FALUSI DÓRA interjúja
Polgár Juditot nem kell különösebben bemutatni sem itthon, sem a nagyvilágban. A Netflix sorozatának jóvoltából – A vezércsel – ismét igazi sztárrá és példaképpé lépett elő egy új generáció szemében. Nemrég megjelent könyvében sok humorral és közvetlenül adja át mindazt, ami bajnokká nevelhet egy sakkot kedvelő gyermeket (erről itt olvashat bővebben). Vele beszélgettünk.
– Ahhoz, hogy valaki jó játékos legyen, szorgalomra vagy inkább tehetségre van szüksége?
– Szerintem a tehetséget sokszor nagyon félreértik. Igaz, én olyan családból jövök, ahol a szüleim, pontosabban az apukám azt mondta, hogy minden egészséges gyerekből lehet zseni. Én kicsit másképp fogalmaznék, inkább azt mondom, hogy egy tehetséges gyerek munka nélkül nem megy semmire, de ha valaki nem tehetséges, szívós munkával elérheti a célját. A tehetség nagyon szubjektív fogalom. Ha a szülők foglalkoznak a gyerekkel, akkor tehetséges lesz, de ha nem, akkor talán kevésbé. A gyerekek jól motiválhatók, az agyuk folyamatosan, szivacsként szívja be az információt, tehát ebből adódóan már csak az a kérdés, hogy milyen környezetben nőnek fel. Ha kíváncsiak, és a környezetük kielégíti a kíváncsiságukat, illetve tovább fokozza, akkor nagyon tehetségesnek tűnik majd a gyerek, mert érdekelni fogja, amit csinál.
– A verseny segíti a fejlődést?
– Igazából, ha szereti a gyermek, akkor nem kérdés, hogy lehet versenyezni is. Mint ahogy az sem kérdés, hogy mindig menet közben tanul az ember. A sakk nem olyan, mint az iskolai tantárgyak, hogy elraktározzuk az elméletet, és majd egyszer a gyakorlatban megmutatjuk, hogy mit tudunk. Ilyen szempontból az élet is olyan, mint a sakk. Folyamatosan tanulunk és vizsgázunk, vagy vizsgáztatjuk magunkat, hogy eddig mi állt össze bennünk, mit tudunk ebből megmutatni. Mindig újabb és újabb tudással töltődünk, aztán a gyakorlatban eldől, hogy mit tudunk használni ebből. A gyakorlati rész számomra – mivel én így nőttem föl –, sokkal fontosabb volt, mint az elmélet, de a kettő együtt jár.
– Amikor elkezdted, hagytak nyerni a szüleid, vagy a vereségekből tanultál?
– Igazából a gyereknek nem kötjük az orrára, hogy hagytuk őt nyerni. Amikor eljátsszuk azt, hogy birkózunk vele, akkor sem győzzük le, ugye? Nyilvánvalóan a fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy mindig annyi nehézséget állítsunk elé, ami még kihívást jelent, viszont nem megy el a kedve. A gyerek se gondolja úgy igazából, hogy ő a jobb. De önmagához képest mindig fejlődik. Azt semmiképpen nem tartom jónak, viszont sajnos sokszor előfordul, hogy odajön hozzám a szülő, és büszkén eldicsekszik, hogy én megverem a gyereket. Nem nagyon értem, hogy ezzel miért kell büszkélkedni. Igazából az a jó, ha a szülőt már meg tudja verni a gyerek, mert akkor hitelessé válik az, amiért valójában küzdött.
– Évek óta viszed a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült, általános iskolásoknak szóló Sakkpalota programot, amelyhez tankönyv is készült. A tanárok nyitottak erre?
– Szerencsére igen, és ennek nagyon örülünk. Több mint egy éve, még a pandémia előtt, összeállítottunk egy kérdőívet, és felmértük, hogy mennyire nyitottak erre az oktatók, illetve hogy az online vagy offline képzést preferálnák-e inkább. Az információk személyes átadása azért meghatározó, mert az oktatási programunkban nagyon sok olyan eszköz van, amelyektől a találkozókon a pedagógusok még inkább motiváltak lehetnek. Ennek ellenére nagyon nagy volt az igény az online kurzus iránt is.
– Ez mikor indult el?
– Tavaly. A Sakkjátszótér nevű, óvodásoknak szóló programunk weboldalán kifejlesztettünk egy, a szülők számára használható kis játékplatformot, illetve a Sakkpalota oldalán játékokat biztosítottunk a pedagógusoknak. Ekkor született meg az a döntés, hogy a Sakkpalota pedagógusainak újabb harmincórás képzést tartunk. Akkor már egyértelmű volt, hogy ez online lesz. Az első április 10-én indul. Sokat dolgozunk azon, hogy úgy tudjuk átadni az anyagot, hogy személyes találkozó hiánya minél kevésbé akadályozzon. A motiváció és az inspiráció egyformán hasson.
– A programod elsősorban tehetséggondozás, vagy inkább egyfajta készségfejlesztés?
– Nekem az a legfontosabb, hogy bárhonnan is indul a gyerek, magához képest fejlődjön. Ezt nevezhetem tehetséggondozásnak is, de a lényeg az, hogy a programon keresztül olyan gondolkodásmódot sajátíthat el, amit később használni tud az élet más területein, a hétköznapokban is. Az a célunk, hogy minél jobban megmaradjon benne a kíváncsiság, és belül egy olyan ösztönző erő alakuljon ki, amely tovább viszi az érdeklődését.
Arra készteti, hogy tanuljon, mert tanulni érdemes, és mert a tudás pozitív érzelmeket vált ki a gyermekekből.
– A női egyenjogúság az egyik kulcstémád. Hogyan tudod ezt képviselni a sakk oktatásában?
– Igazából a karrieremen keresztül ez mindig téma volt az életemben. Eleve úgy kezdtem el sakkozni, hogy a szüleim azt mondták, hozzuk ki a sportágból, amit lehet. A nők sajnos gyengébben játszottak, gyengébb szintet ütöttek meg. Ám annak érdekében, hogy fejlődjek, minél erősebb szintű játékosokkal kellett játszanom, ami azt jelentette, hogy fiúkkal és férfiakkal ültem asztalhoz. Tehát ez volt a felkészülés logikája. Így nőttem fel, ebben kellett helytállnom, ezek voltak a kihívások. Persze mondták, hogy hú, nem játszik nők ellen. Ma már nagyon sok formája van annak, hogy építő jelleggel beszéljünk erről mind a fiatal lányoknak, mind az anyukáknak, nagyszülőknek. Sajnos, még mindig nagyon sok a sztereotípia, és ezeket nagyon nehéz legyőzni, megváltoztatni. Rengeteg ilyen példám van.
– Mondanál egyet?
– Hannával mentünk a nagymamához, a férjem édesanyjához, és pont akkor vette át a féléves bizonyítványát. Csupa ötös volt, sehol egy négyes, és még táncolni is járt. Mondta neki a nagymama, hogy te milyen csinos vagy, mennyire aranyos és helyes, és mindennek a tetejébe még jól is tanulsz! És akkor erre azt feleltem, hogy hát igen, tök jók ez, csak én pont fordítva gondolom a sorrendet. A fontosság szempontjából. Milyen jó, hogy okos vagy, milyen jó, hogy mint ember, helyes vagy, és hogy mindennek a tetejébe még csinos is, az már a ráadás. Azt hiszem, ez nagyon jól tükrözi azt, hogy mennyire másképp közelítjük meg a dicséretet.
– Miért érezted ezt ennyire fontosnak?
– Azért, mert gyerekként, de még felnőttként is mindig abba az irányba megyünk, ahonnan a tapsot kapjuk. Ahonnan a pozitív visszajelzés érkezik. Ez visz minket tovább, ez tölt el jóérzéssel. Ezért kell tehát jobban odafigyelni erre. Természetesen az ilyen dicséret is jobb, mintha egyáltalán nem dicsérnénk a lányokat. Viszont jól érezhető, hogy még a legkisebb dolgokban is sokszor másképp inspirálják, és így más irányba terelik őket.
Minden tiszteletem azoké a nőké, akik úgy döntenek, hogy ők a családot választják és nem a karrierjüket, vagy mindkettőt, de szerintem sokkal fontosabb, hogy legyen választásuk. És ez a nő választása legyen.
Minden döntésnek megvan a maga létjogosultsága, csak ne mások mondják meg, hogy miként kell élnie az életét.
– A programot külföldön is népszerűsíted, vagy tervezed népszerűsíteni?
– Kínában két évvel ezelőtt indult el a Sakkjátszótér, könyvként is megjelent. Más országokból is volt érdeklődés. Ez egy módszer arra, hogy miként lehet komplex módon fejleszteni a gyermek képességeit a sakkon keresztül. Viszont sokan úgy keresnek meg, hogy csak a könyvet szeretnék kiadni, de nem vennék át az egész módszert. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy ez akkor éri a legtöbbet, ha egész komplexitásában tudják elsajátítani. Nyilván Magyarországon vagyunk a legaktívabbak, de nagyon sok képzést tartunk a határon túli magyar területeken is.
– Hogy bírod? Hogyan néz ki egy munkanapod?
– Nagyon vegyes, mert nem sablon szerint megy. Nem úgy van, hogy egyszer ehhez kapok, máskor meg máshoz, inkább tematikák vannak az életemben. Az interjúkat, a médiamegjelenéseket próbálom úgy rendszerezni, hogy minden igénynek eleget tehessek, nagyon sok a felkérés. Előadásaim vannak, persze nem minden nap, de ezekre készülni kell, nyilván attól függően, hogy milyen típusú, mennyi új tartalom van benne. Aztán a gyerekek, elég sokat szoktam főzni, jóga is van egy-kettő a héten. És persze nagyon sok új kezdeményezés, mint például a Play Magnus Group, amelynek oktatási nagykövete lettem. Ennek kapcsán áprilisban indul egy olyan verseny, amely nagyon közel áll a szívemhez, mert ez lesz az első, ahol tudatosan ugyanannyi fiatal nő és férfi fog játszani. Aztán vannak versenyek, amelyeknél szakkommentátor vagyok, másokat mentorálok. Vannak olyan események, ahol online tartalmakat fejlesztek, amelynek kapcsán majd a forgatás is lesz, ehhez egy házi stúdiót is meg kellett csinálni, tehát sok minden van. Építgetem a Világsakkfesztivált a fejemben egy ideje. És még számtalan más dolog, ami csak úgy beszivárog a mindennapokba.
– És játszol még?
– Nem. Néha követem az eseményeket, de ez is attól függ, hogy van-e jelenésem azon a rendezvényen. Szóval próbálom követni, és szórakoztat is, de már alig van erre időm.
