Fehér Béla: Ördögcérna | Deczki Sarolta kritikája
Négy és fél szál burjánzik, tekereg, csavarodik össze Fehér Béla új regényében, de mintha leginkább az ördög mozgatná az eseményeket. Miközben bőségesen árad a sikamlós és vaskos humor, az egyszerre archaikus és modern, de mindig blaszfém nyelv. Talán csak az ördögszar bizonyul stabil nyomnak, hiszen lépten-nyomon felbukkan a helytörténész nyomozásaiban, a százéves fogadóban, ahol épp forgatás zajlik. Ja, és ki ne felejtsük a démont meg a Nyugat íróit.
Végy egy százéves fogadót, egy forgatócsoportot, a Nyugat íróit, egy péklapátot meg egy démont, önts rájuk pálinkát, Rodo parfümöt, hajigáld meg őket ördögszarral, pörgesd meg őket jól az időben, hogy arról kóduljanak, és lássuk, mi lesz! Egy jó kétszáz oldalas regény kitelik belőle, s ha nem is világos, hogy ki kivel van, mit csinál és miért, sebaj, a bőséggel áradó poénok, sikamlós, sőt, vaskos tréfák majd elviszik. Valahogy így lehetne röviden összefoglalni Fehér Béla Ördögcérna című regényét.
A cím már csak azért is találó, mert a történet fonalát, pontosabban cérnáját tényleg mintha az ördög tartaná kézben, tekergetné, szakítaná, harapná, borsot törve az olvasó orra alá, akinek bizony komoly erőfeszítésébe kerül összerakni, hogy miként kapcsolódnak egymáshoz a több szálon futó események, vagy akár saját magukhoz is. Márpedig a regény a humor mellett tette le a voksát, méghozzá elég meggyőzően, és ez a műfaj kristálytiszta szerkezetet igényel, könnyű befogadást, ahogyan azt minden vicces kalandregények írója, Rejtő Jenő csinálta. Persze korántsem arról van szó, hogy megfejthetetlen lenne a regény, hanem arról, hogy könnyű elveszíteni a fonalat, és ha vissza kell lapozni, megtörik a lendület.
A regény négy és fél szálon játszódik: az első a jelenben, amikor is IV. Rideg Sárga Pipacs nevű fogadójában egy forgatócsoport száll meg, hogy elkészítsék a Zöldvendéglő című filmet, mely a képzeletbeli hajdúsági faluban, Vastaván játszódik. Léha, korhely banda, mi más is lehetne, hiszen egy professzionális stáb kevésbé festői és vicces. A rendezővel, Lombos Győzővel rögtön a regény első mondatában megismerkedünk: az ágyában fekszik, az előző este súlyosan lerészegedett, ráadásul nincs egyedül. Csak a következő lapokon kerül ki, hogy a takarítónővel sikerült intim kapcsolatba kerülnie. Győző egy napon az asztalán találja a fogadós nagyapjának, II. Ridegnek az emlékiratait, melyek bizonyos literátorok látogatásáról és viselt tetteikről szól. Ez a regény második szála.
Enumerációval kezdődik, vagyis a sereglet felvonul: Kaffka asszony, a komondorhangú Krúdy Gyula, Babics mester, Zsiga bátya, Déziré, Bandy, a másik Gyula, a szegedi poéta, Szerbtóni, és egyszer csak feltűnik EP is, aki azonnal feleségül is venné Desirét. II. Rideg nincs elragadtatva a bohém társaságtól, magában így szitkozódik: „hogy a papirosra körmölő, szuttyogó szőrpinájával kérkedő, cifraszűrben páváskodó szitabaszó fajtáját a birkaszomorító bánatos kutyafaszának, firkász urak, vagy ki a kórságnak méltóztatnak lenni, mert az ilyeneket nem földi anya szülte!”.
A harmadik szál a péklapáton repdeső Puttó, vagyis a Péklapáton Utazó Tobogán története, amelybe beleékelődnek Talihó kalandjai (ez a fél szál), a negyedik pedig Berettyó Gyula helytörténész kalandjait meséli el, aki afféle helyi polihisztorként azt a célt tűzi ki maga elé, hogy megtalálja az ördögszart, amiről egykori református papjuk írt a századelőn. A történet minden szála sokfelé ágazik, burjánzik, nem könnyű közöttük megtalálni az összefüggést. Az ördögszar stabil nyomnak bizonyul, hiszen lépten-nyomon felbukkan, nemcsak a helytörténész nyomozásaiban, hanem a fogadóban is.
A fogadóban találnak a filmesek egy óriási répát, ami sikamlós megjegyzésekre ad alkalmat, és többször is felbukkan a történetekben.
Kiderül, hogy nem is répa ez, hanem gyökér, méghozzá aszandgyökér, melynek beszáradt gyantáját hívják ördögszarnak. Ennek kutatása közben Berettyó Gyula egy fiúárvaházban egy különös teremtménnyel találkozik, akit nyolc hónapja találtak a Sárga Pipacs pincéjében. Emberi volt, meg nem is, amióta rátaláltak, két járvány is végigsöpört a közösségen. Lullának vagy Lullusnak hívják, és tőle tudja meg a helytörténész, hogy a Pipacs fogadóban kapu van a világok között, amin át lehet járni.
Lazán kapcsolódnak egymáshoz a különböző epizódok, történetszálak, de nem is az a fontos, hogy kikerekedjen a történet a végére, hanem a bőségesen áradó sikamlós és vaskos humor, az egyszerre archaikus és modern, de minden változatában blaszfém nyelv. Képzeletbeli mesevilág ez, lidércekkel, repülő péklapáttal, részegen dajdajozó kompániákkal. S persze, a fogadósok generációi jelzik az időt, de egyébként mintha minden az idő egyazon síkjában zajlana. „Mert az idő nem úgy megyen, hogy a múltból halad toronyiránt egyenesen, hanem csigásan kanyarog, tekereg, vagyis úgy fonódik előre, hogy vissza-visszatér, belekapdos abba, ami már eltelt, de abba is, ami majd eztán jön.”
Az időkapu nemcsak összeköti a különböző idősíkokat, hanem egymásba is tükrözteti őket. A filmforgató csoport mintha a Nyugat íróinak tükörképe lenne: ugyanolyan léha, bohém társaság. Festői, különc figurákkal, hisztérikus színésznőkkel, nagy étvágyú és gerjedelmű írókkal, és az is kiderül, hogy maga a fogadó épülete is számos titkot rejt. S mindeközben egybekavarodik a természetfeletti és az evilági, az ördögi és az isteni minőség, jelezve, hogy ezek a világok talán még sincsenek olyan messze egymástól.
FEHÉR BÉLA legutóbbi művei: Banánliget; Fültől fülig; Tengeralattjáró Révfülöpön.
