Tittel Kinga: Kilátók és miniszobrok | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
A madarak és a békák perspektívájából ismerteti meg velünk a fővárost a nagysikerű Mesélő zsebkönyvek sorozat harmadik kötete. A pompás kilátók, templomtornyok, ilyen-olyan magaslatok mellett a miniszobrairól híressé vált Kolodko Mihály műveit is csokorba gyűjti Houdinitől a nyugágyban pihenő Ferenc Józsefig. Tittel Kinga könyvének gazdag kép- és ismeretanyaga most is eléri a célját: felfedezésre és kirándulásra csábít.
A járvány egyik hozadéka lett, hogy közvetlen környezetünkben – maximum az országhatárokon belül – fedeztünk fel magunknak turistalátványosságokat. Most tényleg (vagy újra?) a Balaton lett nekünk a Riviéra, a Gellért-hegy a Himalája, és úgy zarándokoltunk el a Szent István-bazilikához, mintha csak római társát indultunk volna szemügyre venni. Sokan még idén nyáron is így tesznek majd: vagy óvatosságból, vagy azért, mert a pénztárcájuk nem enged mást, de az is könnyen lehet, hogy sokan most érzik úgy, hogy valóban eljött az ideje – például – Budapest feltérképezésének. Ehhez nyújt remek segítséget a tavaly elindított Mesélő zsebkönyvek című sorozat harmadik kötete, amely a fővárosi és annak környékén található kilátókat, illetve Kolodko Mihály miniszobrait gyűjtötte össze.
A hosszú ideje idegenvezetőként dolgozó Tittel Kinga a Várnegyed titkai és a Duna kincsei után most „madártávlatból és békaperspektívából” vette szemügyre a várost. Hiszen ő is azok közé tartozik, aki egy új helyen alig várja, hogy egy templomtorony, felhőkarcoló vagy városszéli kilátó felvigye a háztetők fölé és a magasból gyönyörködjön az elé táruló pazar panorámában. A főváros környékén a madártávlatra a legalkalmasabb az Erzsébet-kilátó a maga 527 méterével, odabent pedig a még épülő MOL Campus nyújthat majd lélegzetelállító látványt. A 120 méteres felhőkarcoló (Budapest első ilyen épülete) kapcsán a könyvecske nem hallgatja el, hogy a székház nem kevés port kavart. Sokak szerint belelóg és elcsúfítja a megszokott duna-parti látképet, másrészt a világörökségi helyszínekért aggódó UNESCO is kifogásolta az építkezési engedélyt.
Lehet, hogy mindezért csak az kárpótol majd valamennyire, ha a panorámalifttel felmehetünk a mindenki által látogatható épület tetejére (már ha megfizethetővé szabják az árát), és zavartalanul szétnézünk az alattunk elterülő városon. A könyvben a látványterv segítségével már képet kaphatunk a majd látható panorámáról is. A legkisebb pedig a Nemzeti Színház szomszédságában álló zikkurat (a biblia Bábel tornyának stilizált másolata), amely csupán 22 méter magas, ám mégis megbecsülendő, mert Dél-Pesten nem sok magaslati pont csábítja a látképre vágyókat.
De nem csak kívülről és fentről csodálhatjuk meg a város kincseit. Tittel könyvecskéje részletesen bemutatja többek között a Szent István-bazilikát, a „száztornyú” Vajdahunyad várát, a Mátyás-templomot sok más helyszínnel együtt. Ugyanígy járhatjuk be az idegenvezetőkkel mások közt a Gellért-, a János-, Hármashatár- és Sváb-hegyet. Utóbbi kapcsán megismerjük Jókai Mór verandás nyaralójának, „majoros házának” történetét: a telket és a ház felépítését két regény busás honorjából hozta össze. Számos fát ültetett, hogy felfogják az erős szelet, de szőlőt is telepített, rózsákat nemesített. Ma már csak a présház egyik helyiségében berendezett emlékszoba és az ott látható személyes tárgyak idézik fel az egykori termékeny napokat. Hiszen „fantáziájának a tündérfáján itt érlelődtek a legzamatosabb gyümölcsök”.
A könyvecske a maga kis adalékaival, szócikkeivel, mindig érdekfeszítő tudásmorzsáival és itt-ott elszórt rajzaival (Kecskés Judit alkotásai), illetve gazdag képanyagával igen gyorsan eléri a célját: utazásra, kirándulásra, túrázásra ösztökél. Arra, hogy a Tündér-sziklától a Makovecz Imre-kilátóig, a Citadellától az Erzsébet-kilátóig barangoljuk be a környező hegyeket.
A könyv számomra legérdekesebb és hiánypótló részét a békaperspektíva adta. Az Ungváron született Kolodko Mihály példája remekül bizonyítja, hogy a sors nem akármilyen iróniával bír: a miniszobraival nemzetközi hírnevet szerző művész a Lambergi Művészeti Akadémián szerzett diplomát monumentális szobrászatból. Eleinte – két kislányát is bevonva – aprócska mesefigurákat (Mekk Elek, Főkukac, Kockásfülű nyúl) helyezett el a városban. Két évig nem is derült fény a gerillaszobrász kilétére, aki a megrendelők ízlését, a politika akarnokságát és a közízlés kényszerét is megkerülve a maga – és mások – szabadságát is kiteljesítve helyezi el ma már teljesen legálisan kicsiben is nagyot szóló műveit.
Érdekesség, hogy a rajongók a pesti szobrokat gyakran felöltöztetik az évszaknak megfelelően, Mekk Elek sálban és sapkában még a legszőrösebb szívűeket is mosolygásra készteti. De azt is megtudhatjuk, hogy a szobrászban régóta motoszkál a gondolat, hogy egy nap a Holdra is eljuttasson egy miniszobrot, de még nem kristályosodott ki benne teljesen a forma.)
Ma már láható ilyen Stockholmban, Rijekában és Princetonban is. A kötet – a kézirat leadásának pillanatáig, de mivel Kolodko igen termékeny művész, könnyen lehet, hogy azóta már új művek is felbukkantak a városban – az összes pesti szobrot felsorolja, és megismertet a helyszín- és témaválasztással kapcsolatos kulisszatitkokkal is. Nem akarunk nagy szavakkal dobálózni, de a hozzá hasonló „gerillák” tehetnek a leginkább arról, hogy mindmáig élhető és szerethető maradt Budapest.
