A boldogság hullámvasúton érkezik

2021. 02. 20. | Irodalom

David Machado: Boldogságmutató | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

Néha a legegyszerűbb dolgok sem sikerülnek. Nem jön össze a Terv. A könnyedén élhető élet. És egyre lejjebb kúszik a boldogságmutató. David Machado modern pikareszk regénye a maga laza nyelvével és finom iróniájával mesél a boldogság üldözésének hátulütőiről a válság tépázta Portugáliában.

L’Harmattan, 274 oldal, 3490 Ft

Minden körülötte forog, és minden ott csapódik le. Ha váratlan öröm ér, vagy nem tudjuk tovább fizetni a villanyszámlát, ha elhagy a feleségünk, vagy épp új munkahelyünk lesz. A boldogság lakmuszpapírként mutatja meg azt is, hogy hol tartunk vagy mit értünk el az életben. És ha ki lehetne fejezni egy egzakt számmal? Akinek magasabb a boldogságmutatója az joggal gondolhatja úgy, hogy az emberiség hasznosabb feléhez tartozik, és a maga kis Svájcában él.

Az 1978-ban született portugál szerző, David Machado is ezzel játszik el ironikusan a regényében. A boldogságmutató valóban létezik, a világban időnként felméréseket készítenek, mikor is egy kérdésre kell válaszolniuk az alanyoknak: Mennyire érzi magát elégedettnek az életével egy 0-tól 10-ig tartó skálán? Az így megadott számokból kapják meg, hogy egy-egy országnak mennyi a mutatója. Svájcnak például 8, Bulgáriának pedig 4,4, csakhogy Európában maradjunk. A regény egyik szereplőjének, Xaviernek, akinek mindene a statisztika, van is egy elmélete erről. Hogy mindenkinek abban az országban kellene élnie, amelynek átlaga megegyezik a saját válaszával.

Ha így lenne, végre senkit nem frusztrálna a körülötte lévő felfokozott boldogság, jobban be tudna illeszkedni az új közösségbe, jobban kiteljesedne. „Más szóval: boldogabb lesz.” A megnövekedett mutatóval pedig más országba költözhetne, egészen addig, amíg ki nem kötne a boldogak és elégedettek földjén az áhított és irigyelt mutatóval.

Senkit se frusztrálna a túl sok boldogság

Csakhogy az élet szeret keresztülhúzni minden számítást. Daniel például egy fekete borítójú füzetbe írta le a „józanság jegyében készült” Tervét, ami voltaképpen „egy napló a jövőről”, és pontosan tartalmazta, hogy hova szeretne eljutni az életben, ha betartja minden lépését. Ezt persze néha módosítani kellett a valóság függvényében (például azt a vállalást, hogy „Nem szabad 78 kg fölé híznom” 82-re módosította). De ez szinte apróság amellett, hogy a válság milyen felfordulást okozott Portugália, majd az ő életében.

A regény kezdetén két gyerekkori barátjából egy már 12 éve nem mozdult ki a lakásából (Xavier), a másik (Almodóvar) pedig börtönben ül, mert végső kétségbeesésében kirabolt egy benzinkutat. Daniel igazából neki meséli el, hogy mi minden történt az alatt, amíg a börtönben ült. Hogyan kezdett el szétesni az élete. Előbb a jól fizető, biztosnak tűnő munkahelyét veszítette el egy utazási irodában, majd a felesége költözött le a szüleihez a két gyerekkel, mert ő sem kapott munkát. Daniel porszívóügynöknek áll, ez hoz némi átmeneti javulást, de némi bonyodalom után ez az üzlet is elúszik, csak adósság marad utána. Végül a lakását is elveszti…

A regény fejezeteit Daniel boldogságmutatójának kilengései tagolják.

Nyolcassal kezd, ez Svájc átlaga, majd 7,1-re süllyed, Németország és Nicaragua szintje, de megjárja a 8,9-et és az 5,7-et is, ez Portugáliának és Romániának felel meg. A süllyedések, emelkedések ironikusan idomulnak hömpölygő életéhez. Ám ő a számokon túl töretlen optimizmussal (meg némi dühvel) próbál meg kilábalni szorult helyzetéből: küzd az álmatlanságával, megmenti a hetedikes matektanárát, és próbálja megérteni a fiatalokat, köztük a saját gyermekeit. És mindent elkövet, hogy a körülötte kavargó események hullámai ne vessék le a hátukról. Mert a matektanár megmentésével egészen elképesztő kalamajka veszi kezdetét.

A boldogságkeresés finom paródiája – David Machado

Daniel közvetlen stílusa, jól felépített beszélőkéje szinte azonnal behúz a világába, és ez a személyes hang teszi, hogy egy pillanatig sem lesz nyomasztó a Boldogságmutató. Sokkal inkább egy modern pikareszk regény bontakozik ki az oldalain, amely akkor is vidámnak hat, ha épp nem túl jó irányba fordulnak az események. „Almodóvar, ugye emlékszel: soha nem adtam fel, soha nem gondoltam: nincs tovább itt a vége. Könnyű lett volna, kevesen vették volna észre, egy lettem volna a sok közül.” Ez a mentalitás teszi, hogy minden sort beleng valamilyen keserédes derű, és ami miatt teljesen azonosulni tudunk az amúgy cseppet sem hős alkatú főhőssel, aki a Tervében szereplő normális életet próbálja utolérni.

A Boldogságmutató nyelvi lazasága, gördülékenysége, Daniel folyamatos önreflexiója, a mai világ boldogságkeresésének finom paródiája miatt emlékezetes Machado regénye. (Király Szabolcs fordítása remek hangulatot teremt, csak a korrektúra szarvashibáit nehéz feledni: „negyven éves”, „szerelmes pár”, és az idegen nevek toldalékolása sem mindig jön össze: „Vascora”, „portoi”.) Így csont nélkül elhisszük, hogy a lisszaboni szerzőt ez a mű (a harmadik regénye egyébként) generációja legjobb írói közé emelte, és méltán érdemelte ki az Európai Unió Irodalmi Díját. Jó lenne még hallani róla.

További cikkek

Kritika, Irodalom

Nem szabad ötletek

Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról | Révész Sándor kritikája   A legtöbbet emlegetett, mégis a legkevésbé ismerhető költők...

Tudomány

A halál hét arca

Richard Shepherd: A halál hét kora | Papp Sándor Zsigmond ajánlója   Nem könnyű megemészteni, hogy egy napon véget ér az életünk. Ám ahogy...