Szexoktatás: Útmutató az élethez | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Ha nem akarod végighallgatni, ahogy a szüleid a méhecskékről nyökögnek, akkor ez a te kiadványod. A Netflixen népszerű sorozat írott változatában a gimis szereplők segítenek abban, hogy jobban megismerd a saját és a másik fél testét, elkerüld a betegségeket és a terhességet, ügyesen szakíts és még ügyesebben vedd a randik akadályait. Mint ahogy arról is nyíltan beszél, hogy a nemi identitás kérdése messze nem olyan merev, mint ahányan azt szeretnék elhitetni velünk.
Rémtörténeteket mesélhetnénk arról, hogy milyen infókhoz jutottunk hozzá akkor, amikor a leginkább szükségünk lett volna arra, hogy valaki őszintén és érthetően (értsd: kamaszul) beszéljen a szexről. A méhes és madaras hasonlatokon túl. Máig élénken emlékszem arra az idétlen nevetésre, ami nyolcadikban kitört belőlünk, amikor az anatómia lassú beszédű tanára felírta a táblára: szaporodás. Végül a francia regények, az amerikai filmek, és egy-két, a lényeget finom kikerülő magyar brossúra végezte el azt, amit más nem akart.
Ha tizenhat éves koromban olyan sorozat ment volna a tévében, mint a Netflixen immár harmadik évadához érkezett Szexoktatás, egész biztosan megspóroltam volna magamnak néhány fura kanyart és szorongást. Most pedig már könyv formájában is kézbe vehetjük a „bullshitmentes tananyagot”, amelyhez a sorozat készítője, Laurie Nunn írt előszót (aki kamaszként szintén hasonló cipőben járt, mint mi mindannyian). A könyvet nem pusztán a tévés produkció sikere hívta életre, hanem az a praktikus ötlet is, hogy egy-egy konkrét kérdés megválaszolására ne kelljen átpörgetni ki tudja hány epizódot, illetve „mindig vannak újabb kérdések, és a sorozat nem tudja mindet megválaszolni”. Az írott verzió viszont csak úgy ontja a „bölcs, ítélkezés nélküli információt”.
Igazán remek ötlet például, hogy nem csupán a szerelem és a szex technikai és fiziológiai oldalára koncentrál, hanem olyan kényes kérdéseket is boncolgat, mint hogy mitől igazi vagy hamis egy barátság, mikor csattanjon el az első csók, és hogyan lenne szép szakítani.
Mert messze nem elegáns sms-ben közölni, vagy letiltani a másikat a közösségi oldalon, netán olyan képet posztolni, amelyen valaki mással pózolsz félreérthetetlenül. Egy érzéketlen és kíméletlen szakítás ugyanis csak tetézi a bajokat, szóval: mély levegő, és személyes beszélgetés! Nyugi, nem egy randitipp is helyet kapott a könyvben, szóval nem fenyeget sokáig a facérság réme.
Rossz hírem van viszont azok számára, akik csupán a heteroszexualitás bűvkörében élnek, a könyv ugyanis az első perctől nyilvánvalóvá teszi, hogy a nemi identitás sokkal összetettebb és kifinomultabb kérdés annál, ahogyan azt nálunk (is) próbálják sokan kezelni. Így aztán itt is nyíltan beszélnek a homo-, bi-, pán- és aszexuális emberekről. Ráadásul világossá teszik, hogy „minden egyénnek saját joga meghatározni, hogy miként azonosul és hogyan fejezi ki a társadalmi nemét”. A kulcsszavak pedig az elfogadás, a megértés és a tisztelet. Ha ezeket az alapértékeket már kamaszként be tudjuk építeni a felfogásunkba, akkor szinte magától értetődővé válik, hogy sok és olykor kacskaringós út vezet a boldogsághoz. Sőt: egyetlen boldogság sem alsóbb- vagy felsőbbrendűbb a miénknél.
A kényes kérdésekben a sorozat karakterei, a Moordale gimi diákjai segítenek, ők a garancia arra, hogy a könyv egy pillanatig sem lesz leereszkedő, felnőttes vagy épp érthetetlen a sok szakkifejezés miatt.
A diákok Otistől Rubyig folyton kommentálják, kiegészítik vagy épp aláhúzzák az olvasottakat a maguk jellegzetes dumáikkal, amelyek igen szórakoztatóvá (és színessé) teszik a könyvet. Olykor persze a szülők is megszólalnak, de csak azért, hogy néhány tévhitet eloszlassanak. Például, hogy a vagina szűk vagy tág mivolta nem függ a szex mennyiségétől, igenis bármilyen pózban teherbe lehet esni (még akkor is, ha idejében kihúzod), a vécédeszka nem terjeszti a nemi betegségeket, és bármilyen hihetetlen, de az idősebbek is szoktak szexelni. De az olyan mítoszokat is megcáfolják, miszerint létezne a magazinok által sugallt tökéletesség, vagyis egy kicsit mindenki önbizalom-hiányos.
Mindezeken túl a kiadvány természetesen a testtel és a szerelem technikai részleteivel is behatóan foglalkozik, egyetlen porcikánkat sem hagyja ki, és közérthetően magyarázza el, hogy mire való a csikló, a kis- vagy nagyajkak, mint ahogy a pénisztitkokat is kivesézik. Külön fejezet foglalkozik a nemi és lelki betegségekkel, hogy idejében felismerjük, ha elkaptunk valamit, vagy épp belesodródtunk egy olyan lelki zsákutcába, amelyből nehéz segítség nélkül kifarolni. Ugyanúgy szóba kerül a kankó, mint a depresszió vagy a pánikbetegség. És a lényeg: a beszéd mindig segít!
A Szexoktatás: Útmutató az élethez tényleg olyan, mintha a bölcsebb és érettebb éned mesélne arról, hogy mire vigyázz a párkapcsolatban, mitől lehet jó és felszabadult a szex, és mit csinálj ha terhes lettél vagy épp teherbe ejtettél valakit. Lehengerlően őszinte, komoly, trendi és olyan izgalmas a tördelése, hogy egy pillanatig sem kelti egy tankönyv vagy okoskodó kiadvány érzetét. Még azt is el tudom képzelni, hogy a felnőttek is bátran belekukkantanak, hogy így frissítsék fel a méhecskékről szóló, kissé már idejétmúlt tudásukat.