Jonathan Franzen: Keresztutak I-II. | Stermeczky Zsolt Gábor kritikája
A népszerű amerikai szerző új regénye a Minden mitológia kulcsa címmel tervezett háromgenerációs családi trilógia első darabja. Olvasóként sokkal mélyebben pillanthatunk a chicagói Hildebrandt család tagjainak mindennapjaiba, mint amennyire ők maguk látnak bele egymás életébe. A hetvenes évek elején játszódó történet szereplői olyan dilemmákkal küzdenek, amelyek nem függetlenek a családban uralkodó vallásos neveltetéstől. Franzen nagyívű regénye teljesen megérdemelten került az októberi toplistánk élére.
25% kedvezmény a TERASZ5 kuponkóddal
Adott egy hattagú család, amelyikben mindenki kialakította a maga külön világát, azonban ezek a közös létezés rutinjában mégsem tudnak a maguk valódiságában megmutatkozni. Mit tehet ilyenkor egy-egy családtag, vagyis az egyén? Pontosan azt, amit Jonathan Franzen regényének szereplői: próbál minél távolabb kerülni az egységesség hamis látszatát keltő közös családi eszmétől. Ennek eredményeként pedig fokozatosan elidegenedik a saját családjától, hogy aztán később dönthessen a jövőről: vagy közösen rendbe tesznek mindent, vagy továbbra is távol maradnak egymástól.
A beszédes című Keresztutakban a családi viszonyok leginkább olyanok, mintha maga a família mindennapjai – ez a kényszeredetten közös tér – szolgáltatnák a folytonos kereszteződést az egyes családtagok egyéni útjain, útkereséseiben. Russ Hildebrandt tiszteletes útját, akinek egyaránt megingott a bizalma a saját református ifjúsági közösségében és házasságában, például leginkább a szülői és házastársi szerepkörbe fájón belemerevedett – titokban pszichológushoz járó – felesége, Marion útja keresztezi.
Négy gyermekük közül hárman szintén érintettek ebben: a legidősebb egyetemista fiú, Clem, a pacifista neveltetés ellenére hirtelen úgy érzi, azzal vállalja a legnagyobb önzetlenséget, ha belép a hadseregbe, és részt vesz a vietnámi háborúban. Húga, Becky, a református közösségben is megmutatkozó ellenkultúrával és a popszakmával ismerkedik. Öccsük, az anyja által többnyire csak csodagyerekként emlegetett Perry a kábítószerfüggőségétől szeretne végleg megszabadulni. (A legkisebb fiú, Judson valószínűleg kilencéves kora okán maradt ki a problémák halmazából, ugyanakkor annak tudatában, hogy a Keresztutak egy háromgenerációs családi trilógia első darabja, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a folytatások valamelyikében ő is megvívná a maga küzdelmeit).
Talán ebből a leírásból is érződik, hogy a Keresztutak (Pék Zoltán fordítása) olyan súlyos egyéni feladatokkal látja el a szereplőit, amelyeket lehetetlen próbálkozás lenne kedélyesen átbeszélni egy vasárnapi családi ebéd közben. Hőseink nem is folyamodnak ehhez, inkább – egymás útját viszonylag sűrűn keresztezve – mindannyian megjárják a poklok poklát, hogy a történet végén ki így, ki úgy kerüljön ki belőle. Franzen hűséges elbeszélője mindannyiukat követi a mélybe, s bár a nézőpontot fejezetenként váltogatja, formálisan mégis végig egyes szám harmadik személyben marad. Így felerősítve hallhatjuk Hildebrandték gondolatait, illetve múltjuk egymás elől eltitkolt részleteit.
Ez utóbbi elem – a titkolózás – fontos mozgatórugója a viszonyok alakulásának vagy épp nem alakulásának. Meghatározó szerepet játszik az egyházközség női tagjaihoz eleinte tudat alatt vonzódó Russ, az erősen traumatizált múlttal rendelkező Marion, illetve a kábítószer miatt rejtőzködésre kényszerülő Perry világában is. Ők azok, akiknek leginkább egymás, másodsorban a többiek előtt szinte folyamatosan okuk van a titkolózásra. Ráadásul hármuk között akad olyan is, aki az események alakulása során senkivel sem osztja meg magáról a teljes igazságot.
A náluk egy fokkal naivabb és tisztább természetű Becky, és az önálló élettel frissen ismerkedő Clem vonala kevésbé alapul a titkolózáson, sokkal inkább az önmagukhoz és egymáshoz való viszony tisztázásán. Ez a szál azért különösen izgalmas, mert a családi múltnak egy viszonylag explicit módon magyarázott viszonya az övék: a négy testvér közül mindig is kettejük párosa állt egymáshoz a legközelebb. Ugyanakkor amíg Becky egy – legalábbis részben – kitaposott utat választva a református ifjúsági közösségben találja meg az Istent és a szerelmet, addig Clem távolabbi, számára is ismeretlen utakon keresi a saját boldogságát. Az öt szálon futó, így szereplői számára rengeteg lehetőséget felvillantó Keresztutak egyik lehetséges kérdése az is, hogy Becky és Clem egykor bizalmas testvéri kapcsolata vajon kiállja-e az idő és a távolság próbáját.
Ami Hildebrandték sokszor magányos küzdelmében mégis egyértelműen közös kiindulópont, az – talán nem teljesen függetlenül a családfő hivatásától – a hithez és a valláshoz való alapvető viszonyulásuk, illetve ezzel összefüggésben az a kérdéskör, hogy miként cselekedhet az ember valóban önzetlenül. Hiszen ha valaki csak minimálisan is tudatában van annak, hogy a jó cselekedeteit egyes felebarátai esetleg viszonozhatják, máris felmerülhet annak a gondolata, hogy valójában nem is teljesen önzetlenül cselekszik, hanem a viszonzás reményében.
Ez a dilemma mindegyikük tetteiben fontos szerepet játszik, még ha különböző mértékben és módokon. Amíg például Perrynél a saját maga számára egészen nyíltan megfogalmazódik, addig a családdal fizikai távolságot is tartó Clem épp attól szenved a legtöbbet, hogy nem engedi magának egyértelműen feltenni ezeket a kínzó kérdéseket. A pacifista neveltetésű fiút az az egyetemi barátnője győzi meg a háború fontosságáról, akit épp abban a pillanatban hagy faképnél, amikor rádöbben: egyetért vele. Mintha ezzel a kevésbé tudatos, inkább ösztönös gesztussal is azt az önzetlenséget kergetné, amely meg sem engedi, hogy mások viszonozzák.
Ha már a hithez és a valláshoz való viszonynál tartunk, van a címnek egy valamivel profánabb olvasata is: a könyvben Keresztútnak hívják azt a református ifjúsági közösséget, amelyből az addig irányító Russ Hildebrandtnak ki kell ábrándulnia, miután saját neveltje és riválisa, az ambíciózus Rick Ambrose vezetőként fokozatosan felülkerekedik. Mindeközben épp az apjuk által elveszített közösségbe jár Perry és Becky is: ez a fejlemény ugyancsak megborítja az addig viszonylagos egyensúlyban tartott családi dinamikát. A regény címe ebből fakadóan jelentheti az egyes családtagoknak a Keresztúthoz mint közösséghez való különböző viszonyulásait is.
A Hildebrandt család tagjainak kiindulási pontjai tehát igencsak hasonlóak, ellenben a kompromisszumra való hajlamaik egészen különböző mértékűek. Ugyanakkor bármilyen pontok is keresztezzék egymás útjait, az biztos, hogy mindegyikük a saját boldogságát keresi.
JONATHAN FRANZEN legutóbbi művei: A világ végének vége; A huszonhetedik város; Tisztaság.
