Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai | Falusi Dóra ajánlója
Egy minden tabut ledöntő könyv, amelyet 15 fős nemzetközi jogászcsapat véd az esetleges hamis vádaktól. Pedig a téma feltárásához bevont 1500 interjúalany mindegyike – még a legfelsőbb egyházi körökből is – a nevét adta a beszélgetésekhez. A téma annyira kényes, hogy enélkül egész egyszerűen nehéz is lenne elhinni a leírtakat.
Park, 582 oldal, 4950 Ft
Frédéric Martel francia író és szociológus olyan higgadtan, tárgyilagosan, minden apró részletet dokumentálva és bizonyíthatóan tárja az olvasó elé korunk katolikus egyházának talán legnagyobb problémakörét és kihívását, hogy nem marad más választásunk: újra kell gondolnunk eddigi hozzáállásunkat a témához.
A könyv szerint ugyanis a Vatikánban élő, cölibátust fogadott és egyházi szolgálatot teljesítők 80 százaléka homoszexuális. Egy idő után magunk is belátjuk, hogy a konkrét szám tulajdonképpen lényegtelen: ők vannak elsöprő többségben. Az arány azonban mégsem légből kapott. Martel a 2015-ben indult négyéves kutatómunkája alatt összesen 41 bíborossal, 52 püspökkel, 45 apostoli nunciussal és nagykövettel, 200 pappal és papnövendékkel, valamint 60 férfi prostituálttal készített interjút személyesen, a beszélgetést rögzítve, tanuk (tolmácsok, összekötők) jelenlétében. Többségük neve már a könyvben is szerepel, de a szerző által létrehozott és folyamatosan frissülő weboldalon mindenki utánanézhet a részleteknek. Az információkat a Vatikánon kívül további harminc országból gyűjtötték össze, feldolgozásukban pedig egy nyolcvanfős stáb vett részt.
Az interjúalanyok többsége a nevét is vállalta
A Vatikán kínos titkai mégis inkább kritika, mintsem támadás. A szerző nem hívő, de nem is antiklerikális, és nem helyezi célkeresztbe sem az egyházat, sem a katolicizmust. Érezhetően nem áll szándékában sem a hitrendszer támadása vagy bírálata, sem az egyéni megszégyenítés vagy az eltévelyedések leleplezése. Nincsenek szaftos részletek fülledt kalandokról, viszont bepillantást nyerünk ennek a titkos, zárt ajtók mögötti világnak a kimondott és kimondatlan játékszabályaiba. Egész pontosan olyan mélyvízbe dob be minket a szerző, hogy csak kapkodunk a levegő után.
Martel a homoszexualitás és a homoszocialitás mint rendszer kialakulását és működését kutatja a katolikus egyházban, kiemelten a Vatikánon belül, és egy komplex, szerteágazó valamint mélyen gyökerező állapotot tár fel.
A beszélgetések mellett leírja a találkozók miliőjét is, így nemcsak a témáról, de a nyilatkozó életmódjáról, sok esetben otthonáról is képet kapunk.
A szerző szerint a homoszexuális papi lét elfogadott társadalmi státusz kellene, hogy legyen, ugyanakkor a beszélgetés során konfrontálja is az érintetteket az életmódjukkal. Elítéli kettős életüket és hamisságukat, de csak annyiban pszichologizál, amennyire az számára a tényekből kiolvasható, vagy amennyire maguk az érintettek vizsgálják önmagukat és sorstársaikat.
Nem az egyházat helyezte célkeresztbe (FOTÓK: Freepic.com)
Mint kiderül, sokuknak vannak morális és hitbeli válságai annak kapcsán, hogy miként lehet katolikus papként, egyszersmind homoszexuálisként élni? Mielőtt előkapnánk a saját, már kész válaszunkat erre, olvassuk el a könyvet. Még alig pár évtizeddel ezelőtt is a papi hivatás választása gyakran az egyetlen út volt azok számára, akik a saját nemükhöz vonzódtak, arra gondolva, hogy Isten közelében majd ők is jobbá válnak. Ma egy meleg fiatalnak jóval több alternatívája van, és nem muszáj elrejtőznie. Mégis, a már reverendát viselők közül csak rendkívül kevesen vetnek véget ennek a meghasonlott kettős életmódnak és lépnek ki a civil életbe. A könyv feltárja ennek sajátos okait is.
Megtudjuk, hogy az egyházi méltóságok maguk között megkülönböztetnek passzív („rejtőző”) és aktív („buzgólkodó”) homoszexuálist. Nos, a többség az utóbbi kategóriába tartozik. Azonban mind egységesek abban, hogy életük nagy része a szexuális vágyaik kiélésének útvesztőiben zajlik: monogámia, utazgatások során felszedett alkalmi partnerek, melegbárok, vagy külső (azaz római és rendszerint migráns) prostituáltak igénybevétele. Az első példa klasszikus esete, amikor valaki a személyi titkárával (vagy a sofőrjével, elhunyt testvérének férjével, öccsével, saját – akár jogilag is – örökbefogadott fiával, tótumfaktumával stb.) él együtt nyíltan, a Vatikán falain belül. Ezzel szemben a prostitúció előnye számukra, hogy gyors, anonim és nem igényel feltárulkozást, valamint szélsőséges perverziók kiélésére is több lehetőség van.
Mindez már a pénzügyi visszaélések és a pedofília témakörét is érinti, de ezekkel a szerző vállaltan nem foglalkozik. Példa viszont minden egyébről akad bőven.
És még a könyv felénél se járunk.
Az érintettek kettős életének egyik legjellemzőbb vonása a radikális homofóbia. Ez utóbbit a legtöbb pápa is osztotta, és Martel részletesen elemzi VI. Pál, II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa intézkedéseit, valamint az akkori vatikáni viszonyokat a homoszexualitás szempontjából. Közülük Benedek szólalt fel legintenzívebben a melegek és az óvszerhasználat ellen. Azonban elvétette a küzdelem célpontját: a homoszexualitást támadta a pedofília helyett, ráadásul kikezdhető kapcsolatot ápolt saját személyi titkárával. Ennek következtében Olaszországban komolyan foglalkoztak Benedek lehetséges homofíliájával. Martel ennek a témának is részletesen utánamegy.
Morális válsággal néznek szembe papként
Ferenc pápa az első, aki nem ítéli el a homoszexualitást – a kettős életet és a képmutatást viszont annál inkább. A pápa 2013-ban szállóigévé vált nyilatkozatát már ismerhetjük ezzel kapcsolatban: „Ha valaki meleg, de Istent keresi és jóakaratú, ki vagyok én, hogy ítélkezzek fölötte?” A válasz több mint keresztényi: okos és furfangos. Nem a szexuális irányultságra helyezi a hangsúlyt, hanem az őszinteségre. Ferenc ugyanis nem homofób, sőt. A maga módszereivel még támogatja is azokat, akik inkább felszámolják papi életüket, és egy vállaltan homoszexuális életmódot választanak. Már rögtön a könyv legelején egy olyan rendkívüli gesztust olvashatunk tőle (nem szpojlerezek), amellyel egy teljesen új irányt jelöl ki a témához való hozzáállásban.
A könyv végére joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mindezek fényében merre tart ma a katolikus egyház? A szerzőnek nem célja erre válaszolni. A kereszténység megújulásának kérdése azonban nem újkeletű dolog. Fennmaradásának egyik záloga mindig is az volt, hogy mindenki számára integrálható, mivel a krisztushit égisze alatt minden társadalmi réteg és csoport egységessé válhat – ezért lehetett belőle államvallás. A 20. század elején azonban a zsidókkal szembeni, több száz éves sztereotípiák eszkalálódása addig példátlan bénultságba sodorták az egyházat. Lassan, de talpra állt. Úgy tűnik, most a felszínre tört homoszexualitás okán kell végiggondolni az elmúlt kétezer év hagyományait.
Higgadtan és tárgyilagosan dolgozza fel a témát
A Vatikán kínos titkai 2019-ben jelent meg Franciaországban, azóta már húsz nyelvre fordították le. Talán nem véletlen egybeesés, hogy idén októberben Ferenc pápa a Jevgenyij Afinyejevszkij által rendezett Francesco című dokumentumfilmben olyan kijelentést tett, amelyet korábban egyházfő még sosem: „A homoszexuális embereknek joguk van ahhoz, hogy családban éljenek. Ők is Isten gyermekei és joguk van a családhoz. Senkit nem lenne szabad kirekeszteni vagy boldogtalanná tenni emiatt. Meg kell alkotnunk egy törvényt az élettársi kapcsolatra vonatkozóan, hogy jogilag védve legyenek.” A pápa a keresztény egyház történetében egyedülálló módon kiállt a melegek mellett, és ezzel egy igencsak rögös úton indult el. Talán a katolikus egyház megújulása felé is. Egy biztos: olyan megosztó gondolatok ezek, amelyek célja és jelentősége Frédéric Martel könyvének elolvasása után egészen új értelmet nyernek.
