándorútja a bőrön. / és a simogatástól vízhólyagos / ajkaké. a sejtések parkja, szótlanul” – Krkavčí skály (590 m). Az erotika sem az emberé, ahogy a növények sem: megvizsgáljuk, hogyan viselkedik, relációba hozzuk más jelenségekkel, aztán leírjuk. Mindenki úgy védekezik, ahogy tud.
Ez a költészet, talán e beleérző hűvösség révén, nagyon sokat tud az emberről, és még többet sejtet – ettől költészet. Sikeresen teremti meg az elődökkel rendelkező, mégis eredeti líra benyomását. Szigorú szerkezete, meghúzottsága, kifeszítettsége, „a sejtések parkja” mind erre viszi az olvasót. Idegen, rokonszenves világ, amelyet jól fejez ki Hrapka Tibor visszafogott borítója.
KORPA TAMÁS korábbi művei: Inszomnia; Egy híd térfogatáról
