Ridley Scott: Az utolsó párbaj | Papp Sándor Zsigmond kritikája
Majd hétszáz éve történt, ám az utókort mindmáig foglalkoztatja a kérdés: vajon tényleg megerőszakolták Marguerite de Carrouges-t azon a bizonyos napon? Vajon tényleg az igazság győzedelmeskedett a halálig tartó párbajban, amit a sértett férj és a megvádolt erőszaktevő vívott egymással? Ridley Scott filmje igen hatásosan dolgozza fel a máig ható ügyet.
Csak az biztos, hogy 1386. december 29-én Carrouges-i János lovag az utolsó vérig tartó párbajban a sok ezer kíváncsi tekintet előtt megölte a fegyvernököt, Jacques Le Gris-t. A két nemes korában vállat vállnak vetve küzdött a százéves háborúban a francia zászlóka alatt, aztán bajtársakból barátok lettek, hogy végül ádáz ellenségekké váljanak. A viszály abból fakadt, hogy Péter gróf (Pierre d’Alençon) nagyobb kegyben részesítette a fegyvernököt pénzügyeinek rendbetételéért, nem egyszer Carruges-i János kárára.
S miközben a fegyvernök, Péter pártfogoltja, jövedelmeinek behajtója egyre feljebb lépkedett a ranglétrán, szívesen látott vendég volt a párizsi udvarban (Péter a király, VI. Károly nagybátyja volt), addig az apai örökségétől és hozományként neki ígért birtokától megfosztott János egyre kegyvesztettebbé vált. Kénytelen volt beérni gyönyörű és művelt felesége, Marguerite de Carrouges bájaival. A két nemes közti haragot – látszólagos kibékülésük ellenére – az mérgesítette el végképp, hogy Marguerite nemi erőszakkal vádolta meg Le Gris-t. A hölgy állítása szerint a fegyvernök – társával, Adam Louvellel együtt – rátámadt és a magáévá tette, amikor egyedül maradt a nemesi kastélyban.
Mivel az esetnek nem volt tanúja, így a sértett férj szava állt szemben a fegyvernök szavával, eldönthetetlen ügyet eredményezve. A párizsi parlament és a király végül jóváhagyta, hogy az úgynevezett istenítélet döntse el, hogy melyik fél pártján áll az igazság. A korabeli hiedelem szerint ugyanis a halálig tartó párbajban az igazat mondó fél mellé áll, így rendezve el jogilag is a vitás esetet. Ha Le Gris került volna ki győztesen, úgy Marguerite-re hamis tanúzás miatt máglyahalál vár, gyermekére pedig árvaság, hiszen egyszerre veszti el mindkét szülőjét.
Ridley Scott filmje ezt a több évszázados esetet dolgozza fel, amely mind a mai napig izgalomban tartja a történészeket és a kutatókat. A forgatókönyv a Kaliforniai Egyetem angolirodalom-professzorának, Eric Jagernek a sikerkönyvéből született, és az a Matt Damon és Ben Affleck írta, aki utoljára az 1997-es, nagy sikert elért Good Will Huntingon dolgozott együtt. Mindketten szerepeltek is a filmben (Damon a főszerepet alakította), és a szerzőpáros a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart is bezsebelte. (Számos jelöléséből ezen kívül csupán a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában győzedelmeskedett: Robin Williams vitte haza a szobrot.)
A történelem akár meg is ismételheti magát, Damon ugyanis itt is főszerepet kapott (Carrouges-i János), míg Affleck az élvhajhász Péter gróf bőrébe bújt. Őket talán csak a Le Gris-t alakító Adam Driver halványítja el, aki a film legjobb teljesítményét nyújtja. A szépséges feleséget, aki előbb az igazáért, majd az életéért is küzd, Jodie Comer formálja meg igen érzékenyen. Az utolsó párbaj titkos motorja – az igazság képlékenységén kívül – a két nemes közötti ellentét, amelyet a rutinos rendező remekül épít fel.
Carrouges-i János ugyanis bátor és vakmerő küzdő, igazi harcos, aki olykor ész nélkül tör előre, míg Le Gris a tökéletes ellentéte, bár ő is megállja a helyét a csatában, sikerét igazából a műveltségének és eszének köszönheti. Ezért is kimondottan hihető az ő változata, miszerint nem erőszak, hanem házasságtörés történt, a művelt szóra kiéhezett hölgy egyszerűen a vonzó és kecses fegyvernök karjába hullott, így feledve el pár percig férje bárdolatlanságát és sebhelyes arcát. Aznap is csupán fellobbanó szerelmüket élték meg a kastély falai közt.
A film Akutagava Rjúnoszuke bevált dramaturgiai receptje szerint három verzióban (férj, fegyvernök, feleség) meséli el a történetet. Ez kétélű fegyver. Egyrészt eléggé lerágott csont már annak demonstrálása, hogy ahány szempont, annyiféle igazság létezik (számos sorozat és krimi élt már ezzel a dramaturgiával). Másrészt az ismétlődő részek vontatottá teszik a filmet, mert nem mindig olyan körömrágóan érdekes, hogy épp milyen nüanszokban térnek el a történetverziók egymástól.
Ridley Scott ugyanakkor körültekintően alapozza meg a változatok hitelességét, jól bontja ki a viszály minden részletét és a lelki mozgatórugókra is odafigyel. A látvány pedig a csaták vérgőzében és a párbaj kíméletlenségében tetőzik.
Eric Jager könyve még ennél is részletesebben tárgyalja az ügyet. Beavat az istenítélet minden részletébe, leírja a párbajban használt fegyvereket, mint ahogy arról is, hogy a nőknek mennyi esélyük lehetett egy férfiak által uralt világban és jogrendben. És persze arról is képet kapunk, hogy miért jelentős mindmáig a filmre vitt ügy. Nos, az utókor csakhamar felkapott és hosszú ideig kritikátlanul ismételgetett egy legendát, miszerint a valódi erőszaktevő kilétére nem sokkal a párbaj után fény derült, vagyis Le Gris igazságtalanul halt meg azon a napon. (A vélt igazságtalanság miatt lett ez az utolsó istenítélet, amelyet a párizsi parlament engedélyezett, bár a jogorvoslati gyakorlat még sokáig fennmaradt. Még 1583-ban is vívtak hasonló párbajt Írországban Erzsébet királynő jóváhagyásával… Az utolsó párbaj tehát csak korlátozott értelemben véve volt utolsó.)
Az utókor, leginkább a felvilágosodás gondolkodói – köztük Diderot és Voltaire – szemében így vált mindez a barbár és babonás középkor megtestesítőjévé, az „esztelenség kirívó példájává”. (Jager pontosan elemzi az ügy lehetséges változatainak hitelességét, és szétszedi a megkésett vallomás legendáját is.) Az eset évszázadokig késhegyre menő vitákat eredményezett, 1973-ban viszont egy francia jogász rekonstruálta a pert, és ő igazoltnak látta a fegyvernök bűnösségét és a vádak megalapozottságát. Jager is hajlik arra, hogy azon a bizonyos napon Isten mégsem csukta be a szemét.
Miközben hosszú időkig az eset a barbár középkort jellemezte a krónikások számára, ma már sokkal inkább egy bátor nő kiállását látjuk benne, aki vállalta a nem mindennapi kockázatot, és végig ragaszkodott a maga igazához. Nekünk már nem a viadalt megnyerő Carrouges-i János, hanem ő tűnik a valódi, korát meghaladó hősnek. Egyszerre kellett szembeszállnia ellenszenvvel, a kor hiedelmeivel, az udvar elfogultságával és azzal, hogy akkoriban nem indított meg túl sok embert egy „vidéki asszony jajkiáltása”. Az utolsó párbaj látványos és nagyobb hibáktól mentes, így remek élményt nyújt, ám csak a könyvvel kiegészítve érthetjük meg igazán, hogy miért is fontos mindmáig egy 14. században megesett szövevényes ügy.
(AZ UTOLSÓ PÁRBAJ, amerikai történelmi dráma, 142 perc. Rendezte: Ridley Scott. Szereplők: Matt Damon, Adam Driver, Jodie Comer, Ben Affleck.)
