A titokzatos óriás

Johan Stenebo: Mr IKEA | Ács Ferenc ajánlója

A sárga-kék, nagyra nőtt óriás életünk mindennapjaivá vált letisztult dizájnjával, mindenhova beférkőző ízlésvilágával. De vajon miért tudunk olyan keveset a vállalatról és annak alapítójáról? Mi a valódi siker (és számos kudarc) titka. Johan Stenebo húsz évig dolgozott a svéd cégnél fontosabbnál fontosabb pozíciókban, így az ő könyvéből szinte minden lényeges kérdésre választ kapunk. Még arra is, hogy miért óvakodjunk a jellegzetes kék bevásárlótáskáktól.

Kevés dolog gyakorolt olyan elemi hatást az életünkre, mint a svéd lakberendező-áruházlánc, az IKEA. Kevés dolog tudott úgy felbosszantani, mint amikor a kicsomagolt darabokból az istennek sem akart összeállni az összeszerelési utasításon vagy a bemutató térben látott bútordarab. Kevés dolog jelentett igazán nagy elégtételt, mint amikor kényelmes összegből sikerült berendezni egy egész lakást, és messze nem volt lakhatatlanul ronda. Az IKEA felerősítette bennünk a gyermekkori építőkockákkal játszó énünket és kihozta belőlünk a rejtett ezermestert. Vagy legalábbis az illúziót.

Kit ne érdekelne a vállalat és az alapító története? Főként, ha egy olyan ember mondja el, aki húsz évig dolgozott a cégnél fontosabbnál fontosabb pozíciókban, és Ingvar Kamprad személyi asszisztenseként bepillanthatott a milliárdos – a világ ötödik leggazdagabb emberének – életébe is.

Johan Stenebo már az elején leszögezi, hogy nem a két megszokott okból írt könyvet a volt munkaadójáról. Vagyis nem keserűségből, mert úgy érezte, hogy nem értékelték megfelelően sem őt, sem a szakértelmét, de nem is kapzsiságból, mint aki tudja, hogy mennyit érnek a világ egyik legismertebb márkanevéhez köthető pletykák. („Zaftos”, olvashatjuk már a borítón a Financial Times minden bizonnyal a recenzió kontextusából kiragadott minősítését. Ám ez a szaft nem a bulvárlapok szaftja, aki ezt keresi, csalódni fog.) Az a volt alkalmazott írta meg ezt az olykor erős kritikákat is felsorakoztató könyvet, akit „nem hagytak nyugodni” az ott átélt események, aki át akarta adni a hivatalos imázstól olykor gyökeresen eltérő tapasztalatait és megfogalmazni, hogy mi hiányzott neki az eltöltött évek alatt.

De – és ez szintén fontos – meg is akarta világítani és értetni, hogy az IKEA mitől lett azzá, ami: minden képzeletet felmúló sikerré. Vagyis a Mr IKEA egyszerre mesél a Napról a ragyogó vállalati égbolton és a vakfoltokról is, meg a szürke felhőkről, amelyek olykor eltakarták a sugárzást. Komplex képet ad a vállalatról és Kampradról is, az olvasó elég felnőtt hozzá, hogy a sok – akár egymásnak is ellentmondó – jellemvonásból és részletből összeszerelje a maga IKEA-képét. Vagyis a könyv nem manipulatív, viszont őszinte; a szerző lelkes, de nem rajong; a sikerek mellett tehát magától értetődően olvashatunk az olykor helyrehozhatatlan kudarcokról is. (Külön fejezetet szentel például az IKEA brit szárnyalásának, majd annak, hogy visszakullog a „szégyensorba”, és a szuperprofitot hozó aranyifjúból újra a legproblémásabb gyermekké válik.)

Mindenekelőtt a legendás alapítóról, Kampradról, akiről annyi legenda és mítosz kering. Szerénységéről, a régi benzines Volvóról, amit a munkatársai erőteljes kérésére cserélt csak le, a diszlexiájáról és alkoholizmusáról, a botrányt okozó szimpátiájáról a nácizmus iránt a negyvenes és ötvenes (!) években, mindent átfogó zsugoriságáról és persze a vezetési stílusáról. Stenebo portréja nyomán sokkal érthetőbbé válik maga a vállalat is (nemhiába szánta erre a könyv első hatvan oldalát).

A 2018-ban elhunyt alapító egyrészt zseniális üzletember volt, ugyanakkor ördögi manipulátor, aki taníthatóan szelídítette meg és vezette félre az amúgy előre kiválasztott újságírókat, és mindent megtett, hogy szánnivaló, kissé bárgyú diszlexiás alkoholistának adja el magát, mert amíg a nyilvánosság és a sajtó ezen csámcsog, addig nem teszik fel a vállalattal kapcsolatos kényes kérdéseket.

Ugyanakkor meg elképesztő memóriával rendelkezett: „Másodpercek alatt emlékezetből megmondja, hogy az Oroszországban kivágott, Lengyelországban összeragasztott és megmunkált fenyő mennyibe kerülne egy svéd boltban.” Csakhogy értsük: a mutatványhoz a három valuta aktuális árfolyamát, a négy ország határokon átívelő szállítási útvonalát és költségeit, a két ország munkaerőköltségét három különböző művelethez, valamint a famegmunkálás különböző szakaszainak költségét kellett észben tartania. Számos hibából és számos erényből rajzolódik ki tehát Kamprad fantomképe, és ebből a komplex személyiségből megérthetjük, hogy miért tisztelik Svédországban nemzeti kincsként, és azt is, hogy sokakból miért váltott ki, és vált ki ma is ellenérzéseket.

Stenebo ugyanilyen körültekintően mutatja be az IKEA-gépezetet a nyersanyagot jelentő erdőktől a beszállítókon és termékfejlesztőkön át a vállalati kultúráig, és persze hogy elmeséli a cégalapítás igazabb történetét is. Már azért is érdekes a könyv, mert a tőzsdére sosem vitt családi vállalkozás zárt világáról eddig mindössze két könyv született – ebből egy a cég megbízásából. A vállalat legendás kék-sárga falán nem jutottak át az oknyomozó újságírók, a nyilvánosság morzsákból csipeget. Holott a vállalkozás méreteit tekintve – világszerte közel egymillió ember (alkalmazottak és beszállítók) élete függ a cégtől – irdatlan felelősség terheli azért, hogy a titokzatoskodást félretéve nyíltan lehessen párbeszédet kezdeményezni a multi ügyes-bajos dolgairól.

Stenebo felvilágosító (nem leleplező), minden ízében izgalmas (Rocsik Zoltán fordítása) könyve szinte már a regények feszültségteli fordulataival próbálja meg elősegíteni azt, hogy többet tudjunk erről a nagyra nőtt óriásról. És arról, hogy a tárgyaival mit viszünk be a lakásunkba.