KÖNYVTERASZ
Megrendülten kaptuk a hírt, hogy elhunyt Ráday Mihály.
Áprilisban még beszámolhattunk legutóbb megjelent, Házak nyilvános titkai című kétkötetes könyvéről (itt olvashatja ajánlónkat), amelyben felerészt ismert budapesti helyszínekről, felerészt vidéki és határon túli épületekről mesél a rá jellemző utánozhatatlan stílusban.
Ezt követően a vele készült interjúnk során még bizakodva tekintett a jövőbe: „Van téma bőven, és az sincs megtiltva senkinek, hogy érdekesen beszéljen róluk. Én ezekről sokat tudok, szeretem, érdekesnek tartom, és ha rajtam múlik, és bírom erővel, akkor még csinálnám egy darabig. Hátha hatással van arra, hogy a magyar kulturális örökség megmaradjon.” A szöveget a kórházi ágyán véglegesítette. Még ott is dolgozott. És örömmel hallgatta, hogy milyen hozzászólások érkeztek.
A cikkekre ugyanis számos hozzászólás érkezett, amelyekből áramlott a szeretet. Sokan jó egészséget kívántak neki, és még többen hiányolták a televízióból: „abszolút értéket teremtett”; „rengeteg embernek nyitotta ki a szemét (az enyémet is) a műsorával, hála neki”; „annyira szerettük a műsorát, fantasztikusan tudott mesélni épített örökségünkről, igazi közügy lett egy- egy épületből, amit bemutatott”; „vajon mostanában van-e valaki, aki felvállalja azt a feladatot, amit a »városvédő« Ráday Mihály végzett?”.
Hálásak vagyunk, hogy megismerhettük, és szerteágazó munkásságából mi is tanulhatunk. Bízunk benne, hogy van és lesz még, aki a nyomdokaiba lép. Szükség lenne rá, ahogy szükség volt rá is.
Amint ő maga fogalmazott: „Mert egy ország épített örökségének – és itt idézhetnénk Széchenyi Istvánt is, aki azt mondta, hogy a múlt megismerése és megbecsülése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jövőt jól építsük – a megóvásához egyrészt meg kell ismerni, föl kell kutatni, föl kell tárni a múlt értékeit. Másrészt – és ebben vállaltam én szerepet – meg kell ismertetni és meg kell szerettetni ezt az örökséget. A harmadik dolog pedig, hogy ösztönzés kell, hogy mindez megmaradjon.”
Nyugodjék békében.
