Gavin Edwards: Tom Hanks szerint a világ | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Ő az erkölcsös, a kikezdhetetlen, a kétszeres Oscar-díjas (és ötszörös jelölt), a mintakép. A jóság kissé unalmas nagykövete. Gavin Edwards könyve viszont bebizonyítja, hogy a jó srácokról is lehet izgalmasan sztorizni.
Igen, tényleg az hangzik el a legtöbbször Tom Hanks kapcsán, hogy ő a jóság mintaképe. Sosem került a bulvárlapok címlapjára a botrányai miatt, nincsenek ügyei, soha nem csúszott ki a száján valamilyen szaftos elszólás, nem kapták el prostikkal vagy drogokkal, szinte semmit nem lehet felhozni ellene. Mintha nem is filmsztár lenne, hanem csak egy vízszerelő. Tudja ezt, Gavin Edwards is, a számos bestsellert publikált újságíró is, aki a biográfia első fejezetét máris a jóság kiáltványának szánta. És igaza van. Néha a jóság vonzerejét is érthetővé kell tenni egy olyan világban, amelyben leginkább a kötözködőket és a harsányságot jutalmazza. Mert „a »jó« azt jelenti, hogy unalmas. Azt jelenti, hogy sótlan. Azt jelenti, hogy vanília.”
Pedig ha jobban belemélyedünk Amerika apucijának, nemzeti kincsének életébe, akkor csakhamar kiderül, hogy azért az sem volt fenékig vanília. Szülei csakhamar elváltak, apja viszont gyorsan újraházasodott, az új feleség viszont nyolc gyereket hozott a családba a három Hanks sarj mellé. „Emlékszem, hogy az iskolában rajzolnunk kellett egy képet az otthonunkról és a családunkról, én pedig kifogytam a helyekből, ahova még embereket tudtam volna rajzolni.” Ám a zsúfoltság sem örök életre szól, megint válás, és újra költözés: nyolc év alatt hétszer. Mivel az apa reggeltől estig dolgozott, a gyerekek felügyelet nélkül nőttek fel, önmagukat nevelték farkasok módjára. Kész csoda, hogy nem lett Tomból piti bűnöző.
De nem lett. A színjátszás és a mozi iránti áhítata megakadályozta, hogy elkallódjon. Az, aki képes huszonkét alkalommal megnézni Kubrick 142 perces sci-fi eposzát (2001: Űrodüsszeia), arról nem a kallódás jut az eszünkbe. És innen már tényleg csak egy lépés, hogy levelet írjon George Roy Hill rendezőnek, A nagy balhé, illetve a Butch Cassidy és a Sundance kölyök zseniális alkotójának, amelyben kvázi felajánlotta, hogy felfedezheti. A levél több mint őszinte: „Nincs pompás külsőm. A testfelépítésem nem olyan, mint egy görög istené, és még csak bajuszt sem tudok növeszteni.” Cserébe viszont nem kért sokat. „Én nem akarok nagypályás, hollywoodi szupersztár lenni, akire tapadnak a nők. Én csak egy kirobbanóan sikeres amerikai szomszéd srác akarok lenni, akinek van egy Porschéja és »Bob«-nak szólítja Robert Redfordot.”
A Porschén kívül végül minden bejött. (Később jobban szerette a Volkswageneket.)
A Tom Hanks szerint a világ ilyen élvezetes apróságokon kalauzol végig Tom Hanks hullámvölgyein (igen, ilyenek is voltak) és sok-sok -hegyén. Úgy fecseg, hogy nem tudjuk letenni. (A betűméret és szellős tördelés csak még szorosabbá teszi ezt a kötődést: egyszerűen kényelmes és jó olvasni.) S bár elsőre nagyon amerikainak tűnik, hogy az élettörténete után az életfilozófiájába is belepillanthatunk a nem túl biztatóan hangzó Tom Hanks tízparancsolata című fejezetben, végül ez sem lesz szájbarágósan ostoba.
Szintén szimpatikus, hogy az utolsó fejezetben, amelyben mintegy hatvan filmjét veszik sorra, nem az ájult tisztelet vezette Gavin Edwards kurzorát. Sőt: az alkotások alatt inkább egy-egy velős kritikát olvashatunk, amely kíméletlenül értékel. A Felhőatlasz egy nagy katyvasz – szögezi le mindjárt az első mondatban a Wachowski testvérek és Tom Tykwer 164 perces látványos zűrzavara kapcsán. De ugyanilyen csípős éleslátással vonja le a konklúziót a soros Dan Brown-adaptáció, az Angyalok és démonokról szóló szösszenet végén, amikor Langdon professzorról, a főhősről beszél. „Ha azt mondjuk a karakter papírvékony, azzal a papírt minősítjük le – ugyanakkor jó dolog látni egy olyan mozihőst, aki teljes nyugalommal néz végig gyilkosságot és csonkítást, de izgalomba jön, ha belép a könyvtárba.”
Egy-két parancsolatba rejtett elv persze a közhelyszótárban is helyet kaphatna (Légy kiemelkedő az életed munkájában!, vagy: Állj ki azért, amiben hiszel!), ám Tom Hanks még ezeket is képes megtölteni valódi élettel, közvetlenséggel és olyan filmes sztorikkal, amilyenekre minden rajongó vágyakozik.
Igen, ez a kertelés nélküli hangnem illik legjobban ahhoz a filmsztárhoz, aki sosem játszotta meg magát, és soha nem akart többnek látszani, mint aki valójában volt. A Tom Hanks szerint a világ című könyvet majdnem olyan jó (nem, kicsit jobb!) forgatni, mint a színésznek szintén a Kossuth kiadó gondozásában megjelent novelláit (Különleges karakterek). Hiszen ez is hamisítatlanul tomhankszes: hatvan felett íróként debütálni egyáltalán nem kínos szövegekkel, amelyekben régi írógépek (a színész egyik hobbija ezek gyűjtése) bukkannak fel szervezőelvként és állandó motívumként.
Egy szó mint száz: a világsztárhoz méltó őszinte, élvezetes és humorral átszőtt biográfia született, amely rajongóknak tényleg kötelező, másoknak (vannak mások?) meg erősen ajánlott. Mert bizony ezerszer jobb a vanília a tünékeny maracujánál.
GAVIN EDWARDS korábbi műve: Bill Murray és a TAO
