Titkok és szolgák Magyarországon

Dezső András: Fedősztori | Falusi Dóra ajánlója

Az ismert újságíró már a harmadik könyvében emeli új szintre a tényfeltárást. A magyar alvilági élet és a kokain világának (amelyről itt olvashat bővebben) bemutatása után most a hazai titkosszolgálatok múltbéli és jelenkori működésével ismertet meg minket. Meggyőző képet fest arról, hogy a hol szándékosan, hol hanyagságból összekuszált szálak miként befolyásolták a kilencvenes évek magyar politikáját, és hogyan hatnak még ma is.

Nem véletlenül kapott idén Pulitzer-emlékdíjat Dezső András: izgalmasan és olvasmányosan megírt, ugyanakkor alaposan dokumentált könyvei széles rétegeket képesek megszólítani, valószínűleg még azokat is, akik nem feltétlenül ismerik az oknyomozói munkásságát. És miközben belefeledkezünk a lapokon sorjázó történetekbe, egy rejtett és ismeretlen Magyarország rajzolódik ki előttünk.

A most megjelent Fedősztori című könyvében a magyar titkosszolgálatok kialakulását és működését tárta fel. A titkosszolgálat kifejezés igazából gyűjtőnév, hiszen Magyarországon jelenleg öt nemzetbiztonsági szerv dolgozik. Miközben bemutatja, hogy melyik szolgálatnak mi a feladata, és a nagyközönség előtt eddig ismeretlen kémügyeknek jár utána a már megszokott alapossággal, részeletesen ismerteti a szakmai fogalmakat is a könyv végén található Kis kémszótár című függelékben.

A könyv több, a mai napig aktuális kérdést is felvet. Egyik legizgalmasabb szála a mindenkori beszervezés pszichológiája, de talán még ennél is megdöbbentőbb arról olvasni, hogy a rendszerváltás körül mennyire kaotikus állapotok uralkodtak a rendszerben. Dezső rámutat, hogy a régi szolgálatból milyen sok szereplő maradhatott pozícióban 1989 után is. Elgondolkodtató például, hogy ha Medgyessy Péternek 2002-ben nem kellett lemondania azért, mert korábban a magyar kémelhárítás szigorúan titkos tisztje volt (D-209-es kódszámmal), akkor miért nem rehabilitáltak több olyan magyar ügynököt is, akik a rendszerváltás előtt külföldi titkosszolgálatoknak dolgoztak?

Vagy miképp lehetséges az, hogy annak a magyar kémnek, aki a hetvenes és nyolcvanas években az USA-nak jelentett és csak a rendszerváltással szabadult, a mellékbüntetésként járó közügyektől való eltiltása csak 1993-ban lépett életbe? Ráadásul még 2008-ban sem rehabilitálták, így amikor ugyanebben az évben megkapta a Hazáért érdemkeresztet, átvételekor nem vehette fel az elismeréssel járó járadékot. Követni is nehéz az ellentmondásokat, amelyeket még ma, több mint harminc évvel a rendszerváltás után sem tisztázták egyértelműen és megnyugtatóan – jogi szinten sem.

Az olvasónak nem véletlenül juthat eszébe Antall József híres mondata, miszerint „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Ahogy arra a szerző is felhívja a figyelmet: „Egyfelől tanulságos, hogy politikai, közösségi akarat híján a társadalom az azóta eltelt több mint harminc évben sem volt képes ellenőrizni a hazai titkosszolgálatokat (a kommunista szolgálatok utódait)”.

Nehéz nem a politikán keresztül látni és megítélni a témát. Dezső András titka, hogy a titkosszolgálatokat nem a különböző kormányok jellemzésén keresztül írja le.

A hangsúly a rendszerváltás előtti és utáni állapotok, változások bemutatásán van, és sokkal inkább szól a titkosszolgálatok módszereiről, technikáiról és gondolkodásmódjáról, amely természetesen nagyban függ(ött) az adott politikai ideológiától.

Többek között arra is rávilágít, hogyan lehetett a már említett múlttal miniszterelnök Medgyessy, milyen kiállásról tett tanúbizonyságot Torgyán József, amikor be akarták szervezni 1958-ban, és ennek kapcsán miért nevezi őt „az átláthatatlanság áldozatának”, vagy hogyan mentették át a hatalmukat a hírhedt III/III-as tisztek. Mi lehetett az utolsó pillanatban végrehajtott iratmegsemmisítések valódi oka, és egyáltalán: miképp állhatott elő olyan helyzet, hogy bármilyen dokumentumot el lehetett tüntetni jegyzőkönyv nélkül?

A Fedősztori apránként bogozza ki a hol szánt szándékkal, hogy hanyagságból összekuszált, az 1989-ben már gyenge és széteső, előtte azonban nagyon is fenyegető titkosszolgálat által mozgatott szálakat, és arról is beszél, hogy mindennek milyen következményei voltak még a kilencvenes években is. Ahogy kiemeli: a közéletet hosszú évtizedeken keresztül lehetett befolyásolni egy ilyen zűrzavaros alaphelyzetből.

Megtudhatjuk, milyen szerepe van jelen pillanatban is Moszkvának az európai nacionalista és szélsőjobboldali pártok megerősödésében, hogyan épültek be a román Securitate erdélyi magyar titkosügynökei Magyarországon, és milyen komoly hiányosságai vannak a mai is hatályban lévő lusztrációs (a közszereplők állambiztonsági átvilágításával foglalkozó) törvénynek. Konkrét eseteken keresztül ismerhetjük meg a magyar terrorelhárítás megalakulását, majd a később megalakuló Terrorelhárítási Központ (TEK) létrejöttének okait és körülményeit, valamint a rendőrséghez és a többi titkosszolgálati intézményhez való viszonyát.

Dezső jó érzékkel adagolja a hosszú és kiterjedt kutatómunkája során feltárt információmennyiséget. A Fedősztori olyan izgalmas, hogy nem lehet letenni, miközben olyan megdöbbentő, hogy újra és újra meg kell állni az olvasással. A titkosszolgálatok világa hírhedt volt 1989 előtt, de ma is jobban meghatározza az életünket, mint gondolnánk. Épp ezért ajánljuk a könyvet nem csupán az idősebb, de a fiatalabb olvasóknak is.

DEZSŐ ANDRÁS korábbi művei: Magyar kóla; Maffiózók mackónadrágban.