Kobralázban ég az ország

2022. 02. 06. | Gyerekeknek

Gáti István: Kornél, a kobra | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

A kedves olvasó vajon hogyan reagálna, ha a Margit hídon összefutna egy csinos kis kobrával? Nyilván diszkréten sikoltozna. Ne tegye. Ugyanis könnyen lehet, hogy csak egy elűzött, árva tetoválásról van szó, amely barátokat keres. Ahogy Kornél is teszi Gáti István szellemes rímekkel megszórt, fordulatos meséjében.

Móra, 48 oldal, 2499 Ft

Be kell vallanom mindjárt az elején, hogy súlyos előítéleteim vannak a kígyókkal szemben. Nem szeretném a házamba fogadni őket, de azt sem, ha a szomszédba költöznének. Világéletemben féltem tőlük, és még egy szimpla siklóval is ki tudnának kergetni a világból. Hiába tudom, hogy a villás nyelvét azért nyújtogatja, mert azzal érzékeli a szagokat, és az átható, szúrós tekintete is pusztán annak köszönhető, hogy nincs szemhéja, engem ez nem győz meg a szépségükről. Látható hát, hogy súlyos rasszizmusban szenvedek pikkelyes társainkkal szemben.

Így aztán megérthetik, ha nem nagyon akaródzott belekezdenem Kornél kalandjaiba, pedig a gyerekem már nyaggatott: tegyünk egy próbát vele. Nem akartam belemenni abba, hogy a kobra kábé még a tekintetével is öl, és ha csak egy pillanatig is elképzelem az ágyam alatt, máris ordítani tudnék. De, apa, ő csak egy tetoválás, nézett rám nevetve a kisfiam. Nem bánt senkit, tette hozzá. Ennyit még ő is ki tudott „olvasni” Klement Csaba rajzai alapján.

Így kezdtünk bele ebbe a verses, „karcsú regénybe”, amely jó pár kalandot mesél el, és nem is fejezetei, inkább szisszenetei vannak. Kornél pedig… Nos, ő tényleg egészen más tészta: „Mesénk hőse lábatlan, / talpraesett mégis lehet: / örömben és bánatban / mindjárt megismered”, ígéri Gáti István az Előszóban, és jó szerzőként be is tartja az ígéretét.

Eltűnt az ötvenedik (Klement Csaba rajza)

Történik, hogy „Kígyó utca ötven alatt / élt egy széles vállú alak”, aki tele volt tetoválással, szám szerint negyvenkilenccel, de a jobb karján még üresen tátongott a bőr. Ide valami különlegeset szánt, hiszen az ötvenedikkel nem lenne szabad melléfogni, így került ide a teljesen élethű kobra. Tetkós Roland ekként kiáltott fel a munka végeztével: „Varázslat volt a tűben / Ez lett a legjobb művem!”

Csakhogy a többi tetoválás enyhén szólva féltékenyen fogadja az új jövevényt. Sem az öreg kalóznak, sem a tarantulának, de még a koponyának, a kardnak és a szellemnek se volt egy jó szava se hozzá, inkább tele voltak méltatlankodással, hogy ők vajon miért nem lettek egy kicsivel szebbek. A lázadás eljut Maximhoz is, a háromfejű sárkányhoz, az összes tetoválás közül a legtekintélyesebbhez, aki elüldözi szegény Kornélt. Másnap reggel Janó üres karral ébred, és már szaladt is reklamálni, hogy tán rossz volt a festék, hanyag a művész, hiszen lám, a mesterműnek hűlt helye. És amíg Janót egy sokkal rosszabb verzióval kárpótolják, Kornél útnak ered a városban.

Gáti István

A kedvenc sorom is ehhez kapcsolódik: „Leírni is alig bírom / hogy ment át a Margit hídon”. Mert bizony szegény Kornélnak meg kell tapasztalnia, amit fent én magam is írtam, hogy egy kígyóért nem nagyon rajonganak. A kutya és macska elszaladt, a veréb felröppent ijedtében, de még a szerelmespárral is megjárta: miközben a lány sikít, a fiú – talán a félelmét palástolva – gyorsan felvette a telefonjával. Az árván, barát nélkül kóborló kígyó bekerül az esti hírekbe (Kobralázban Magyarország!), de még az Országházban is róla tárgyalnak: „Készen állt az állam terve / bezárni az Állatkertbe!”, végül pedig milliós jutalmat ígérnek annak, aki megtalálja és elfogja.

Kornél hajmeresztő kalandjai ekkor vesznek még csak igazán észvesztő fordulatot, miközben egy bankrabló banda karjaiba siklik ártatlanul. Innen már nem mesélem tovább, talán már ebből is látszik, hogy Gáti István remek fantáziával terelgeti kobránkat Budapest utcáin, és lapról lapra hozza közelebb hozzánk. (Arról azért gyorsan meggyőztem a gyereket, hogy sem tetoválást, sem élő kobrát nem kérhet a születésnapjára.) A rímek pompásak, a ritmus sodró, és minden sort lefegyverző humor itat át, a karcsú regény pedig remekül beszél arról, hogy időnként mindenkinek meg kell adni az esélyt, mert könnyen kiderülhet, hogy a hideg bőr alatt is forró szív dobog.

GÁTI ISTVÁN korábbi műve: Tök Magda kalandjai

További cikkek

Kritika, Irodalom

Nem szabad ötletek

Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról | Révész Sándor kritikája   A legtöbbet emlegetett, mégis a legkevésbé ismerhető költők...

Tudomány

A halál hét arca

Richard Shepherd: A halál hét kora | Papp Sándor Zsigmond ajánlója   Nem könnyű megemészteni, hogy egy napon véget ér az életünk. Ám ahogy...