Majtényi László (szerk.): Bibó István és a 21. század | Falusi Dóra ajánlója
Tizenegy szerző tíz esszé keretében mutatja be, hogy miért számít Bibó István a legjelentősebb politikai gondolkodónak, és miért lenne fontos a 21. században is megkülönböztető figyelemmel forgatni a műveit. Főként a jelenlegi berendezkedés tükrében. Az ezredforduló után viszont mind személyét, mind az életművét „egyértelműen érezhető csend” vette körül, ezt próbálja megtörni a mostani kötet.
Bibó István a 20. század egyik legjelentősebb, ám – 1956-tól a rendszerváltásig – elhallgattatott politikai gondolkodója volt. Magánéletében is hitelesen képviselte filozófiai és morális értékrendjét, így államminiszterként a forradalomkor is kiállt a magyarok érdekeiért, egészen 1957-es letartóztatásáig. Bár 1963-ban amnesztiával szabadult, képességeinek és képzettségének megfelelő munkát nem kaphatott, emellett nem taníthatott, és publikálni sem engedték. Munkássága már csak 1979-ben bekövetkezett halála után, posztumusz kaphatta meg a megérdemelt figyelmet.
Épp ezért a kilencvenes évektől kezdve fontos feladattá vált életművének, és ezzel együtt a bibói gondolatvilágot megalapozó, befolyásoló szellemi hatások megismerése, feldolgozása. Az „1989-es rendszerváltók egyik kultuszfigurája” iránti megérdemelt figyelem azonban nem tartott sokáig. Ahogy fia, ifj. Bibó István művészettörténész írja a kötet Ajánlásában: a „2000 körül egyértelműen érezhető politikai csönd apám személye és életműve körül” a mai napig tart.
Épp ideje volt tehát annak, hogy személyét és munkásságát ismét előtérbe helyezzék. Erre vállalkozott a Corvina kiadó és az Eötvös Károly Intézet közös kiadásában, Majtényi László jogtudós szerkesztésében megjelent Bibó István és a 21. század című kötet, amelyben tizenegy szerző tíz esszé keretében mutatja be Bibó gondolkodását, és veti össze a mai magyar társadalmi és politikai helyzettel. A szakterületükön jelentős, a nemzetközi tudományos életben is elismert szerzők jogi, társadalompolitikai, szociológiai és pszichológiai megközelítésben, de mindig Bibó állításaival összevetve vizsgálják a jelenkori Magyarországot.
Jogászként – a kötet szerkesztője, Majtényi László mellett – Szabó Miklós, Fleck Zoltán, Fábián Áron, Matyasovszky-Németh Márton és Lázár Domokos elemzi többek között azt, hogy milyen volt Bibó nemzetfogalma, mit értett „határolt forradalom” alatt, milyen társadalompolitikát ajánlana napjainkban, melyek a politikai hisztéria jellemzői, mennyire és miben volt radikális a bibói „szociális érzék”, és milyen üzenettel bír mindez a mai társadalomtudós és értelmiségi réteg számára. Balog Iván szociológus a politikai gondolkodó gyakran vitatott, Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című tanulmányát elemezve mutat rá annak – gyakran a mai napig – félreértett részleteire, Dénes Iván Zoltán eszmetörténész pedig Bibó életművének aktualitásáról értekezik. Joseph Paul Forgas és Lantos Dorottya szociálpszichológusok közös tanulmányban a magyar demokrácia krízisét tárják fel Orbán Viktor egy 2019-es, a Kleine Zeitungnak adott interjújában elhangzott mondata kapcsán („Ha magyar vagy, akkor alapvető lelkiállapotod az árulás érzése”). De miért állítják, hogy a mai magyar nemzeti identitás „sérült, paranoid és nárcisztikus”? És mi ebben a szerepe, illetve hogyan viszonyul ehhez a hazai politikai propaganda?
A tanulmányok mindegyike amellett, hogy pontos és kendőzetlen látlelet, intellektuálisan és érzelmileg is megérinthetik az olvasót.
Bibó lényeglátása ugyanis egyrészt átfogóan és kíméletlenül érteti meg velünk jelen helyzetünket, másrészt bizakodásra ad okot. A szerzők ugyanis arra is felhívják a figyelmet, hogy a bibói gondolkodásból kiindulva hogyan lehet és érdemes újragondolni, újratervezni véglegesnek hitt politikai és/vagy társadalmi rendszereket. Nem véletlenül állapítja meg Majtényi is: „Ma alig van annál hangosabb csönd, mint a Bibó István művét övező.” Ennek okairól és következményeiről is olvashatunk esszéjében.
Kellenek ezek az interpretációk, hogy inspirálják a még gondolkodókat, a kiábrándultakat vagy épp kételkedőket abban, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Bibó István politikai és morális hitelességéhez kétség nem fér. A könyvből tágabb kontextusban ismerhetjük meg filozófiáját, miközben a szerzők rávilágítanak arra is, hogy meglátásai miként kapcsolódnak korunkhoz. Bibó munkássága az egyik, ha nem a legjobb példa arra, hogy a magyar politikai és társadalmi élet ma sem egy lezárt, befejezett életkép, van helye és értelme a mikénteken gondolkodni. Kérdés csak az, hogy milyen szempontok alapján. A kötet végére érve egyet kell értenünk Majtényi summázó kijelentésével a már említett tanulmányában: „A Negyedik Magyar Köztársaság tervezőasztalánál helye van Bibó István szellemalakjának.”
