Szeretnék Szindbád lenni – Beszélgetés Csabai Lászlóval

KÖNYVTERASZ

Negyedik regényében nyomoz már a fáradhatatlan, de lassan öregedő Szindbád, aki ’56-os menekültként érkezik az NSZK-ba, hogy ott is kamatoztassa a tudását egy szövevényes gyilkossági ügyben. Az irodalmi krimi műfajáról, az anyaggyűjtésről és arról is beszélgettünk, hogy még a regényekben is nyugdíjba vonulnak olykor a híres detektívek.

– Amikor megszületett az íróasztalodon Schiffer Árpád, vagyis Szindbád, tudtad, hogy ilyen hosszú életű lesz? Regényeken át kanyarog majd a sorsa?
– Szindbád-Schiffer egy novellában kezdte meg a pályafutását. Akkor még majdani novellaciklus vagy regény sem volt a fejemben. De megszerettem a főhőst, így sorban születtek róla az elbeszélések. Hamarosan összejött egy kötetre való. Az még nem jelent meg, amikor már megfogant bennem a további, kötetekben való folytatás lehetősége. Ez az egyik oka annak, hogy a Szindbád, a detektív végén nem hal meg a nyomozó. Cliffhangerrel (a filmes szakma használja a kifejezést a megoldatlan, izgalmas és feszültséggel teli csattanóra egy-egy tévésorozat évadjának végén, amely folytatásért kiált – a szerk.) végződik a könyv, és aztán minden további folytatás is. Szeretem feszültségben hagyni az olvasót, szeretek várakozást kelteni.

– Mi vonzott az irodalmi krimihez? És mi vonz benne még ma is, négy kötet után?
– Eredendően nem gondolkodtam irodalmi krimi műfajban. A legkedvesebb könyveim között volt a Bűn és bűnhődés meg a Hidegvérrel, de nem bűn- vagy detektívregényként tekintettem rájuk, hanem egyszerűen remek regényként. Amelyekben persze megölnek embereket. Vannak tehát gyilkosok és nyomozók. Minthogy egyes emberek a valóságban is megölik az embertársukat, nincs semmi oka egy regényírónak, hogy tartózkodjon a bűnügyi témáktól. Aztán a szerencse – vagy a gondviselés – úgy hozta, hogy a kriminovelláimra lett kereslet. A folyóiratok és az olvasók részéről is.

– Vagyis, ha egy üzlet beindul…
– Rendben, mondtam, akkor írok ilyeneket. Ha a gyermekverseim kaptak volna először publicitást, talán most főleg ilyeneket írnék. Ha a sci-fi elbeszéléseim, akkor olyanokat. Ugyanakkor Király Levente, a kiváló író, költő és szerkesztő – engem is ő fedezett fel a Magvető részéről – szerint nem kell túl sok szerepet tulajdonítani a véletlennek vagy a szerencsének, mert aki értékeset ír, az előbb-utóbb megtalálja írásaihoz a megfelelő fórumot. És azért írok még mindig krimiszerű dolgokat, mert Szindbád-Schiffer nyomozóként „futott be”, és egy nyomozó nem válthat foglalkozást. Vagy… ki tudja.

– Lehengerlő részletgazdagság jellemzi a regényt (itt olvashat róla kritikát). Szinte mindent tudsz a hatvanas évek NSZK-járól.
– A német irodalomnak és kultúrának, a német nyelvű államok történelmének és jelenének ismerete hozzátartozik a szakmámhoz, mivel történelem-német szakon szereztem az első diplomámat. A főiskolás éveim alatt, és még utána is sokat olvastam németül. Egy szemesztert el is töltöttem Németországban. Már az egyesítés után.

Amikor ezt a könyvet írtam, minden korábbi élmény, tudás aktivizálódott bennem. Ehhez jött az adott könyvhöz való anyaggyűjtés. Egy-két évet vehetett igénybe.

– Bonyolult volt?
– Nem volt nehéz feladat. Az internet ontja a forrásokat. Például a háború után kitelepített németek sorsával több száz online elérhető dokumentarista és szépirodalmi mű foglalkozik. Ami pedig a mindennapokat illeti: öt filmvállalat filmhíradóit lehet megtekinteni, és olvasható a korszak legszínvonalasabb folyóiratának, a Der Spiegelnek valamennyi száma. Amikor elolvastam egy lapszámot, a nagypolitikai és a belpolitikai írások mellett legalább annyira érdekeltek a divatról, sportról szóló cikkek. És a bulvárhírek. Meg a reklámok.

– Miért pont az NSZK-ba vándorolt ki Szindbád ’56 után? Mindenképpen Európába akartad tartani?
– Igyekszem arról írni, amihez legalább egy kicsit értek. A klasszikus orosz irodalom nagyon közel áll hozzám, ezért ment Szindbád 1944 őszén Oroszországba, vagyis Szibériába. És mivel, az előbb ezt érintettem már, van kapcsolatom a német kultúrával is, ezért ment 1956-ban Németországba. A szerelem, a szex, a rettegés mellett még az egzotikum az, ami általában elnyeri az olvasók tetszését. Bagdadhoz – részben itt játszódik a Szindbád, a detektív – és Szibériához képest Németország a legkevésbé sem egzotikus. De közelről nézve mégis más, mint Magyarország. A kis különbségek is fontosak. És Szindbád-Schiffer Németországba való távozása nem zár ki semmilyen további lehetőséget. A következő állomás lehet akár…

– Ez most jó kis cliffhanger volt. Egyébként milyen előnyökkel és hátrányokkal jár, ha szinte összenő a neved a regényed alakjával? Tényleg olyan már mintha családtag lenne?
– Olyan. De ez nem feltétlen baj. Ha tetszik az olvasóknak, minden rendben. Az is kérdés lehet, Szindbád-Schiffer azonos-e velem. A feleségem szerint igen. Szerintem nem.

– Nem lennék ebben döntőbíró.
– Épp az a fontos, hogy az író kívülről tudjon a teremtményeire tekinteni. És ha mindig magát ábrázolná csak más és más formában, elszürkülnének az írásai. Másrészt viszont, ha az író önmagán kívülre kerül, akkor is önmaga a központ. Tehát nem lehet kikerülni, hogy az író valódi énje, írói énje bele ne szivárogjon a teremtménybe. Talán az az igazság, hogy Szindbád-Schiffer nem én vagyok, de szeretnék olyan lenni, mint ő.

– Volt olyan pillanat, amikor gondot jelentett volna, hogy ez a Szindbád nem az a Szindbád? Nem kísértett Krúdy Gyula szelleme?
– Ez inkább az olvasóközönség számára lehet zavaró tényező. De csak addig, amíg valaki el nem olvassa az egyik könyvemet. Akkor észreveszi, hogy az én Szindbádom pont az ellentéte Krúdy Szindbádjának. Az Ezeregyéjszaka Szindbádjához viszont van köze, ezt nem tagadom. Talán jobb lett volna egy másik egzotikus nevet választani. De melyiket?

– Volt úgy, hogy az ő akarata érvényesült? Hogy másfelé akart menni, mint amilyen sorsot te szántál neki?
– Persze. Ha egy regényből megvan az első kétszáz oldal, akkor az már saját életre kelt. Megsúgja, merre kell mennie a főhősnek és a többi karakternek. Maga a főhős mondja ezt? Vagy a mű szelleme? A múzsa? Vagy mindezek az írói elme szüleményei? Jó kérdés, de nem könnyű megválaszolni.

– A befejezés azt sugallja, hogy Szindbád még egy ideig nyomozni fog. Látod már, hogy mennyi regény van még a karakterben?
– Még sok-sok nyomozós regényt szeretnék írni. Idővel azonban új főszereplőt kell választanom, hiszen nyolcvan- vagy kilencvenéves detektívek nem nagyon vannak. Szindbád-Schiffer ugyanis, a krimiirodalom hagyományaitól eltérően, igenis öregszik. Lehet, hogy a háttérbe fog vonulni. De az is lehet, hogy visszamegyek az időben. Fontos megjegyeznem, hogy a szindbádos regényeim mellett vannak novellásköteteim is. Ezek is az én gyermekeim, őket is szeretem. Többségükben nem krimik. A novellaírás mindennapos feladatom és élményem. Már összeáll lassan a következő kötet anyaga.

CSABAI LÁSZLÓ legutóbbi művei: A vidék lelke; Szindbád, a forradalmár; Száraz évszak.