T. Lihoreau – S. Jackson: Fantasztikus klasszikusok | Falusi Dóra ajánlója
Klasszikus zenét hallgatni szoktunk (ha szoktunk), nem pedig olvasni róla, pláne nem gyerekkel. A Fantasztikus klasszikusok mégis erre bátorít, és hatéves kisfiúnkon letesztelve tanúsíthatom: a siker garantált.
Tim Lihoreau és Sam Jackson a londoni Classic FM klasszikus zenei online rádió népszerű műsorvezetőinek könyve harminc zeneszerzőt mutat be az elmúlt hatszáz évből egészen napjainkig: többek között Monteverdi, Bach, Haydn, Liszt, Chopin és Gershwin mellett Williams (Csillagok háborúja, Jurassic Park) és Shore (A Gyűrűk Ura, Aviátor) is helyet kapott a klasszikusok között. A rengeteg infografikával, idézettel és rajzos illusztrációval színesített szövegekből a zeneszerzők életéről tudhatunk meg érdekességeket. Például azt, hogy ki volt közülük szabadkőműves, kit tartottak a legmókásabb vagy a legmorcosabb természetűnek, és kit akadályozott az alkotásban is az önbizalomhiánya.
A könyv lelke a hozzá tartozó zenei anyag. Minden zeneszerzőhöz kapcsolódik egy „ajánlott hallgatnivaló” elnevezésű blokk, amelyet egy QR-kód leolvasásával, vagy akár közvetlenül a kiadó weboldalán keresztül, az adott zenemű linkjére kattintva érhetünk el. A hosszúságát tekintve is a gyerekekhez alkalmazkodó, 3-10 perces tételeket a Pannon Filharmonikusok előadásában élvezhetjük.
Ezen kívül néhány hangszercsoportnak és kulcshangszernek is külön fejezetet szenteltek a szerzők, amelyekből többek között kiderül, hogy a zongora elkészítése miért is volt olyan jelentős előrelépés a hangszerek világában, mit köszönhet a trombita Haydnnak, vagy hogy melyik hangszer után kell a legtöbbet pakolni a színpadon. A könyv grafikája, az információk tagolása, de még a színek is mind egy jól átgondolt koncepció részeként állnak össze, és csábítják át az olvasót a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus, a romantika és a 20. század zenei világába.
Amikor először nyitottam ki a könyvet, kisfiunk Dusán figyelmét egyből felkeltették a meseszerű figurák (amelyek történetesen Verdi Rigolettójának La Donna e Mobile kezdetű áriáját ábrázolták), és a könyv azonnal hatni kezdett. Ez egy dalról szól, belehallgassunk? – kérdeztem, ő pedig ettől kezdve úgy hallgatta végig a zenei részleteket, mintha született operarajongó lenne. Külön kaland volt, hogy a rajzok alapján mindig ő választhatta ki a következő meghallgatandó részt.
Gyermeki izgalommal bújt a takaró alá Beethowen 5. szimfóniájának drámai hangjaira, majd ölelgetett engem a Für Elise dallamai alatt, hiszen ez egy olyan szép dal.
Elmerengett Bach Air G-húrra írt művén vagy ugrabugrált önfeledten Mozart Kis éji zenéjére. Csak azt nem értette, hogy miért hívják éji zenének, hiszen ő erre biztosan nem tudna elaludni (a könyvben erre is választ kapunk).
A Fantasztikus klasszikusok egy igen nagy űrt kitöltő könyv, mert a klasszikus zene szeretetének átadása valahogy háttérbe szorult, a zeneszerzőkkel pedig általában csak mint mogorva szobrokkal találkozunk. Miközben a könnyűzene a fiatalok életében mindennapi szerepet játszik, a komolyabb a 21. századra lassan szubkultúrává lett. Bár nemzetközi szinten, jellemzően a fiatal felnőttek körében, már használják például a Groupmuse alkalmazást annak érdekében, hogy előadók és hallgatóság között egy új, közvetlenebb környezetet teremtve népszerűsítsék a műfajt. Itthon szintén ezt a célt szolgálják a klasszikus zenei műsort adó lakáskoncertek, vagy az utcára kivonuló zenészek komolyzenei előadásai, azonban a legkisebbek mindebből kimaradnak. Annak ellenére, hogy a nekik szóló zenei választék és a gyermekirodalom épp a reneszánszát éli.
Pedig az ún. Mozart-hatás ma már bizonyított: amellett, hogy a szobanövényeink gyorsabban nőnek tőle, a komolyzene a térbeli tájékozódás és a memória fejlődésére is hat.
Ezek a több száz évvel ezelőtt íródott zeneművek (dacolva minden történelmi korszakkal és társadalmi változással) pár perc alatt képesek utat találni hozzánk és megérinteni minket még ma is. Élménnyé válnak, hogy fennmaradhassanak. A Fantasztikus klasszikusok ezt az utat kövezi ki: használatához nem kell ismerni a műveket, sőt a hangszerekhez, de még a zenéhez sem kell érteni. Csak együtt lenni és élvezni a dallamokat.
