Susanna Bailey: Hópehely | Falusi Dóra ajánlója
Kényes témához nyúlt Susanna Bailey, amelyet még annál is kényesebb szemszögből mutat be. Hópehely című könyvének főszereplőjét, a tizenegy éves Ambert a családsegítők kiemelik alkoholista édesanyja mellől, és a kislány nevelőszülőkhöz kerül. A nehéz téma ellenére a könyv a szeretet, a bizalom és az otthon, a család megtalálásáról szól. Nem is akárhogy.
A téma drámaisága ellenére a Hópehely nagyon is kamaszregény, sőt: még valamivel fiatalabbaknak is bátran ajánlom. Ugyanis itt a nézőpontnak is jelentősége van. A könyvben nincsenek felnőtt „háttérbeszélgetések”, nem tudunk meg semmit a nagykorú szereplők motivációiról vagy körülményeiről, világáról. De nem is kell. Itt csak Amberen van a hangsúly, az ő belső monológjait olvasva ismerjük meg az érzéseit, és a körülötte zajló eseményeket.
A könyv cselekménye azon a reggelen indul, amikor a rendőrök kijönnek hozzájuk, az anyukáját kórházba viszik, majd terápiára kerül. Ezt azonban Amber már csak később tudja meg, mert őt még aznap nevelőszülőkhöz viszik egy távoli lápos vidék állatokkal teli farmjára. Ami más (főleg egy városban nevelkedett) gyereknek hatalmas kalandot jelenthetne, az a kislány számára az anyukájától való kényszerű elválasztás (eleinte legalábbis) gyűlölt helyszíne lesz.
Azt írtam, hogy a könyv Amberrel kezd, azonban még előtte, egy rövid előjátékban szeles, havas vidéket látunk, ahol egy kiscsikó éhesen merészkedik ki a tölgyfák rejtekéből, és anyja keresésére indul. Mozgása fiatal kora miatt még igen bizonytalan. Amikor beesteledik, egy óvatlan pillanatban megbotlik, és az árokba zuhan.
Az Oaktree Farmon élő nevelőszülőknél, Ruthnál és Samnél már több gyerek is lakik, amikor Amber megérkezik hozzájuk egy téli estén. Grey, a valamivel idősebb fiú, akit Ruthék kétéves korában fogadtak örökbe; Sunni, az Amberrel egyidős, bár nagyon is különböző kislány, illetve Cohen, az autista jegyeket viselő, a lányoknál pár évvel fiatalabb kisfiú.
A természetben halálra ítélt póni mindannyiuk életébe hatalmas változást hoz, miután Grey juhászkutyája megtalálja őt, és hazaszállítják a farmra a legyengült és majdnem kihűlt állatot. Eleinte Amber lesz az egyetlen, akinek amolyan „suttogóként” elfogadja a közelségét. Hiszen mindketten az édesanyjukat keresik… Miután elkezd enni, szép lassan megerősödik. A csikó felépülésével párhuzamosan pedig Amber is változni kezd.
A regény nagy erőssége, hogy nem pszichologizál, nem keres magyarázatokat, és nem akar megoldásokat találni erre a drámai élethelyzetre.
Ugyanakkor érinti mindazokat a komolyabb (külső és belső) konfliktusokat, amelyek egy ilyen kényszerű állapotban előjöhetnek. Amikor például egy gyermek úgy érzi, hogy neki kell vigyáznia a rajongásig szeretett felnőttre, és mindent megbocsájt neki, amit vele szemben valaha tett, vagy épp elmulasztott. Amber is meg van róla győződve, hogy az anyja nem képes nélküle meggyógyulni, és kikéri magának, hogy az életükről a feje felett döntenek a családsegítők.
Többször is megszökik, ám a szerző remek megoldásokkal, a lelki rezdülések pontos ábrázolásával segíti őt vissza a farmra, ahol szeretettel és törődéssel veszik körül. A lányban lezajló változások így olyan természetességgel jelennek meg, mint amilyen magától értetődőek az évszakok változásai is a lápon. Pedig Amber nem csak megsebzett és kiszolgáltatott áldozat tud lenni, hanem nagyon is bántó és vad gyermek. Olykor a legkeményebb szavak is elhagyják az ajkát, még ha nem is érti sokszor, hogy miért.
A gyermekek közötti féltékenység, az általuk megélt traumák, a farmra kerülésük fájdalmas történetei, és közben az egymás iránt táplált mély érzelmeik is lassan kibomlanak, miközben biztos támaszként végig ott vannak a nevelőszülők. Felismerik, hogy ők már nem olyan felnőttek, mint akiket korábban megszoktak. Például nem akarnak mindig mindenben nélkülük dönteni. Még akkor sem, ha kis pártfogoltjaik (eleinte legalábbis) nem mindig fogadják el a segítő kezet.
A vadlóvá cseperedő csikó hazatalálása párhuzamos Amber történetével, de az állattal történő események kapcsán lassacskán egy kicsit mindannyian másképp tekintenek a világra. Susanna Bailey nem fél kilépni a konvenciók adta keretből: Cohent egy meleg házaspár fogadja örökbe, két apukája lesz. És nem ígéri, hogy Amber anyukája meg fog gyógyulni. A regény végén azonban a legfontosabb üzenet egyértelmű: sokféle család létezik, de egyvalamiről mindet fel lehet ismerni: tagjai szeretik és megbecsülik egymást.
A Hópehely egy szívmelengető történet (Rádai Andrea érzékeny tolmácsolásában) arról, hogy ezt az igazi családot gyakran nem születésünkkor kapjuk meg, hanem életünk folyamán mi magunk alakíthatjuk ki. És miközben megtanulunk tenni érte, a sebek enyhülnek és gyógyulnak. Az észak-angliai lápvidéken felnőtt Bailey mindezt elragadó formában, megható és inspiráló módon tárja elénk a gyerekek szemszögéből.
