Michael Chabon: Fenegyerekek | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
A Wonder Boys – Pokoli hétvége az egyik kedvenc filmem volt 2001-ben: imádtam a kissé elnyűtt bohémságát és kíméletlenségét, amellyel az amerikai irodalmi élet középszerűségét mutatta be. A folyton spanglit szívó, saját szétírt regényét dédelgető középkorú professzor rémes hétvégéje könyvben viszont talán még ironikusabb. És jóval színesebb világot mutat be. Chabon hasonlatai, szinte féktelen humora és éles nyelve pedig most is igazi élmény.
Szinte érthetetlen, hogy miért kellett húsz év ahhoz, hogy Michael Chabon regénye megérkezzen a magyar olvasókhoz. Hiszen 2001-ben nagysikerű filmet forgattak belőle Wonder Boys – Pokoli hétvége címen, igencsak parádés szereplőgárdával. A lassan szétcsúszó öreg író és professzor, Grady Tripp bőrébe Michael Douglas bújt, és sokan ezt tartják az egyik legjobb alakításának, már azért is, mert a figura igencsak messze állt az addigi hős és menő karakterektől, akiket szívesen jelenített meg a vásznon. (Teljesítményéért a brit Oscarra, a Bafta- és Golden Globe-díjra is jelölték.) A meleg irodalmi ügynököt, Tripp legjobb barátját Robert Downey jr., a professzor szeretőjét, Sara Gaskellt pedig Frances McDormand alakította. A két tehetséges írópalánta és tanítvány szerepében pedig a szintén nagy ígéretnek tartott Tobey Maguire és Katie Holmes tűnt fel.
A film végül a számos rangos jelölésből csak kettőt váltott be: Oscar- és Golden Globe-díjat kapott Bob Dylan a legjobb betétdalért, ám az alkotás erős, egyszerre kesernyés, mégis reményteli hangulata, fekete humora sokáig megmaradt a nézőben. A művet filmre adaptáló forgatókönyvírót, Steven Kloves-t is jelölték Oscarra, s bár tagadhatatlanul jó munkát végzett (ezt most már le is lehet ellenőrizni), a regény, már ahogy az lenni szokott, jóval gazdagabb, sokszínűbb, burjánzóbb. A Pokoli hétvége például csak fel-felvillantani tudta Chabon nyelvi sziporkáit, kacskaringós hasonlatait, miközben a regény dúskál bennük (Pék Zoltán bravúros fordítása).
Nem állom meg, hogy néhányat idézzek is. Amikor a novellaírást tanító professzor befejezi a fiatal Grady egyik korai szövegének felolvasását a csoportban (a cselekményét amúgy egy másik írótól lopta), akkor „olyan szomorú, de jóindulatú arccal nézett rám, mint aki szép karriert jósol nekem huzalkábel-kereskedőként”. Vagy amikor Tripp már felnőtt és némiképp eltévedt íróként keveredik hosszú viszonyba főnöke házastársával, akkor a hitvesi ágyukban „mindig azt éreztem, hogy a felesége iránti vágyam színjátszó selymébe a szégyen durva fonala is belekeveredett”. Csupa-csupa telitalálat, amely után az olvasónak kedve lenne csettinteni egyet és elidőzni fölötte, ám nem teheti, mert iszonyú tempóban jönnek az újabbak.
Mint ahogy a film magyar címe is elárulja, a cselekmény egyetlen hétvége története. A regény persze bőszen elkalandozik a múltba, így tér ki Crabtree, az irodalmi ügynök és Grady barátságának hátterére is, amely a filmbe már nem fért bele, de előszeretettel fecseg bármiről. Például szintén egy mellékszállal, August Van Zorn történetével kezdődik a Fenegyerekek, a horrortörténetek írójával, aki Grady nagymamájának hoteljében lakott, és ő volt az első élő író, akit gyerekként látott. (Az elfeledett szerző ellopott novellája hozza össze később a két jó barátot is, de a halott író szelleme végig ott lebeg a prof feje felett. )
Grady harmadik könyve, a Pincevilág viszonylagos sikere a kultírói státusz közelébe sodorta szerzőjét, és a kiadó „röhejesen nagy” előleggel dobta meg, hogy minél hamarabb kijöjjön az új könyve. Csakhogy ennek már hét éve. Ám Grady nem írói válságban szenved (nem is hisz benne), hanem valami egészen különös krízis járja át: túl sok mindent akar írni, ezért már a 2611. oldalnál tart (minden oldalt minimum ötször átdolgozott), és még sehol sincs a vége: a tervezett nagy mű, a Fenegyerekek lassan maga alá temeti. Crabtree, akinek nem túl biztos az állása az átszervezés alatt álló kiadóban is főként azért jön a hétvégén rendezett Szófesztivál nevű irodalmi rendezvényre, hogy végre belepillanthasson a regénybe. Nyilvánvaló, hogy a történetet mesélő írónkat ez csak tovább frusztrálja.
Frusztrációból pedig nincs hiány ezen a pokoli hétvégén sem: úgy indul a nap, hogy a harmadik felesége is elhagyja, a szeretője bejelenti, hogy terhes (vélhetően ez az utolsó esélye, hogy gyermeket szüljön, a férjével évekig próbálkoztak), neki meg egy csomó sikeresebb íróval kell smúzolnia, és valahogy elejét vennie, hogy legtehetségesebb tanítványa az öngyilkosságba meneküljön. Aki ráadásul még le is pipálja az első regényével. Ám az elszabaduló események még ennél is nagyobb fordulatokat és váratlan kihívásokat tartogatnak átírva szinte mindenki életét.
Michael Chabon regénye egyfelől gyilkos szatíra, amely felvillantja egy középszerű főiskola középszerű mindennapjait a középszerű tanítványokkal, azt a pezsgőnek hazudott, igazából talmi csillogású irodalmi életet, amely tele van középszerű és a nagy sikerben bízó írócskákkal és pár valódi tehetséggel. Ebben a poshadt vízben tempózik Grady is, aki csak a spangliknak köszönhetően éli túl lassan szétfolyó életének unalmas mindennapjait. Másfelől viszont fekete humorba áztatott pikareszk regény, amelyben bármi, de tényleg bármi előfordulhat a lepuffantott vak kutyától a transzvesztitán át mégsem tűnik erőltetettnek.
A Fenegyerekek megint egy igazi remeklés Chabontól, akinek egyre több művét vehetik kézbe a magyar olvasók. S bár a regény zárlata kesernyésebb, mint a filmé, ám ettől a földközeli reménytől csak még igazabbnak érezzük. Olyan olvasmány, amely után – kis pihenőt tartva – máris nyúlnánk a következőért.
MICHAEL CHABON legutóbbi művei: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai; Ragyog a hold; Jiddis rendőrök szövetsége.
