Sepsi László: Termőtestek | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Hogy hol van a gombabiznisz miatt jelentőssé vált Höksring városa? Valahol félúton Gotham és Sin City között. Sepsi László elképzelt városát ugyanis éppúgy átitatja a szex, drog (csodás gombák!) és a vérbő erőszak, meg persze a nagy dumák. A műfajokat keverő, közben pedig finoman ki is figurázó szerző új regénye az év legdúsabb szövésű története. Csak erős idegzetű felnőtteknek!
Azt biztosabban meg tudom mondani, hogy ki csalódna, ha Sepsi László új regényébe fogna bele egy hosszú téli estén. Például az, aki él-hal a minimalisták kopogó tőmondataiért, a szűkszavúságból épített katedrálisokért, a mondatokba rejtett súlyos csöndekért. Aki minden könyvben dosztojevszkiji mélységeket keres, és megretten, ha túl sok testnedv csordogál a lapokon, vagy az, aki egy pillanatra sem hitt a szex, drog és erőszak szentháromságában. Aki nem szereti, ha a műfajok keverednek, és nem tudja eldönteni, hogy most szépirodalmat, éjsötét thrillert vagy pimasz noirt olvas-e éppen. Aki szerint fontosabbak a szabályok, mint maga a játék.
Az 1985-ben született szerző negyedik regénye egy elképzelt városban, Höksringben játszódik, amelyben éppúgy a fantázia és a termékeny túlzás az úr, mint nem túl távoli rokonaiban, Gotham vagy Sin City utcáin. A várost két család uralja: a csak itt termő, drogként szolgáló gomba termesztésért és -terjesztéséért felelős Ergonok, illetve a helyi bordélyházat üzemelő, vagyis a prostitúciót kézben tartó riválisok, a Noplurok. Az ő kezükből eszik a polgármester, mint ahogy a rendőrfőnök is pontosan tudja, hogy hol szabad razziázni és hol nem.
Höksringet tehát – amolyan dús televényként – beteríti a bűn. Alig jutunk túl a Jerikó nevet viselő első fejezeten, máris felrobban egy családi ház a benne élőkkel együtt, szinte magától értetődően megerőszakolnak egy nőt az áruház mögötti sikátorban, egy cukrászt megvakítanak a fél szemére, szinte nosztalgikusan felelevenítenek egy gyilkosságot, majd egy másikat, amikor egy kislány holttestét találták meg a patakban, majd pár napra rá a polgármester hullája került elő. És közben – hogy is mondjam csak – nem Arany János ékes nyelvén beszélnek egymással a szereplők.
A Termőtestek éltető ereje – akárcsak „testvérvárosai” esetében – a kordában tartott túlzás, a folytonos felülstilizálás. Illetve az imádott műfajok finom paródiája. Ebből a szempontból a regény Quentin Tarantino egyik-másik mimikrijéhez vagy hommage-ára hasonlít, például amikor a B kategóriájú filmek előtt rótta le tiszteletét a Grindhouse-al (de ez majdhogynem minden alkotása kapcsán elmondható). Sepsi is nagy kedvvel bújik bele a különféle műfajok bőrébe, használja a bejáratott fordulatokat és toposzokat (ahogy a korábbi regényeiben), ám soha nem felejt el összekacsintani az olvasóival. Vagy a túlfeszített erőszak, vagy az elképesztő hasonlatok, vagy a vérbő dumák révén, de mindig jelzi: itt egy kicsit minden idézőjelbe van téve.
Miközben persze minden vérkomoly. A robbanás ugyanis, amely elsöpri az Ergot családot, hatalmi vákuumot hagy maga után, amely felforgatja a teljes alvilágot és vele a várost.
Főként pedig az a tény, hogy nem mindenki veszett oda: a legfiatalabb családtag, Déniel, ha megtépázva is, de túléli a merényletet. Ez pedig sosem jelent jót az elkövetőkre nézve, akiknek kilétét természetesen nem áruljuk el.
A Termőtestek nagy érdeme a filmszerű jelenetek komponálása (nemhiába doktorált a szerző az amerikai trashfilm történetéből) és a szereplők, illetve a nézőpontok gyors váltakoztatása, ami kimondottan dinamikussá teszi a regényt. És akkor még nem beszéltünk a jól eltalált szereplőkről. A könyveket bújó, kissé lomha észjárású, ám a pénzek behajtásában kegyelmet nem ismerő Zedmork, a gombadíler Edvin, aki a kutyáját sétáltató anyját veszti el a kérdéses éjszakán, a humort és a félelmet egyaránt nem ismerő Nesseria, a Babaház nevű kéjtanya kvázi vezetője és prostik, vén gengszterek, számos kétes alak. Meg az a néhány ártatlan áldozat. Így vagy úgy, de mindenkit ural a várost mozgató gombabiznisz.
Sepsi kiválóan teremtett szinte egész mitológiát Höksring és környéke köré, (nagy kedvenceim a fiktív művekből való idézetek): alaposan átgondolta a múltját, és kimondott élvezettel szövi a jelenét.
Mindezt áradó, maximumon pörgetett mesélőkedvvel, amely – ha megszokjuk a sűrű nyelv zamatait – igen hamar höksringiekké varázsol minket, és akkor bizony már nincs kiszállás. Bár, ahogy azt már említettem, a barokkos, sziporkázó nyelv néha egy-egy hasonlattal jelzi, hogy semmikép ne hagyjuk a fiókban az iróniaérzékünket.
Csak néhány példa a tudatosan túlírt, mindent feltupírozó hasonlatokra: „úgy beszél, mint egy úriember, és úgy kefél, mint egy élete utolsó szólóját játszó jazztrombitás”; „spicces viháncolással trappolnak végig a belvárosi lakásukba száradt álmatlan nyugdíjasok ablakai alatt a taxiállomás felé”; a bérház öreg lakói „mint egy kaptár sejtjeibe zárt mumifikált méhek, csak hallgatták a kinti életet, miközben sem erejük, sem szándékuk nem maradt, hogy részt vegyenek benne”. Nagyon lehet szeretni, vagy nagyon lehet gyűlölni egy ilyen szerteágazó, föl-fölhabzó, groteszk, ám annál szórakoztatóbb prózát.
Sepsi, aki Dunajcsik Mátyás ajánlásával jelentette meg a Pinky című regényét, a Termőtestekben váltja be igazán az ígéretet: magasról tesz a magasirodalom avítt elvárásaira, arra, hogy mit szabad és mivel nem összekeverni, és csak írja, mondatról mondatra építgeti a maga bűnös városát, egész birodalmát. Mi meg csak habzsoljuk az oldalakat, toljuk magunkba ezt a begombázott világot, és reszketve várjuk, hogy végre összeérjenek a szálak. Merem állítani, hogy a Termőtestek az év legfesztelenebb és legdúsabb szövésű regénye!
SEPSI LÁSZLÓ korábbi művei: Ördögcsapás; Pinky; Holt istenek kora.
