Láng-Kovács Éva: Festők a szabadban | Mészáros Zsolt kritikája
A nagybányai művésztelep történetét írta meg az előzményektől az újjászerveződésig olvasmányos regényében a művészettörténész Láng-Kovács Éva. Ám nem csupán az alkotók, a korszak neves festői és alakjai elevenednek meg a lapjain, sok mindent megtudunk a festés műhelymunkájából is: festékek alkotóelemeitől kezdve a világítás fontosságán át a modellek kereséséig.
Bár a magyar irodalomban is akad képzőművészek életrajzából merítő mű (lásd Dallos Sándor kétkötetes regényét Munkácsy Mihályról), mégsem bővelkedik ilyen jellegű olvasmányokban. Pedig izgalmas írói feladat lehet, jó példa erre Mario Vargas Llosa regénye Gauguinról (Édenkert a sarkon túl). Láng-Kovács Éva esete annyiban különleges kísérlet, hogy ő művészettörténészként nyúlt irodalmi eszközökhöz annak érdekében, hogy elbeszélő formába öntve meséljen a modern festészetben megkerülhetetlen nagybányai művésztelep megszületéséről, első éveiről. Viszont eredeti szakmájának sem fordított hátat, hiszen az írás során gondot fordított a források és a szakirodalom bevonására is. Sőt a téma egyik elismert szakértőjét, Szücs György művészettörténészt kérte fel szakmai lektornak.
Az is szimpatikus, hogy a függelékben megadja a bibliográfiát. Így láthatóvá teszi a felhasznált dokumentumokat, valamint lehetőséget ad az érdeklődőnek az olvasottak ellenőrzésére, vagy hogy tovább tájékozódjon. A lista visszaemlékezéseket, levelezéseket, művészettörténeti munkákat, cikkeket, kiállítási katalógusokat, helytörténeti kiadványokat tartalmaz.
A regény egyik központi alakja Hollósy Simon. Rajta kívül fontos szerepet játszik még Réti István, Thorma János, Iványi-Grünwald Béla, Ferenczy Károly, a nagybányai művésztelep szintén meghatározó figurái. De a mű számos nevet vonultat fel, magyar és külföldi tanítványok hosszú sorát. A nőtagok közül Lohwag Ernesztin kap nagyobb teret. A festőkön kívül feltűnnek a lapokon írók, költők, színészek, történelmi személyek, például Jókai Mór, Bródy Sándor, Czóbel Minka, Márkus Emília vagy Görgei Artúr. Továbbá nemcsak az alkotómunkához szorosan kötődő események kerülnek elő, hanem belekóstolhatunk egy görögkatolikus esküvői szertartásba, bányászünnepségbe vagy a millenniumi Budapest nyüzsgésébe. Így a kor kulturális-társadalmi élete is fel-felvillan.
A regény felépítése mozaikszerű, a szöveg kis történetekből áll össze. A szerző hangsúlyt fektetett a festők személyiségének, vívódásainak, konfliktusainak, barátságainak, szerelmeinek ábrázolására, miközben végigköveti a művésztelep alakulástörténetét 1886-tól 1901-ig, az előzményektől az újjászerveződésig. Arról sem feledkezett el, hogy megvilágítsa miben hozott újat ez az „iskola” a magyar festészetben. Az egyes jelenetek megalkotásához a szakirodalmon túl régi térképeket, fényképeket, képeslapokat tanulmányozott.
A szövegbe bedolgozott korabeli kritikát, levelet, verset, és jól láthatóan a történeti hűség és az olvasmányosság közötti egyensúlyra törekedett. Az elbeszélés módja az utóbbi években egyre népszerűbbé váló városi sétára emlékeztet, amely élményszerűen adja át a tudást. Itt a narrátor képzeletbeli túravezetőként kíséri az olvasót, miközben feleleveníti az egykori utcák, műtermek, szalonok világát. A szelektált és közérthetővé formált ismeretanyag pedig eloszlik az átkötő részekben és a párbeszédekben.
A cselekmény során felbukkanó helyszínek, épületek, emberek, fogalmak rendszerint rövid, eligazító magyarázattal egészülnek ki. Éppen az ismeretterjesztő szándék miatt nem ártott volna bizonyos kifejezésekhez jegyzetet illeszteni, vagy kibontani például Márk Lajos royalista jelzőjét, a „Mention honorable” elnevezést, a cintermet, Kallós Ede nevéhez kapcsolt „plasztikai impressziót”. Máshol túlszaladt az információk kivonatolása, és a lényeg sikkadt el. Pulszky Károly sorstragédiáját nem annyira a selymek lefoglalása, mint inkább az azt megelőzően a leendő Szépművészeti Múzeum számára végzett műtárgyvásárlásaiból kipattanó botrány okozta.
Az igényes kiállítású könyvet gazdag műmelléklet kíséri, színes reprodukciókkal. Az ismertebb kompozíciók mellett helyet kaptak ritkaságok is.
Az egyes fejezeteket zömében grafikák (portrék, önarcképek, karikatúrák) választják el egymástól. A képanyagot korabeli fotók, képeslapok, újsághirdetések egészíti ki. Ezáltal az olvasó szemrevételezheti a regényben feltűnő szereplőket, alkotásokat, nagybányai helyszíneket (főtér, református templom, vendéglő, korcsolyázótó, műteremházak). Az illusztrációk összegyűjtését és közlését pedig olyan országos és vidéki közgyűjtemények, valamint magángyűjtemények segítették, mint a Magyar Nemzeti Galéria, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, vagy a Rudnay Gyula-hagyaték.
A függelékhez csatolt szakszerű képjegyzékben tájékozódhatunk a beválogatott alkotások évszámáról, technikájáról, méretéről, sőt, leltári számáról, ami a kutatói igényeket is kielégíti. Érdekes kísérlet, hogy a Ferenczy Károly Hegyi beszéd című képének 1897-es, második változatának a Vasárnapi Ujságban megjelent fekete-fehér reprodukcióját közli utólag kiszínezve. A vászon töredékeiben maradt fenn. A bal oldali részt a Kiscelli, a jobb oldali részt a szentendrei Ferenczy Múzeum őrzi, a középső rész pedig elveszett. Érdemes lett volna jelezni, hogy elképzelt rekonstrukcióról van szó, mellékelve a festmény történetét, esetleg rövid indoklással, hogy miért ezt az eljárást választotta a töredékek felhasználása helyett.
A regény erényei közé tartozik a festés műhelymunkájának bemutatása, ami a laikus és a kevésbé laikus olvasóknak is minden bizonnyal számos érdekességgel szolgál.
Kitér a korszak fontos képeinek keletkezési körülményeire (Békesség veletek, Három királyok, Talpra magyar, Honvédtemetés), a képalkotás fázisaira, a technikai megoldásokra, a festékek alkotóelemeire, a színek kiválasztásának és keverésének folyamatára. Arra, hogy milyen eszközhöz nyúlnak az elérni kívánt hatás érdekében, hogy miként tartják az ecsetet, hogyan alapozzák a vásznat, vagy miként hozzák létre a tervezett kompozícióhoz szükséges hangulatot a világítás révén. De szó esik a modellek keresésről, a jelmezek készítéséről is.
Izgalmas az alkotói szemszög beemelése az elbeszélésbe, ahogy a festőszereplők a környezetüket megfigyelve témát merítenek, részletet, formát és színt kölcsönöznek. Az ő tekintetükön keresztül látjuk a modellek testét, a természetben változékony fényviszonyok festői problémáját. Ezáltal a kép és az alkotó közötti párbeszédnek lehetünk tanúi, ahogy a látvány egyből megjelenik a képzeletbeli vásznon, alakul, változik, míg a végén fizikai valóságot ölt. Egyszóval a festés már gondolatban elkezdődik. Ez a folyamatos készenlét és éberség a legszélsőségesebb helyzetekben is megmarad, mint Hollósy Simon és Thorma János párbajának ábrázolásakor, ahol az ember és a festő perspektívájának egybeesése drámai feszültséggel telítődik: „Hollósy közönyösen állt a pisztoly csövével szemben. Thorma alakján a fényeket, a valőrt figyelte, hogy miként illeszkedik a tájba.”
Olvasás közben kiérezni Láng-Kovács Éva téma iránti lelkesedését, valamint a beletett időt és energiát. A szöveg jól követhető, gyors lendületű, élénk képek peregnek egymás után. A szerző bevallottan közvetítő szerepet kívánt betölteni, ahogy az a kötet budapesti bemutatóján is elhangzott. Megismertetni és közelebb vinni a szélesebb közönséghez a nagybányai festészetet, annak személyes és művészeti oldalát egyaránt.
LÁNG-KOVÁCS ÉVA korábbi művei: Szatmárcseke nevezetességei.
