A számontartott nemzet | Daniss Győző kritikája
Ezt a könyvet régvolt hivatásos statisztikusok, felmérésekkel foglalkozó lelkes honfiak, meg aranykezű térképrajzolók, térképmetszők alapozták meg. És adataikkal, táblázataikkal, ábrázolásaikkal kevéske túlzással még utódaik ujjait is irányították a billentyűzeten. Akik pedig minden elismerést megérdemlő módon éltek is ezzel az örökséggel. Hiszen a múltat nemcsak írott források, régi épületek, tárgyak, fotók idézhetik meg, hanem térképek is. Például azok, amelyeket a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára őriz.
Jó tudni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal, amely 1867 és 1945 között önálló „térképkészítő műhelyként” is tevékenykedett, a statisztikai felmérések adattömegéből született térképművek hatalmas seregét sorakoztatja fel a polcain. A gazdag arzenálból a trianoni békediktátum századik évfordulójához kötődve megjelent pompás küllemű kötetben kétszáznál is több térkép vonul fel. Ezeket magyarázza, egészíti ki a könyvtár munkatársai és néhány külső szakember tollából született tizenhárom gazdag tartalmú szövegfejezet. Hozzátehetjük: a szerény alcímben jelzettnél (A Trianon előtti és utáni évtizedek Magyarországa statisztikai térképeken) többet ad a munka. Néhány fontos mozzanatban, például az ország terület- és közigazgatásiszervezet-változásairól szólva évszázadokra tekint vissza.
A térképek nagyobbik fele – az 1920 után megrajzoltak egy része is – a Trianon előtti országterületet ábrázolja. Kisebbik hányaduk a békediktátum utáni helyzetet, néhányuk a harmincas-negyvenes évek fordulóján történt országnagyobbodásokat mutatja be, és még az 1945 őszi választásnak is jut térkép és diagramsor.
Kiderül a kötetből, hogy az első széles szemhatárú felmérések az 1780-as években, II. József uralkodása idején elsősorban a lakosságszámra voltak kíváncsiak.
Avégett, hogy a hatalom megtudja: az ország egy-egy területe hány katonát képes kiállítani. Később finomodtak a felvételi szempontok, és száz esztendővel később Keleti Károly az összegyűlt adategyüttesből már azt is megállapíthatta, hogy határozott összefüggés van a valamely térségben fejenként elfogyasztott táplálék mennyisége és minősége, valamint a katonai beválás aránya között.
A legérdekesebb fejezetek egyike a mindenkori – főképp dualizmuskori – népességgel foglalkozik: térképekkel, szöveggel 1869-től 1910-ig vizsgálja az évtizedenkénti népességszám-alakulást, születés- és halálozásszámokat, nemek és korosztályok arányát, népsűrűséget, kivándorlást és visszavándorlást. A térképek és szövegek okos „összejátszása” jellemzi a nemzetiségi térképeket is. Önálló lapok mutatják a magyarok, németek, horvátok, szerbek, akkori szóhasználattal a tótok, oláhok területenkénti arányát, hasonlóképpen az anyanyelvi megoszlást, valamint a nem magyar anyanyelvűek magyarnyelv-tudását.
A kísérőtanulmányból kiderül, hogy valakinek a vállalt nemzetisége és anyanyelve nem okvetlenül azonos. Főképpen a városba való költözés és az esetenkénti hatalmi késztetés okán a nemzetiség „leválhatott” az anyanyelvről. Terület szerint is megismerhetjük a kötetből a felekezeti megoszlást, valamint azt, hogy a gyermekvállalásban határozottan érezhető, de legalábbis kimutatható hatása volt a nemzetiségnek és a vallási hovatartozásnak. Az első világháború előtti években a legtöbb gyerek ruszin, a legkevesebb román nemzetiségű családokban született; az egyesztendősnél fiatalabb gyerekek halálozási mutatói az izraelita családokban voltak a legkedvezőbbek és a görögkeletieknél a legszomorúbbak. (E különbség valóságos oka persze nem maga a vallás, hanem a hívők életkörülményeinek mássága volt.)
Elgondolkodtatók a lakosság 1880-as évekbeli élelmiszer-fogyasztásának számai is. Az ország középső részein az átlagpolgár hetven kilogrammnál több, a Kárpátok északi és keleti megyéiben tíz kilogrammnál kevesebb húst fogyasztott. Biharban és Baranyában még 25 kilogrammnyi/liternyi tejtermék sem jutott egy lakosra, miközben Pest-Pilis-Solt-Kiskunban, Árvában, Liptóban, Zólyomban és néhány erdélyi területen 60 kilónál/liternél is több. A középső országrészben egy esztendő alatt lakosonként alig hetven kiló, a Kárpátok megyéiben a Dévényi-szorostól Brassó vidékéig kétszáz kilónál is több burgonya fogyott. (A kötet számaihoz – összehasonlításképpen – sorakoztassuk fel 2019 adatait. Húsfélék: Észak-Alföld kereken 90, Nyugat-Dunántúl 54 kilogramm; tejtermékek: Dél-Alföld 85, Nyugat-Dunántúl 67 liter, illetőleg kilogramm; burgonya: Nyugat-Dunántúl 18, Dél-Dunántúl 33 kilogramm.)
Nagyon alapos fejezetek szólnak a dualizmus első évtizedbeli – még egyértelműen – agrárország gazdaságáról. Látunk térképeket a búza-, kukorica-, repce-, dohány-, kenderföldek adott területeken való arányáról, a szarvasmarhák, lovak, sertések, juhok négyszög mérföldenkénti számáról. (Sajnos e régi ábrázolásokból nem derül ki, hogy mekkora területre vonatkoznak az állatadatok, hiszen akkor többféle mérföld is létezett, így az akkori négyzet akár hússzorosa is lehetett a ma általános mérföldhossz szerintinek.)
A foglalkozásfejezet első világháború előtti térképeiből kitűnik, hogy őstermelők mindenütt éltek, legföljebb az ország közepén és az északi bányavidéken volt valamennyivel kisebb a létszámarányuk. Itt viszont a bányászatnak és a nagyiparnak volt nagyobb súlya. A közszolgálatiak és a szellemi szabadfoglalkozásúak az ország közepén és Erdély délkeleti szegélyén laktak „sűrűbben”.
A közlekedésről szóló fejezet térképsorozatán nemcsak a vasútvonalak egyre sűrűbb hálózata látszik a Trianon előtti és utáni, majd az 1930-as évek végétől megnagyobbodott országterületen, hanem az első például azt is megmutatja, hogy a fővonalak kevés kivétellel ugyanott futnak, ahol a kereskedők már a 14-15. században is járták az útjukat. Gyors fejlődésre utal, hogy míg a statisztikák 1889-ből 158 ezer lófogatú személyszállító járműről tudnak, az első világháború előtt már 3300 személyautó szolgálta az utazni akarókat. 1928-ban pedig belföldi repülőjáratok indultak Budapest és Pécs–Kaposvár, a főváros és Debrecen–Nyíregyháza, valamint Budapest és Miskolc között. A térkép bizonysága szerint légi úton több európai nagyváros is elérhető volt már.
Önálló fejezetek foglalkoznak az ország földrajzi és éghajlati sajátosságaival, a közigazgatással, a kereskedelemmel, a postai és távközlési infrastruktúrával, az idegenforgalommal, a rendvédelemmel.
A statisztikus- és térképalkotó elődök alaposságát, aprólékos figyelmét mi sem mutatja jobban, mint egy-egy meglepő – és mindenképpen érdekes –térképdiagram. Az egyikről leolvashatjuk, hogy 1928 és 1932 között átlagosan hány baleset történt Budapesten és azon kívül a nap egy-egy órájában (a „csúcsot” a nap tizennyolcadik órája tartotta). Érdekes egy másik – bár nem közvetlenül a kötet tárgyához, annál inkább a korhoz kötődő – mozzanat: az 1945-ös őszi választásoknak a pártok megyénkénti támogatottságát mutató térképhez kapcsolt szövegből kiderül, hogy a parlamenti képviselők közül harmincheten csupán négy osztályt végeztek, és huszonketten tudtak négy vagy több (!) nyelvet.
Nem kevésbé érdemli meg a históriaszeretők figyelmét egy nem közvetlenül a kötet tárgyához, annál inkább a masszív feudális elemekkel teli kor társadalomszemléletéhez kötődő mozzanat. A bécsi Császári és Királyi Katonai Geographiai Intézet 1903-as térképművének címfelirata: „A Dunavölgy vízszabályozási átnézeti térképe – Nagyméltóságú Darányi Ignácz földmivelésügyi m. kir. Minister rendeletére Faragó Lipót ministeri osztálytanácsos felügyelete alatt összeállitotta Vályi Béla kir. főmérnök”. Megütközhetünk a miniszter és az osztálytanácsos nevének tökéletesen indokolatlan megörökítésén, ráadásul a térkép alkotójának (Vályi) a nevénél kétszer nagyobb betűvel szedték Faragóét és négyszer-ötször nagyobbal Darányiét.
A Rózsa Dávid és Rovács Barna szerkesztette kötet a mindenkori országterületnek és az ottani élet évszázadnyi valóságának szinte minden fontos sajátosságát elénk tárja. Legföljebb a közoktatás, a kultúra meghatározó évtizedeinek, kiváltképpen fontos mozzanatainak bemutatását hiányolhatjuk (pedig alig hihető, hogy erről ne létezzen semmilyen érdemi térképábrázolás). Summázatul: jó könyv A számontartott nemzet. Olyan jó, hogy nem csak egyszeri kézbevételre érdemes.
