Miklya Luzsányi Mónika: Rozmaring és Tarack viselkedni tanul | Falusi Dóra ajánlója
A fejlődéspszichológia szakemberei szerint egy gyermek életében a legtöbb viselkedési norma óvodás korban rögzül – azaz a dackorszak kellős közepén. Ha már mindent elmondtunk száz(ezer) alkalommal, de még mindig van hová fejlődnie a kis lurkóknak, akkor érdemes a meséket segítségül hívni, hátha rajtuk keresztül könnyebben rögzül az illem. A Móra kiadó Ovis Okosító sorozatának legújabb kötete ezt a célt tűzte ki maga elé.
A történet főszereplője az ikerpár kismalac, Tarack és Rozmaring, valamint a szüleik, Horka papa és Luána mama. A kedves vaddisznócsalád nagy szeretetben éldegél az erdőben, amíg egy nap meghívást nem kapnak Luána mama testvérének lakodalmába. Ekkor kezd el feltűnni a szülőknek, hogy a csemetéik bizony igencsak neveletlenek. Nem köszönnek rendesen, egymás szavába vágnak, csúfolódnak – a repertoár igencsak széles. Nincs mit tenni, az esküvőig ezen valahogy változtatni kell, hiszen ott felvonul az egész família. Luána mama, leánykori nevén Nagylapály Luána igazi úrinő (azaz úrimalac), felmenői mind a városból származnak, velük nem lehet akárhogyan viselkedni. Horka papa viszont már kiskorában árván maradt az erdőben, így „még a vaddisznók között is vadnak számított”. A két gyermekben pedig – mi sem természetesebb – mindkét minta keveredik.
De hol is kezdjék? Talán az étkezéssel. A megnevelés azonban nem is olyan egyszerű, amikor kiderül, hogy nem csak a kismalacoknak van mit tanulniuk. „Amikor megérkezett a frissen kisült úritök, Horka papa nem tudta magát tovább fegyelmezni. Rávetette magát a tálra, és csak úgy, szabad kézzel tömte magába az ízletes csemegét. Tarack utána. Bizony Rozmaring se tudott ellenállni a finomságnak. Az étkezőt betöltötte az elégedett csámcsogás hangja.” Azért nem lehetetlen ezen változtatni: „Tarack óvatosan az apjára sandított. Tudta, hogy szíve szerint ő is felhörpölné a levest, de nem tette, hanem illedelmesen kikanalazta. Ha már a kukoricadaránál rászóltak, nem akart még egyszer pórul járni.”
Sokan úgy gondolják, hogy amíg a kisgyermek nem érti egy illemszabály jelentőségét, addig kár is a szabályokkal fárasztani, „korlátozni”. Az illetlen viselkedés azonban nagy hátrányt jelenthet az óvodában (és a családban is), ezért érdemes minél hamarabb megtanítani gyermekünknek legalább a „köszönöm” és a „kérem szépen” varázsszavakat. Tévhit ugyanis, hogy csak az óvoda feladata lenne a helyes viselkedésre nevelés. Az otthoni példamutatás pótolhatatlan, annak hiányát egyetlen intézmény sem tudja helyettesíteni. Ennek oka pedig egész egyszerűen az, hogy gyermekeink számára mi vagyunk az első számú minták. Minket utánoznak ösztönösen és legszívesebben. És ez igaz a viselkedésünkre is.
Száz évvel korábban a társas illemszabályok betartása még leginkább az alá-fölé rendeltség kinyilvánításáról szólt mind a családon belül, mind a társadalmi osztályok között. Ma már a békés együttélés záloga mind kisgyerekként, mind felnőtt korban. Azonban még mindig nehéz nem didaktikusnak lenni. A legtöbb szülő jól ismeri azt az érzést, amikor már egyszerűen nincs több türelme és energiája még egyszer elmondani, hogy miért ne húzza az egyik a másik haját, köszönjön (lehetőleg a megfelelő módon) annak, akivel találkozik, vagy hogy egyen szépen, és még sorolhatnánk.
Nos, ilyenkor jöhet jól egy okos, humorral és a mindennapi életből ellesett példákkal észrevétlenül is tanító mesekönyv. Jó volt olvasni a Rozmaring és Tarackban, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is megfogadják a tanácsokat. „Végül Horka papa is felemelte fejét az úritökből. – Öööö… Bocsánat… Tényleg… Nem úgy gondoltam – röfögte zavartan, és visszatartott egy böfögést.” A legkisebbek megszólításához kifejező illusztrációkra és remek mondatokra van szükség, hiszen kép és szöveg még kéz a kézben jár: a rajzok nagy mértékben hozzájárulnak a tartalom befogadásához. Igazán jó ötlet, hogy a könyv végén a szerző, Miklya Luzsányi Mónika mellett az illusztrátort, Tóth Andrejt is bemutatják pár sorban.
A Rozmaring és Tarack viselkedni tanul című könyvet nem csupán akkor érdemes elővenni otthon, amikor már nincs mihez nyúlnunk. Rendszeres olvasással már a legkisebbek nevelésénél is megkönnyíthetjük vele a dolgunkat. Csak meg ne lepődjünk, ha majd étkezés közben figyelmeztetnek minket mindarra, amiről olvastunk nekik. Akárcsak Horka papa és Luána mama, időnként mi is beláthatjuk, messze nem vagyunk tökéletesek.
