Gyáni Gábor: A nő élete – történelmi pesrspektívában | Pető Iván kritikája
Az ismert történész már számos publikációban tárta elénk az újabb szemléletű történetírás eredményeit. Új könyve a női nem 19. és 20. századi hazai társadalomtörténetéről szól, és részben eddig megjelent tanulmányain alapul. A nő élete viszont nem újraközlés, hanem szintetizálás, egybeszerkesztés, részletek elhagyása és jelentős bővítés. Ha a tematika és a szemlélet a korábbi műveiből ismerős is, de új, eredeti monográfiát tartunk a kezünkben.
A történelem sok évszázadon át, és a ma is széles körben élő közfelfogás szerint is az államok, háborúk, uralkodók, kormányok, politikák, a meghatározó társadalmi és gazdasági változások históriája. Dominánsan férfias ügy, akkor is, ha éppen uralkodó nőkről van szó, vagy ha nő műveli a tudományt. Egy ideje azonban már világos, hogy egyrészt a lokális, a helyi, a „kis ügyek” története sokszor mutat más képet, mint a „nagy” történelem, de legalábbis árnyalja azt. Másrészt az is elfogadottá vált, hogy a „hétköznapi” család, nő, gyerek szemszögéből feldolgozott, bemutatott múlt nemcsak eltér némileg a hagyományos történelemtől, de nélkülözhetetlen is a teljesebb képhez.
Gyáni Gábor már számos publikációban tárta a közönség elé ennek az újabb szemléletű történetírásnak az eredményeit. Új könyve, amely a női nem 19. és 20. századi hazai társadalomtörténetéről szól, részben eddig megjelent tanulmányain alapul, de nem újraközlés, hanem – ahogy ő nevezi – szintetizálás, egybeszerkesztés, szelektív hasznosítás, részletek elhagyása és jelentős bővítés is. Érdemes tehát kiemelni, ha a szerző korábbi művei alapján a tematika, a szemlélet ismerős is, de új, eredeti monográfiát tartunk a kezünkben.
„A nők története nem független a történelem általános menetétől, ha el is különül tőle, miután a női történelmi tapasztalat különbözik az általánosan vett történelmi tapasztalattól, mely utóbbit rendszerint a férfiakéval azonosítják” – írja Gyáni könyve első mondatában. De nemcsak egyszerűen másféle történelmi tapasztalatokról van szó, amikor a női életről beszélünk, hanem arról is, amit társadalmi nemnek neveznek. A társadalmi nem, a gender kifejezést azért teremtette meg a tudomány, hogy megkülönböztesse egymástól a biológiailag adott, testiségből származó, a férfi és nő közötti evidens különbségeket és a társadalom által teremtett, koronként változó szerepeket. A társadalmi nemet, a férfiasság és a nőiesség változó képét nem közvetlenül a biológiai adottságok, hanem társadalmi tények határozzák meg, sőt, természetesen maga a szexualitás sem pusztán biológia, hanem jelentős részben társadalmi „termék”.
A nő jelentése nem egyetemleges (hasonlóan egyébként a családhoz vagy akár a nemzethez), amennyiben tartalma nem öröktől fogva változatlan, hanem szigorúan korhoz és helyhez kötött, jelentős részben teremtett. A nő – mondja Gyáni – „nem pusztán biológiailag determinált társadalmi lényként tesz szert sajátos női tapasztalatokra, hanem a maga női (tehát a társadalmi nemi hovatartozásából) következő tapasztalatok birtokában konstruálja meg önnön identitását”.
Itt indokolt tenni egy rövid kitérőt. Gyáni a könyvében a nők életéről tehát evidensen a társadalmi nem értelmében beszél, ha csak néhányszor használja is a gender kifejezést. Nem érzi feladatának, hogy érdemben érveljen e szemlélet mellett, hiszen a tudományban bevett nézőpontról van szó. Amikor külön is foglalkozik a kérdéssel, azt tárgyalja, hogy a gender és a biológiai nem élesen elválasztható-e, vagy a kapcsolat ennél bonyolultabb. Mindezt csak azért érdemes kiemelni, mert mint ismert, Magyarországon az állami felsőoktatásban a közelmúltban felszámolták a gender tanszékeket, „természetesen” nem függetlenül attól, hogy a miniszterelnök vagy nincs tisztában a kifejezés értelmével, vagy egyszerűen nem fogadja el a biológiaitól megkülönböztethető társadalmi nem szempontját.
Mindenesetre 2020 októberében erről nyilvánosan is tanúbizonyságot tett, amikor egy európai uniós csúcsértekezleten nem járult hozzá, hogy egy közös nyilatkozatban szerepeljen a gender equality (társadalmi nemek egyenlősége) kifejezés, mondván, Magyarországon ezt nem használjuk, mert túlideologizált. Gyáni könyve anélkül, hogy foglalkozna az efféle megjegyzésekkel, illetve az ennek megfelelő hatalmi intézkedésekkel, világossá teszi, hogy a társadalmi és a biológiai nem megkülönböztetése nem ideologikus, hanem tudományos szempont.
Félreértés ne essék, A nő élete nem lineáris történet, amely szépen, kronologikus rendben meséli el a 19–20. századi nő történetét (mintha lenne úgy általában a nő és úgy általában története), nem is amolyan nőiesnek tekintett dolgokról szól, mint a viselet (a divat) vagy a társasági élet. Nem rendszeres nőtörténet tehát, hanem a nő életének különböző oldalait szándékozik megragadni, a női tapasztalat történetére figyelve. A társadalomtörténet itt különböző, eltérő helyzetű nők világának bemutatását jelenti, hangsúlyosan figyelve a családon kívüli munkavégzésre, amely a 19. század végétől gyökeres változásokat hozott, ideértve a családon belüli nemi szerepek átalakulását, közvetve a gyermek-szülő kapcsolat módosulását is.
A nőknek a világban, társadalomban elfoglalt helyéről esik tehát szó, ezen belül, legfőbb forrásként, naplók és magánlevelek értelmezésével a nők önmagukról alkotott képe is elénk tárul. Itt Gyáni a női emancipáció, de általában is a történelmi elemzés szempontjából fontosnak tartja, hogy elválassza azt, amit a források létrehozói írnak, gondolnak magukról, és azt, amit a történész olvas ki a dokumentumokból. Utólag ugyanis már ismerhető a múlt nem feltétlen szándékolt következménye, vagyis nem csak az a meghatározó, hogy az érintettek egykor hogyan látták helyzetüket, hanem az is, hogy utólag milyen folyamatokat ismer fel a visszatekintő.
Gyáni elemzése a hagyományos patriarchális család hatalmi viszonyainak vázlatos bemutatásából indul ki, hiszen a múlt női tapasztalatai ebben a rendszerben keletkeztek. E keretek között olyan kérdéseket vizsgál, mint az államhatalmi berendezkedés és a családon belüli hatalmi viszonyok kapcsolata vagy éppen elválása; az öröklési jogban látványos, nemek szerinti különbségek; a liberális államfelfogás, a személyek autonómiájának térnyerése és a magánéleti, családi patriotizmus kettőssége; a nők jogfosztottsága (olyan kevésbé ismert elemekkel, minthogy házas nő csak házastársi engedéllyel vállalhatott cselédmunkát).
A tárgyalt korszak alapvető változások időszaka a nők életében. Korábban az élet látszólag változatlan mederben folyt: ha változtak is a körülmények, a nők nagyon ritka kivétellel a magánélet, a patriarchális család világába zártan éltek. A vizsgált időszakban viszont az addigi keretekből fokozatosan kibontakozhatott a női individuum, az egyéniség, a személyiség érzelmi és intellektuális önállósulása. Ezt részben a nők módosuló jogi státusza, részben a családon kívüli munkájuk, a nyilvános világban elfoglalt helyük változása tette lehetővé.
A budapesti kereső nők példáján Gyáni azt vizsgálja, hogy a 19. század utolsó évtizedeitől mennyire váltak a családon kívül aktívvá a fővárosban a nők. Az iparosítással és az urbanizációval, a női munkavállalással hogyan változott a korszak nőképe. A főváros képviselte a modernitást, de viszonyai nem általánosíthatók az országra, ugyanakkor az itteni változások világosan mutatják a kapitalizmus, a polgárosodás hatásait, így például közvetett következményként az önálló, családon kívüli női egzisztencia lehetőségeit. A családon kívüli női munkavállalás mögött természetesen összetett társadalmi háttér bontakozik ki: a család helyzete döntően határozza meg, hogy egyéni vagy családi döntésről, anyagi kényszerről, ezen belül elemi gondokról vagy például a fiúk továbbtanulásának biztosításáról van-e szó stb.
A cselédek azért érdemelnek kiemelt figyelmet, mert a nők tömegének beáramlása a városokba, a munkavállalás önmagában is fontos fejlemény, de azért is, mert helyük, szerepük az őket alkalmazó családokban mind saját maguk, mind a munkaadók szempontjából jellemzi a kort. Hasonló a helyzet a prostitúció társadalmi hátterének, motivációinak és szabályozásának elemzésével, amennyiben a közvetlenül érintetteken túlmutató társadalmi változásokról esik szó. Nemcsak a promiszkuitás megítélése kerül itt szóba, de az a genderspecifikus fejlemény is, amit az ekkoriban kialakuló orvospatológiai nőkép jelent, egyebek között például a hisztéria, mint sajátos női betegség diagnosztizálásával. Mivel a nők családon belüli helyzete a változások szempontjából meghatározó, érthetően kap a könyvben külön figyelmet a gyerekek státusza, ideértve a szoptatós dajkák lassan megszűnő szerepét, az elhagyott gyerekek és az állami gondviselés ügyét is.
Külön rész tárgyalja az erőszak női tapasztalatát, ami azért kiemelendő, mert ebben a tekintetben meglehetősen egyértelmű, érdemi különbség van férfiak és nők veszélyeztetettsége között. Az erőszaknak itt nem a családon belüli vagy a munkahelyi változatáról esik szó, hanem a holokausztról és a szovjet katonák 1945-ös tömeges erőszaktételéről. De nem a történtek szisztematikus tárgyalásának szándékával, hanem egyrészt a vészhelyzetben felmutatott női cselekés, másrészt a traumák feldolgozásának szemszögéből.
Nyilván van, aki hiányolná a tárgyalt korszakban domináns női helyzetnek, a falusi családokban élők viszonyainak bemutatását, vagy – mondjuk – a háborúban tartósan távol lévő, munkaképtelenné vált vagy elesett férfiak helyére lépő nők helyzetének jelzését, de Gyáni nem ígér mindenre kiterjedő teljességet, őt a társadalmi változások érdeklik.
A könyv a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Történelmi Emlékek, Értekezések, azon belül is a Magyar Családtörténetek, Tanulmányok sorozatában jelent meg, tehát szigorúan tudományos műként, amit azért érdemes említeni, mert nyelve is ennek megfelelő. Így, bár a téma közérdeklődésre tart igényt, a mű pedig igen informatív és érdekes, egyes részei a szélesebb közönség számára nehezebben befogadhatók.
GYÁNI GÁBOR legutóbbi művei: A történeti tudás; Nemzeti vagy transznacionális történelem; A történelem mint emlék(mű).