A vihar szemében

Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

Hurrikán közeledik, és a déli kisváros szélén, egy erdei tisztáson élő család nem tehet mást, mint felkészül minden eshetőségre. Ám nem csupán kint gyülekeznek a viharfelhők, az elbeszélő szerepét betöltő tizennégy éves kislány terhes lesz, miközben a pénzzel kecsegtető harcikutya-kölykök egyre-másra pusztulnak el. A Steinbeck írói vidékén játszódó feszült és eleven történet Jesmyn Ward második magyar nyelven is olvasható regénye, és ahogy az előző, ez sem okoz csalódást.

Onnan ismerszik meg igazán a jó író, hogy miként rakja fel a tisztjeit és a gyalogjait a táblára. Vagyis hogyan nyitja meg a regényt, hogyan tereli az olvasót a szöveg belseje, az igazi nagy dráma helyszíne felé. A csontok megmaradnak e tekintetben klasszikus példája is lehetne egy íróakadémián a fokozásnak és sűrítésnek a babérokra vágyó tanoncoknak, mert egyrészt igen hatásos, másrészt szinte észrevétlen. A regény olyan ügyes írói eszközökkel sodor el a végkifejletig, mintha csak mesélné valaki a tábortűz mellett.

A Mississippi állambéli Bois Sauvage nevű kisvárosban járunk, pontosabban annak is valahol a szélén, egy erdei tisztáson, ahol még az elbeszélő nagyapja vágta ki a fákat, hogy elférjen az egyetlen ház. Vagyis az Isten háta mögött vagyunk két lépéssel, valahol Délen, Steinbeck és Faulkner pompás és fülledt írói vidékén. Itt él az öttagú család: a tizennégy éves kislány, akinek a szemszögéből látjuk az eseményeket, és három fivére, illetve az özvegyen maradt Apa.

A regény elején épp China, a pitbull szüli meg a kölykeit. A gyerekek mind ott vannak a fészerben a jeles eseményen, amelynek kapcsán Eschnek, a főszereplőnek eszébe jut, hogy miként vesztették el a szintén otthon szülő Mamát, aki addig gond nélkül hozta világra három gyermekét. De ennél a vajúdásnál gond támadt, „leguggolt, már sikoltozott is a vége felé. Junior olyan liláskéken jött elő, mint egy hortenzia: a Mama utolsó virága”. Ez a kis részlet a regény legelején beszédesen villantja fel Jesmyn Ward prózájának különlegességét.

A reményteli ellésre (később kiderül, hogy egy-egy kölyköt kétszáz dollárért is el lehet adni) szinte azonnal rávetíti az anya tragédiáját, és ezzel mintegy megelőlegezi, hogy az ígéretes kezdet ellenére ez az „üzlet” sem lesz sikeres a középső fiú, Skeetah, a kutya gazdája és persze a család számára, az alomból több kölyök is elpusztul. Majd alig két oldallal később már felvillantja azt a veszélyt, ami a cselekmény gerincét adja: az Apa felkészül a közeledő hurrikánra. Az utóbbi években a vihar elkerülte ugyan a vidéket, de most minden másképp alakul, bár egyelőre csak a családfő érzi a csontjaiban, hogy ezt az előrejelzést most nem szabad félvállról venni. A készülődés rutinja mögött – kimossák az üvegeket, majd megtöltik vízzel, több napra való élelmet raktároznak el – mindvégig érezni a lappangó, ki nem mondott félelmet és a feszültséget, amely árnyékként követi a szereplőket.

De nem csupán viharfelhők tornyosulnak a család fölött. Eschnek tizennégy éves kora ellenére – a maga bevallása szerint – olyan könnyen megy a szex, mint az úszás, és a legnagyobb fiú, Randall barátai közül választja ki alkalmi partnereit. Kicsit ő is olyan, mint a nyárra feladott házi olvasmányban, a Görög és római mitológiában szereplő nimfák és királylányok: végzetszerűen sóvárog az isteni ajándéknak tekintett szerelem után. Mert az egy pillanatra a mítoszok, a legendák világába repíti, messze a földi lét sekélyes gondjaitól. Ám az áruházból lopott terhességi teszt hamar lerángatja a földre. „A szörnyű igazság, hogy mi vagyok, úgy lobban fel a hasamban, mint a bozóttűz, felfalja az összes lehullott fenyőtűt. Van ott valami.”

A csontok megmaradnak tizenkét nap története, amelyben egy déli, fekete család mindennapjai tárulnak fel, amelynek tagjai szinte a semmi szélén egyensúlyozva élik az életüket. Az Apa leginkább a sörben, Skeetah a harci kutyák tenyésztésében (China az első életben maradt „vállalkozása), Randall a kosárlabdában keresi és véli megtalálni a kiútat, amely persze nem kecsegtet túl nagy távlatokkal. Sokszor jutott eszembe a regény kapcsán Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye. ám Ward műve annál jóval szelídebb, elemeltebb alkotás, miközben szintén az olvasó elevenébe vág.

Ám arra végig ügyel, hogy soha egy pillanatig ne könyököljön ki a lapok közül a nyomor, nem utazik az olvasó döbbent szánalmára, és még csak példabeszédbe sem fog a feketék elnyomása tárgyában. Az 1977-ben született amerikai írónő ennél sokkal árnyaltabb és sokszínűbb világot tár elénk. Ilyen értelemben a már említett Steinbeck méltó utóda: finom rétegzettségű, sodró lendületű regényében az isten háta mögötti élet nyersessége képes felfényleni, mert mély empátiával közelít a témájához. Mindvégig uralja a nyersanyagát, a nyelve egyszerre puritán és visszafogott (Todero Anna fordítása), ugyanakkor tele van gyönyörű képekkel és hasonlatokkal, amelyek mindig elveszik a nyomorúság élét.

Bár nem akarok nagyon patetikusan fogalmazni, de ez a magától értetődő nyelvi szépség valamilyen finom derűvel és bizakodással aranyozza be az eseményeket, miközben persze nincs túl sok ok derűre és bizakodásra: a vihar megállíthatatlanul közeledik, ahogy az elbeszélő hasában is egyre nő a bevallhatatlan szégyen. A csontok megmaradnak elsősorban egy igen könnyen olvasható, lendületes és izgalmas regény, amelynek szerzője nem véletlenül nyerte el kétszer is a Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award for Fiction). Aki imádja a klasszikus elbeszéléseket, amelyek különösebb trükkök nélkül mesélnek el egy szívszorító és erős történetet, annak Ward műve most sem okoz csalódást.

JESMYN WARD korábbi műve: Hallgasd a holtak énekét!