David Machado: Boldogságmutató | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Néha a legegyszerűbb dolgok sem sikerülnek. Nem jön össze a Terv. A könnyedén élhető élet. És egyre lejjebb kúszik a boldogságmutató. David Machado modern pikareszk regénye a maga laza nyelvével és finom iróniájával mesél a boldogság üldözésének hátulütőiről a válság tépázta Portugáliában.

Minden körülötte forog, és minden ott csapódik le. Ha váratlan öröm ér, vagy nem tudjuk tovább fizetni a villanyszámlát, ha elhagy a feleségünk, vagy épp új munkahelyünk lesz. A boldogság lakmuszpapírként mutatja meg azt is, hogy hol tartunk vagy mit értünk el az életben. És ha ki lehetne fejezni egy egzakt számmal? Akinek magasabb a boldogságmutatója az joggal gondolhatja úgy, hogy az emberiség hasznosabb feléhez tartozik, és a maga kis Svájcában él.
Az 1978-ban született portugál szerző, David Machado is ezzel játszik el ironikusan a regényében. A boldogságmutató valóban létezik, a világban időnként felméréseket készítenek, mikor is egy kérdésre kell válaszolniuk az alanyoknak: Mennyire érzi magát elégedettnek az életével egy 0-tól 10-ig tartó skálán? Az így megadott számokból kapják meg, hogy egy-egy országnak mennyi a mutatója. Svájcnak például 8, Bulgáriának pedig 4,4, csakhogy Európában maradjunk. A regény egyik szereplőjének, Xaviernek, akinek mindene a statisztika, van is egy elmélete erről. Hogy mindenkinek abban az országban kellene élnie, amelynek átlaga megegyezik a saját válaszával.
Ha így lenne, végre senkit nem frusztrálna a körülötte lévő felfokozott boldogság, jobban be tudna illeszkedni az új közösségbe, jobban kiteljesedne. „Más szóval: boldogabb lesz.” A megnövekedett mutatóval pedig más országba költözhetne, egészen addig, amíg ki nem kötne a boldogak és elégedettek földjén az áhított és irigyelt mutatóval.

Csakhogy az élet szeret keresztülhúzni minden számítást. Daniel például egy fekete borítójú füzetbe írta le a „józanság jegyében készült” Tervét, ami voltaképpen „egy napló a jövőről”, és pontosan tartalmazta, hogy hova szeretne eljutni az életben, ha betartja minden lépését. Ezt persze néha módosítani kellett a valóság függvényében (például azt a vállalást, hogy „Nem szabad 78 kg fölé híznom” 82-re módosította). De ez szinte apróság amellett, hogy a válság milyen felfordulást okozott Portugália, majd az ő életében.
A regény kezdetén két gyerekkori barátjából egy már 12 éve nem mozdult ki a lakásából (Xavier), a másik (Almodóvar) pedig börtönben ül, mert végső kétségbeesésében kirabolt egy benzinkutat. Daniel igazából neki meséli el, hogy mi minden történt az alatt, amíg a börtönben ült. Hogyan kezdett el szétesni az élete. Előbb a jól fizető, biztosnak tűnő munkahelyét veszítette el egy utazási irodában, majd a felesége költözött le a szüleihez a két gyerekkel, mert ő sem kapott munkát. Daniel porszívóügynöknek áll, ez hoz némi átmeneti javulást, de némi bonyodalom után ez az üzlet is elúszik, csak adósság marad utána. Végül a lakását is elveszti…
A regény fejezeteit Daniel boldogságmutatójának kilengései tagolják.
Nyolcassal kezd, ez Svájc átlaga, majd 7,1-re süllyed, Németország és Nicaragua szintje, de megjárja a 8,9-et és az 5,7-et is, ez Portugáliának és Romániának felel meg. A süllyedések, emelkedések ironikusan idomulnak hömpölygő életéhez. Ám ő a számokon túl töretlen optimizmussal (meg némi dühvel) próbál meg kilábalni szorult helyzetéből: küzd az álmatlanságával, megmenti a hetedikes matektanárát, és próbálja megérteni a fiatalokat, köztük a saját gyermekeit. És mindent elkövet, hogy a körülötte kavargó események hullámai ne vessék le a hátukról. Mert a matektanár megmentésével egészen elképesztő kalamajka veszi kezdetét.

Daniel közvetlen stílusa, jól felépített beszélőkéje szinte azonnal behúz a világába, és ez a személyes hang teszi, hogy egy pillanatig sem lesz nyomasztó a Boldogságmutató. Sokkal inkább egy modern pikareszk regény bontakozik ki az oldalain, amely akkor is vidámnak hat, ha épp nem túl jó irányba fordulnak az események. „Almodóvar, ugye emlékszel: soha nem adtam fel, soha nem gondoltam: nincs tovább itt a vége. Könnyű lett volna, kevesen vették volna észre, egy lettem volna a sok közül.” Ez a mentalitás teszi, hogy minden sort beleng valamilyen keserédes derű, és ami miatt teljesen azonosulni tudunk az amúgy cseppet sem hős alkatú főhőssel, aki a Tervében szereplő normális életet próbálja utolérni.
A Boldogságmutató nyelvi lazasága, gördülékenysége, Daniel folyamatos önreflexiója, a mai világ boldogságkeresésének finom paródiája miatt emlékezetes Machado regénye. (Király Szabolcs fordítása remek hangulatot teremt, csak a korrektúra szarvashibáit nehéz feledni: „negyven éves”, „szerelmes pár”, és az idegen nevek toldalékolása sem mindig jön össze: „Vascora”, „portoi”.) Így csont nélkül elhisszük, hogy a lisszaboni szerzőt ez a mű (a harmadik regénye egyébként) generációja legjobb írói közé emelte, és méltán érdemelte ki az Európai Unió Irodalmi Díját. Jó lenne még hallani róla.