Az évezred bűnténye volt

Helena Henschen: Egy bűntény árnyékában | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

A svéd szerző regénye nem skandináv krimi. A családjában évtizedekkel korábban megtörtént gyilkosságot és annak utóéletét meséli el, amelynek traumája évtizedekig megnémította a rokonait, köztük a holttesteket megtaláló édesanyját. Nem véletlenül: a harmincas években történt bűntényt még az ezredfordulón is Svédország legrémesebb gaztettei közé sorolták. Számos kérdést és hosszú árnyékot hagyott maga után.

Emlékszem, gyerekkoromban a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején már kimondottan véresnek találtuk azt a – rendszerint amerikai – filmet, amelyben egynél több gyilkosság történt. A Derrick és a Tetthely kora volt ez, Hitchcock még csak módjával fejtette ki a hatását. Ma már a sorozatgyilkosokról szóló filmek sem hoznak különösebben lázba, a gyilkosság futó kalanddá, megszokott eseménnyé szürkült. Legalábbis a vásznon és a képernyőn. Néha egy igazán jó könyv kell hozzá, hogy a bűntényben rejlő dráma és trauma valódi súlyával jelenjen meg.

Helena Henschen családjában több nemzedék sorsát határozza meg és némítja el egy gyilkosság. Sok szempontból is érthető, hogy miért. A befolyásos és dúsgazdag Hjalmar von Sydow és két háztartási alkalmazottjának életét kioltó bűntény nem csupán a kor, a harmincas évek kiemelkedő bűnténye volt. Az ezredfordulón, vagyis majd hetven évvel az események után, az elmúlt évezred „legkiemelkedőbb társadalmi botrányának” nevezték. Bekerült a Stockholmban történt – a 14. század óta elkövetett – legrémesebb és leghírhedtebb gaztettek közé, III. Gusztáv király és Olof Palme meggyilkolása mellé. Színdarabot írtak belőle, tévéfilmet forgattak, a svéd főváros Rendőrmúzeumában pedig „külön tárlót szenteltek neki”.

A botrány mértékét minden bizonnyal fokozta, hogy egy olyan családban történt mindez, amely hírből sem ismerte a nélkülözést, az életvitelüket tekintve szinte egy másik bolygón laktak az átlag svéd polgárokhoz képest.

Hjalmar von Sydow járásbíró volt, Stockholm egykori rendőrkapitánya, országgyűlési képviselő a felsőházban – vagyis a svéd közélet meghatározó alakja. A gyanú egyből a fiára, Fredrik van Sydowra terelődött, aki nem sokkal a bűntény után a feleségével étterembe ment, ahol egy lövéssel előbb vele, majd önmagával is végzett. Mindössze huszonhárom évesek voltak!

A családra rázuhan az eset minden következménye. A gyilkos pár hároméves kislányt hagy maga mögött, ám Fredrik legkisebb, tizenöt éves húga is elveszít azon a napon mindent, ami a gyermekkorát jelentette. Az összes felnőttet, aki közel állt hozzá, a válság miatt pedig fényűző otthonát is. A tett árnyéka hosszú évtizedekre az életben maradókra vetül, és makacs némaság veszi körül. Senki sem beszél róla, s ha mégis, akkor csupán az „esetként” emlegeti. „Mintha csak magáról az ördögről lenne szó, akinek a nevét szintén nem volt szabad kimondani”, még a hetvenes évekig is előfordulnak heves reakciók, a család egy-egy tagját olykor az „apagyilkos” fogadja az ajtófélfán, amikor hazatér. Így aztán „minden Von Sydow nevű család elzárkózott, lehúzta a redőnyt. A gyerekek elől eldugták az újságokat”.

Helena Henschen ebben az elfojtott, soha ki nem beszélt, traumatizált légkörbe érkezik, Fredrik húgának leányaként, és végig érzékeli az édesanyja köré húzott láthatatlan falat. Hiszen ő volt az, aki a holttestekre annak idején rábukkant. És még az ő lányának, a könyv szerzőjének is hosszú évtizedek kellenek ahhoz (mintegy ötven év), hogy bemenjen a levéltárakba, és ki merje kérni a gyilkosságra vonatkozó iratokat.

Az Egy bűntény árnyékában a mindenki által elérhető adatokra, a kevés személyes forrásra (levelek, naplók) és a visszaemlékezőkkel folytatott beszélgetésekre alapozva dolgozza fel a bűntényt, mondja el – a réseket a saját fantáziájával kitöltve – a saját verzióját. Leginkább az indítékokra keresi a választ, de sok minden mást is elmesél a korabeli viszonyokról, Svédország érinthetetlenjeiről, a családját ért trauma mélységéről, a némaság feneketlen kútjáról.

Igen tanulságos az az egyetlen beszélgetés, amit az édesanyjával folytat. Az anya akkor már halálos beteg, s mindketten tudják, hogy talán ez az utolsó alkalom, amikor még a fontos dolgokat megbeszélhetik. Az akkor már messze nem fiatal lánya összeszedi minden bátorságát, és felteszi a kérdést, ami egész életébe ott rejtőzött benne: mi történt azon a napon? De válasz most sem érkezik. Az anya már nincs jelen. És aztán, mi történt aztán, folytatja a faggatózást szerző. „Ma este annyit dohányozhattok, amennyit csak akartok, mondták. Tudod, néha titokban rágyújtottunk.” Ennyi, és nem több. Ennyit tudott kipréselni magából évtizedekkel a bűntény után.

A svéd író könyvét tehát messze nem lehet mindennapinak nevezni. (A magyar olvasónak Borbély Szilárd sorai juthatnak eszébe, amelyekkel a szülei gyilkosságát próbálta feldolgozni.) Ahogy az életútját sem. Pályáját ugyanis 64 évesen kezdte el, épp ezzel a regénnyel. Mintha egész életében erre készült volna. Az elismerések nem is maradtak el, a meleg olvasói és kritikai fogadtatás mellett az Európai Unió Irodalmi Díját is megkapta. A higgadt, mégis csupa érzelemmel, megrázó erővel megírt regény (Harrach Ágnes pompás fordítása) a magyar olvasó számára is felejthetetlen élményt nyújt.