Pászt Patrícia (szerk.): Mennyek és Pokol | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Minden jó pedagógus tudja, hogy a játék során néha többet lehet tanulni, mint az iskolapadban. Főként ha a játék a színpadon zajlik és kortárs darabok adnak lehetőséget arra, hogy sok humorral dolgozzunk fel olyan égető kérdéseket, mint a veszteség feldolgozása vagy a tőlünk különböző játszótársaink elfogadása. És még azt is megtudjuk, hogy milyen lehet az, amikor Isten scrabble-t játszik a mennyekben Szűzanyával vagy Zlatan Ibrahimoviccsal cselezünk a focipályán.

A dráma sajnos nem tartozik a legnépszerűbb műfajok közé, úgy is mondhatnám, hogy igazi mostoha. Ha úszószámban indulna, akkor az utolsó, nyolcadik helyen érne célba századokkal lemaradva az esszé, interjú, novella és a vers mögött. (Az aranyérmet toronymagasan a regény vinné el.) Az átlagolvasó drámáért színházba jár, talán csak a legnagyobbak (Shakespeare-től Csehovig) és a kortársak (Székely Csabától Pintér Béláig) egy-egy kötete árválkodik a polcán. Pedig épp a dráma engedi a legnagyobb teret a teremtő képzeletnek, egy-egy jelenetet máris színpadra állíthatunk a fejünkben tetszőleges szereposztásban, ahogy a regények csúcsjeleneteiből forgatunk filmet a belső vásznunkon. Ennél pedig aligha van izgalmasabb!
A színházművészet népszerűsítése azonban néha váratlan sikereket is elkönyvelhet. 2003-ban például a lengyel és a magyar dráma érdekében fogtak össze, és a kezdeményezés keretében öt új, lengyel színműveket tartalmazó kötet is megjelent magyarul (három pedig lengyelül vitte jó hírét a magyar drámáknak). A puding az evés során is kiállta a próbát, hiszen 14 szerző 17 drámája 34 bemutatót élt meg a hazai színpadokon az elmúlt években. Vagyis kiderült, ahogy az előszó fogalmaz, hogy a magyar „közönség láthatóan kedveli északi barátaink gondolatvilágát”. A sikeren felbuzdulva most egy olyan válogatás is napvilágot látott, amely leginkább gyerekeknek, kamaszoknak (és játékos kedvű felnőtteknek) kínál változatos színpadi meséket.
Olyan szövegek ezek, amelyek szinte követelik, hogy vállalkozó kedvű gyerekek, színjátszócsoportok, drámapedagógusok színpadra varázsolják és elevenné tegyék a játékokat.
A tíz „színpadi történet” különböző korosztályoknak kínál játszási lehetőséget, de természetesen ezek a határok egy jó dramaturg segítségével szűkíthetők és tágíthatók is. Van köztük groteszk vígjáték, klasszikus elemeket felvonultató mesedarab, bő humorral megszórt szomorújáték, nyelvileg izgalmas teret nyitó kamaszdarab és olyanok is, amelyek húsbavágó témákat dolgoznak fel ismert mesealakok segítségével.

A Nagy zöld galiba egy nagyon is ismerős alaphelyzetnek ad vicces csavart. Matyi és a barátja, Simon, illetve Matyi húga (Agáta) épp nyári táborba készülődnek, s már a csomagolás is számos poén forrása, hiszen a pedáns és divatbolond Agáta egészen mást tömköd be a hátizsákjába, mint a kütyükért élő-haló Matyi. A készülődést azonban megzavarja a kissé bolondos, Afrikában lő nagybácsi, Vince ajándéka, egy hatalmas csomag, ami postán érkezik. Csakhamar kiderül, hogy a csomag nem akármit rejteget: egy élő krokodilt, aki ráadásul még beszél is! Mondani sem kell, hogy nem akármilyen galibát indít el a túrós pitét, fánkot, dinnyét és ubisalit is kedvelő „ragadozó” jelenléte. Szerencsére még nem evett embert, és jobban izgatja a gyermekek ebédje (rántott hús), mint a szereplők.
Elzbieta Jodko-Kula groteszk vígjátéka miközben teret ad az önfeledt bolondozásnak, szinte észrevétlenül boncolgatja a másság (amelyet a krokodil egzotikussága testesít meg) elfogadását, és kicsit megcsipkedi a felnőttek és gyermekek viszonyát is (a felnőttek világa kicsit mindig unalmasabb és szögletesebb). Az elfogadás kérdését még élesebben veti fel Malina Przesluga darabja, a Debil. A főszereplő Misi már negyvenéves, de igazából egy gyermek értelmi szintjén áll. Környezete idegenségét és értetlenkedését azzal dolgozza fel, hogy a Százholdas Pagonyba menekül, hogy ott a parányi eszű Micimackó bőrébe bújjon és az ő nyelvén beszélje ki a mese ismert szereplőivel.

Bár ez a darab is okosan használja a humort, a drámai színekben is igen erős. Szívfacsaró például Misi édesanyjának monológja, amely azon szülők önfeláldozását tárja elénk, akik egy pillanatig sem hagyhatják magukra szellemi fogyatékos gyermeküket. Az empátia felkeltésében sokat segít, hogy Misi monológjai révén beléphetünk az ő világába is, amely hol ijesztő, hol fájdalmas, de nagyon is emberi.
A Lődd rá spiccel! a kamaszok világába és a focipályára vezet el minket, akik mindent megtennének, hogy olyan népszerű sztárok legyenek, mint Zlatan Ibrahimovic. A színpadi játék egy meccs menetét követi végig és három játékos gondolatvilágába enged bepillantást, akik különböző módon állnak hozzá a mérkőzéshez. Van, akit csak az érdekel, hogy minél szebb gólt rúgjon, más a csapatjátékban bízik. Tomasz Kaczorowski zseniális húzással Zlatant is behúzza a drámába, a zseniális, de kezelhetetlen, igencsak egoista, ugyanakkor világraszóló gólokat szerző labdarúgót, akivel kapcsolatban a bevándorlás is szóba kerül (bosnyák és horvát származású, de már Svédországban született).
Az apák révén az ostoba szurkolói sztereotípiák is szóba kerülnek, illetve az is, hogy a grundon rúgott labdának ma már a „fifázás”, vagyis a videojátékok virtuális cselei jelentik a legnagyobb kihívást.
A központozás nélkül indázó mondatok bár időnként kihívás elé állítják az olvasót, valójában igen nagy teret enged a játéknak.

A címadó dráma az anya elvesztését dolgozza fel remek humorral. Az előbb az angyalkák, majd az ördögök közé kerülő anya ugyanis mindent elkövet, hogy visszakerüljön a földre a gyermekéhez, és ezen elszánt az igyekezete bizony őrültbe kergeti az Urat és Lucifert is. Maria Wojtyszko művének legviccesebb jelenetében Isten és Szűzanya társasozik (scrabble), és az előbbi erősködik, hogy az általa kirakott „krtzsósinnnylüsz” létező litván kifejezés, mire Szűzanya a „krtmöscseny” szóval vág vissza. Szerencsére a mennyekben nem dívik a csalás, így mindketten beismerik, hogy csak ugratni próbálták a másikat. Az efféle humorral alaposan megszórt színpadi játék a kötet talán legerősebb darabja, amellyel garantált sikert lehetne elérni a színpadon.
Mindent összevetve tehát messze nem drámai a helyzet, ha kortárs darabok kapcsán szeretnénk meg- és kiélni a kreativitásunkat. A Mennyek és Pokol emlékezetes darabjai egyszerre érzelmesek, ironikusak és érzékenyek ahhoz, hogy közelebb vigyenek minket a színpadon kívüli világ megkapó gyarlóságaihoz.