Lichter Péter: Steven Spielberg filmjei | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Mondj gyorsan egy filmrendezőt! És Spielbergen kívül? Lichter Péter könyve több filmtörténeti érdekesség felvillantásán túl arra is magyarázatot keres, hogy sokunknak miért ő lett az álomgyár meghatározó alakja. Az álmok maga.
Annál tömörebben, ahogy Lichter Péter írta, talán nem is lehet jobban megfogalmazni a jelenséget: „Spielbergből valóságos kulturális ikon lett”. Azok, akik a nyolcvanas, kilencvenes években kezdtek először moziba járni, azok számára ő lett „a rendező”, sőt: a Rendező, és az általános iskolások ugyanígy tudták, hogy ki ő, mint ahogy tudtak Picassóról, Einsteinről vagy Mozartról. Márka lett és garancia.
Sok mindennel magyarázható mindez: még korántsem lezáratlan életműve szinte magától értetődően ötvözte a szerző filmek és a kasszasikerek jegyeit: a horrortól a vígjátékon át az akciófilmig szinte minden kikerült a keze közül. A Magyarországon is nagy vitát kiváltó holocaust mozijának (Schindler listája) kétségbevonhatatlan sikere kinyitotta a témát feldolgozó alkotások előtt az ajtót. A kétes értékű Sorstalanság adaptáción át a mindent letaroló Saul fiáig, hogy csak a hazai vizeken maradjunk. De ugyanígy forradalmasította a háborús filmeket a Ryan közlegény megmentésének felkavaró, nyers és minden illúzióval leszámoló első félórája. Sok mindenért lehet tehát szeretni Spielberget, a filmrendező és filmesztéta Lichter Péter pedig azt is alaposan körüljárja, hogy miért.
Az első, máris kiugró minőségű tévéfilmtől (Európában moziba is került), a Párbajtól, az első mozifilmen át (Sugarlandi hajtóvadászat) a jelenleg utolsó, összefoglaló, filmes főhajtásokkal és idézetekkel teli Ready Player One-ig kalauzolja végig a nézőt-olvasót a könyv. Sok darab azóta alapvetéssé vált, sőt: kihagyhatatlanná, s nem egyet – köszönhetően a folyamatos tévés ismétléseknek – rongyosra néztünk, de úgy, hogy már a filmzene egy-két taktusából, egy-egy felvillanó kockából azonnal megmondjuk, honnan is való.
A Lichter Péter által felrajzolt ív egyrészt kiadja Spielberg életét és karrierjét is, másrészt bevezet a rendező máshoz nem hasonlítható formanyelvébe, vizuális ötleteibe. És közben ontja magából a gyártás- és filmtörténeti adalékokat. Egy-egy kulcsjelenet alapos elemzésével (ezt képek is segítik) arra is megtanít, hogyan kell profin nézni a mozgóképet, izgalmasan boncolgatja, hogy mi lehet a siker receptje (vagy éppen mi okozhatta a kudarcot), és hogyan, milyen eszközök tudatos bevetésével éri el Spielberg a kívánt hatást az ártatlan nézőben. Mire a könyv végére jutunk, szinte magunktól fogjuk használni a filmesztétika fogalomkészletét, úgy beszélünk majd a mélységi kompozícióról és nagytotálról, mintha már az óvodában is ezt a terminológiát szolgálták volna fel a tejbegríz mellé.
Lichter Péter tudja, hogy mit beszél, hiszen ő is állt már a kamera mögött. Filmrendezőként és szakíróként ezért is képes meggyőző módon és gördülékenyen elemezni és csevegni. És semmi nem kerüli el a figyelmét. Kifejezett izgalmas, amikor A cápa, az első mindent elsöprő kasszasiker kapcsán arra is rávilágít, hogy egy ideig miért volt ciki a Spielberg-jelenség a filmes és esztéta berkekben. A túl nagy sikerek után (szinte minden arannyá változott a kezében) hirtelen azzal kezdték vádolni, hogy George Lucasszal karöltve ő tehet az amerikai film infantilizálódásáért, vagyis amolyan „tömegkulturális háborús bűnös”.
Sokáig nem is tartották egyébnek, mint ügyes kezű iparosnak, akinek a tehetsége kimerül abban, hogy kiválóan ráérzett a tömegek igényeire.
Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valóban értő elemzések kezdjenek el megjelenni a stílusáról és koncepciójáról, és Spielberg tehetsége, renoméja megkapja az őt megillető helyet: ma már vitathatatlanul élő klasszikus. Neve (bukásai ellenére, mert ebből is akad azért néhány) a hollywoodi mozi szinonimájává vált, amit kevesen mondhatnak el magukról.
(FOTÓK: imdb.com)
A könyv nem csupán az elvakult rajongóknak szól, hanem főként azoknak, akik szeretnék megérteni az álomgyár átalakulását, újra átélni a popkultúra születését és csúcspontjait, és szeretnének egy kicsit jobban beszélni a film nyelvén. Egyszerre adja meg az olvasónak a bennfentesség és a jártasság érzetét, s bizony arra is ráveszi, hogy sokadjára is megnézzen egy-egy alkotást, immár az új tudás fényében, és újabb részleteket fedezzen fel. Lichter könyve pompásan egyensúlyozik a szakértőknek szánt esszé és az átlagnézőnek szóló baráti csevegés között, megengedi azt is, hogy ide-oda ugorjunk a filmekről szóló fejezetek között, bár egymás után haladva fogjuk csak igazán látni, hogy milyen utat járt be Spielberggel együtt az amerikai filmgyártás, és az is, hogy mindez milyen nyomokat hagyott az ízlésünkön és a mindennapi vizuális nyelvezeten. Mert bizony sokszor akkor is Spielberget nézünk, amikor nem is tudunk róla.
LICHTER PÉTER korábbi művei: 52 kultfilm; Kalandos filmtörténet
