Mérő László: A dörzsölt szélkakas | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Mélységesen elfogult vagyok Mérő Lászlóval szemben, talán azóta, hogy megírta a Mindenki másképp egyforma című alapvetését. Sokszor nem értünk egyet, de ezt talán vele lehet a legkellemesebben megtenni. Mostani kötetébe leginkább a politikával és a gazdasággal foglalkozó cikkeit gyűjtötte össze, külön fejezetet szánva a tévedéseinek. És persze annak, hogy elmagyarázza: a dörzsölt szélkakasa – vagyis az ország első embere – miben különbözik a hagyományostól.
Az én árnyékkormányomban Esterházy Péter lett volna a miniszterelnök, Rubik Ernő vitte volna a kulturális és Mérő László a belügyi tárca székét. Mivel vélhetően soha nem vállaltak volna el hasonló felkérést, elég jól végezték volna a munkájukat. Még az is lehet, hogy előrébb is léphettünk volna bizonyos égető dolgokban. De az biztos, hogy Mérő bizonyosan minden újságírói kérdésre válaszolt volna az általa tartott sajtótájékoztatón, mert régi vesszőparipája, hogy mindenkivel szóba kell állni, legfeljebb csak az lesz világos, hogy miben nem értünk egyet. De a beszélgetés aktusa, a másik felé tett lépés talán így már csökkentheti annak veszélyét, hogy gyűlöljünk valakit pusztán azért, mert mást gondol ugyanazokról dolgokról, amiről mi.
Ezért is élvezetes az ő publicisztikáit, esszéit, tanulmányait olvasni. Egyrészt, mert nem a mindenáron való meggyőzés (hittérítés) vezérli, hanem az érvekben, azok ütköztetésében hisz, és abban, hogy ebben a folyamatban a tévedések folyamatosan korrigálhatók. Tévedés nélkül ugyanis nincs sem ember, sem tudomány, sem politika. Így aztán nagyon szimpatikus gesztus, hogy új könyvében egy egész fejezetet (egy negyedkönyvet, ahogy ő fogalmaz) szentelt a tévedéseinek.
Például annak, hogy a kilencvenes évek legelején új szakmája, a pszichológia iránti lelkesedésében úgy vélte, hogy a mesterséges intelligencia sosem lesz képes egy „szakértő” szintjénél feljebb lépni. Mert a „nagymesteri szinthez” már elengedhetetlen az emberi intuíció. Aztán kiderült, hogy csak sokszorosan gyorsabb gépek és nagyobb memória kérdése az egész, és ma már inkább az a fő probléma, hogy bizakodva vagy aggodalommal tekintsünk-e arra a nem túl távoli világra – ahogyan azt a futurológus Byron Reese boncolgatta a könyvében –, amelyet lassan a mesterséges intelligencia ír az emberiségnek (és nem fordítva).
A többi tévedés jobbára politikai. Ám ez is megbocsátható. Hiszen nem ő volt az egyetlen, aki 2018-as választás előtt azt érezte, hogy most eljöhet a fordulat. És más is bízott abban, hogy a kormányváltás után a Fidesz kétharmados hatalma birtokában nem a „szabadrablás”, hanem az újjáépítés felé indul el, bár sokaknak a szabadrablás felér az újjáépítéssel. Az viszont nem túl biztató, hogy a tévedések közé került az a cikk is, amelynek végkövetkeztetése, hogy „amikor az Orbán-korszak véget ér, az általa művelt gondolkodásmód és beszédstílus úgy fog elolvadni, mint tavasszal a hó”. Mert az, amire „manapság Orbán tanítja az országot, az nem fog maradandó változást, hosszabb távú romlást létrehozni a magyar néplélekben”.
De nem is az az igazán fontos, hogy politikailag milyen véleményt formál Mérő (ő tényleg az a publicista, aki szereti és igényli is azt, hogy vitázzunk vele, mert csak így juthatunk konszenzusra), hanem hogy mit kezdünk a tévedéseinkkel. Gőgösen bizonygatjuk az igazunkat, amikor már a valóság minden szelete ellentmond annak, szégyenkezve kidobjuk a szemetesbe a tévesnek bizonyult érveket, vagy azt tesszük, amit a tudomány és a tudósok számára a legtermészetesebb. Vagyis elgondolkodunk azon, hogy mi vezettek a konkrét esetben a tévedésekhez.
Már a fentiekből is látszik, hogy Mérő új könyvében, A dörzsölt szélkakasban főleg a politikai tárgyú szövegeit gyűjtötte össze, és illesztett össze négy negyedkönyvet, mert a kötet témáival kapcsolatban pont annyi mondanivalója volt, amennyi egy esszének sok, egy teljes, önálló könyvnek pedig kevés. Az első tömbbe a Facebook-oldalán közzétett szövegek kerültek, köztük a cserdi polgármester, Bogdán László kapcsán írt nekrológ, amely egészen elképesztő számokat produkált a neten: több mint egy és negyed millió ember hírfolyamában jelent meg és 370 ezer interakciót generált.
A második tömbbe a gazdasággal kapcsolatos szövegeket válogatta be, köztük azt is, amelyben a az állam emlőin hizlalt magyar gazdaságot a Royale szigeten élő elkényelmesedett farkasokhoz hasonlítja, amelyeknek kevés erőfeszítést kell kifejteniük, hogy elkapják a fürge rénszarvasokat kiszorító tohonyább kollégákat. A harmadikban a fent már említett tévedések, míg az utolsót, amelyben a címadó cikk is található, teljes egészében Orbán Viktornak szánta.
Ő a dörzsölt szélkakas, aki a közönséges szélkakassal szemben nem az épp uralkodó széljárás, hanem a holnapi, a leendő felé fordul. Ez a kiváló érzék (az elmúlt tíz évben majdnem mindig eltalálta) olykor nem akármilyen hasznot hozott az országnak, hiszen így sikerülhetett, hogy „lélekszám-arányosan nekünk jutott a legtöbb pénz az EU-tól”. Ám összességében mégis amellett érvel, hogy a miniszterelnök romlottsága többnyire negatív hatással bírt az országra.
Mérő László higgadtsága (bár időnként ő is elereszt az interjúiban egy-egy jól irányzott lófaszt) és sosem bántó stílusa emeli ezeket a szövegeket a közös gondolkodás terébe. Mindenféle gőg hiányzik belőle, s még akkor is tanári türelemmel magyaráz el alapvető dolgokat, amikor vehemens indulattal támadják (Politizáljon-e a tudós?). A nyitottsága és tévedhetőségének tudata emeli ki őt a megmondóemberek masszájából, és teszi azzá, ami egyre inkább hiánycikk: gondolkodó értelmiségévé.
MÉRŐ LÁSZLÓ legutóbbi művei: Az ész segédigéi; Nyolcrétű út; Emberi matek.
