Miranda Cowley Heller: Papírpalota | Ács Ferenc ajánlója
Ötvenévesen is korrigálhat a sors? Visszahozhat egy lopott aktus a ház mellett egy régi, be nem teljesült szerelmet? Miranda Cowley Heller első regényében a látszólag boldog és elégedett Elle életét követjük végig, aki ezen a sorsdöntő napon mégis mindent kockára tenne. Be nem vallott bűnök, kimondatlan gaztettek, kusza családi viszonyok és egy tragédia hullámai vezettek el idáig.
A rossz regények hamar leleplezik magukat. Már a mondatokon is érezni, a felütésen, vagy azon, ahogy a nyersanyag, mint valamilyen rossz szőnyeg, kifordul az írója alól. Akkor már hiába minden trükk és erőlködés, a karakterek érdektelenek maradnak. Ha a regény jó, akkor már a legelején felébred bennünk a kíváncsiság, és harminc, negyven oldal után egyre határozottabban érezzük, hogy szeretnénk még többet – ha lehet, akkor mindent – tudni a szereplőkről. Ilyenkor már kimondottan frusztráló érzés lenne otthagyni őket.
Az emberekkel valahogy mindez fordítva van. Aki elégedett és sínen van, többnyire unalmas. A boldogtalan emberek viszont, ahogy Eleanor (Elle) anyja vágja oda a lányának kissé kapatosan és leereszkedően az esti partin, mindig sokkal érdekesebbek. Vagyis a válás jót tesz a gyermekeknek. Ki tudja mi lett volna Eleanorból, ha ők, a szülei együtt maradtak volna: „Lehet, hogy boldog, szentimentális liba. Lehet, hogy szállodaigazgató.” Ha mindez nem egy regényben történne, sipítva tiltakoznánk (azért a partin sem hagyják szó nélkül), így viszont kéjesen dörgöljük a kezünk, hiszen Miranda Cowley Heller művén érezni, hogy sok mindent tartogat az egyre beljebb merészkedő olvasónak. Van még elég csontváz a szekrényben.
Az ötvenéves Elle látszólag boldog családban él és idilli környezetben tölti a nyarait Back Woodsban, valahol Cape Codon, Massachusetts homokdűnés partjainál. A nagyapja révén épített Nagyház és a kabinok, amelyeket azért húzott fel, hogy a nyáron extra pénzért kiadja a turistáknak, egy gyönyörű tó partján fekszenek, de az Atlanti-óceán is kőhajításnyira van. A kis kabinok/lakóházak masszívak, ellenállnak a kemény teleknek, az északkeleti szélnek és a veszekedő családok több generációjának, viszont belül a választófalak és a födém – pénz hiányában – már préselt papírból készült, innen a regény címe: Papírpalota. Ez nagyjából a szereplőkre is áll: kívülről edzettnek, az átélt tapasztalatok miatt erősnek és főként elégedettnek tűnnek, ám odabent – ha nem is egerek, ahogy a ház esetében – már javában rágja valami a tartófalakat.
A történetet mesélő Elle irodalmat tanít a New York Egyetemen, három gyereket nevel és még mindig imádja angol férjét, Petert. A regény legelején a már említett esti partin mégis megcsalja gyerekkori barátjával, a felkapott festővel Jonasszal, aki nyolcéves kora óta szerelmes belé. A viszony szinte felvillanyozza Eleanort, hiszen már ő is évek óta képzeleg a kapcsolatról, amely végre beteljesedik egy gyors aktus képében a ház mellett, miközben a házastársaik részegen beszélgetnek odabent. De mi lesz másnap? Hogyan tovább? Melyik boldogság és melyik boldogtalanság az igazi? Lehet, hogy a sors most korrigál? Hiszen már régen egymáséi lehettek volna, ha nem szól közbe a végzet. És milyen árat kell érte fizetni ma? A regény egyik szála a megcsalás (vagy egymásra találás) másnapját meséli el óráról órára.
Ezzel párhuzamosan indul el a New York-i szál, látjuk Elle-t és a nővérét, Annát felnőni. A családi viszonyok enyhén szólva kuszák. „Anyám családjában a válóper csak egy hétbetűs szó. Lehetne a helyén az unalmas vagy a balsors is.” Anyja mindkét szülője háromszor vált el, de az ő életében is jöttek-mentek a férfiak, mozgalmas és sérülékeny gyerekkorral ajándékozva meg Eleanort. Volt itt minden: szegénység és gazdagság, szexuális abúzus, guatemalai kitérő – a család nőtagjait bizony többször is próbára tette a sors és a rosszul megválasztott férfiak. Ahogy haladunk előre a regényben, és a múlt kezd összeérni a jelennel, úgy derül ki, hogy milyen bonyolult döntés előtt is áll Elle, amikor férfit, sorsot és életet kell választania ezen a különös napon, amelyhez bűnök és tragédiák, kisebb gaztettek és kusza viszonyok vezettek el hol kacskaringósan, hol nyílegyenesen.
Miranda Cowley sokáig az HBO igazgatóhelyettese volt, az ő vezetése mellett fejlesztettek olyan híres tévésorozatokat, mint a Maffiózók, a Sírhant Művek vagy a Drót. Azért említem ezt, mert első regényén jócskán érezni ennek minden tapasztalatát: kimondottan filmszerűen ír, szinte azonnal le is forgatjuk magunkban az olvasottakat, a cselekmény remek ütemben bontakozik ki. A fejezeteken belüli váltások rövidek, a sorozatokhoz hasonló dinamizmust kölcsönözve a regénynek. Ráadásul olykor még egyes fejezeteken belül is cliffhangerekkel (olyan éles befejezés, amely miatt azonnal ugrunk a következő részre, hogy megtudjuk, mi történt, mire céloz) dolgozik. Ám mindez messze nem teszi felszínessé a könyvet: a szereplők jól kidolgozottak, a párbeszédek jól ülnek, a regény pedig fokozatosan mélyül, ahogy a homokos part az óceánban (Katona Ágnes remek fordítása).
A boldog boldogtalanság finom, remekül komponált és élettől duzzadó regénye a Papírpalota. Egymásra rétegződő titkok és elfojtások, idilli nyarak és keserű kijózanodások kavarognak benne, ahogy a szél kap bele a házat megülő sós párába.
