Varázsigék márpedig vannak

R. Bright – J. Field: A benned élő oroszlán; K. Yamada – G. Barouch: Lehet | Falusi Dóra ajánlója

Új szintre léptek a gyerekkönyvek a Scolar Kid sorozatának két új kötetével. A grafikai kidolgozottság olyan lenyűgöző világot teremtett, mintha egy életre kelt mesefilmet néznénk. Ehhez a hatáshoz járul hozzá a megszokottnál nagyobb, szinte már albumnak megfelelő méret. És hát a szöveg! Nagyszerű dolog, ha egy könyv szórakoztat és/vagy elgondolkodtat, ám ritka kincs, ha még ennél is többet képesek átadni a szavak.

Felejtsék el a műfaji vagy korosztálybeli besorolásokat, ezek a könyvek mindent tudnak, amivel kis- és nagy gyerekre, vagy akár felnőttre hatni lehet. Csak annyi a különbség köztük, hogy az egyik versben, a másik pedig rövid, ám annál lényegre törőbb mondatokban fogalmazza meg az üzenetét. (Mindkét könyv fordítása Érsek-Obádovics Mercédesz kiváló munkája.)

Persze nem újdonság meséken keresztül szólítani meg a felnőtt hallgatóságot, gondoljunk csak Jean de La Fontaine fabuláira. Rachel Bright elismert író, bár ő maga is díjnyertes grafikus, a magyarul most megjelent, A benned élő oroszlán című kötetének illusztrálását Jim Fieldre bízta. És milyen jól tette! Annyit elárulhatok, hogy a történet egy kisegérről és egy oroszlánról szól, és a képzőművész lenyűgöző hatásossággal aknázta ki a két állat közti méretbeli különbséget. Képei nagyon passzolnak a szöveghez, amely a szereplők kettősséget állítja a történet középpontjába, és rajtuk keresztül mutat be egy mulatságos, ugyanakkor nagyon is megható személyiségbeli fejlődést. „Ideje bátornak lenni végre, kockáztatni… elvégre / az örökké túl sok idő erre, hogy magát kicsinek érezze.”

És főhőseink kockáztatnak is, ki az életét, ki a tekintélyét, míg végül életre szóló barátság nem kerekedik ki a történetből. Semmi különös, mondhatnánk. Ám Bright olyan megható érzékenységgel és humorral mutatja be a sok érzelmet, amely ebbe a rövidke történetbe belefért, hogy bárki azonosulhat bárkivel, miközben még jó adag bátorítást is kap arra, hogy ne féljen kilépni a komfortzónájából.

Velős és tartalmas üzenet, lehengerlő képekkel kiegészítve, és máris könnyen azon kapjuk magunkat, hogy sokadszorra lapozzuk fel a könyvet – még magunkban is. Az utolsó mondata pedig (a záróképpel együtt) igazi szívmelengető szentencia.

„Tűnődtél valaha azon, vajon miért vagy itt?” kezdi Kobi Yamada a Lehet című könyvét. Itt sem igazán tudnék korosztályi besorolást javasolni. Amikor egy lendülettel a végére értem, az első gondolatom az volt, hogy milyen jó lett volna ilyen üzeneteket olvasni vagy hallgatni bármelyik korszakomban, egészen kicsi koromtól kezdve. Sőt, még most is milyen jó érzés. A következő pedig az, hogy kiknek adnám oda legszívesebben, hogy nekik is ott legyen a polcukon egy-egy nehezebb napra. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Ne gondoljanak nagy dolgokra. Egyszerű gondolatokról van szó. Minden, amit Yamada megfogalmaz, már tudható. A titka abban áll, hogy képes visszaadni a szavak mágikus erejét, amelyek általa valahogy hatni kezdenek. Olyanok, mint a varázsigék. Mormolni kell őket, hang nélkül ismételgetni, vagy kiírni a szoba falára, hogy mindig a szemünk előtt legyen. Megtanulni, hogy akkor is eszünkbe jussanak, amikor elbizonytalanodunk magunkban vagy a nagyvilágban. És ilyen bizony elég sokszor van. „Pedig lehet, tényleg lehet, hogy a világ évszázadok óta vár valakire, aki pontosan olyan, mint Te.”

És miközben hagyjuk, hogy a kevés szóval elmondott, ám annál jelentőségteljesebb üzenet dolgozni kezdjen bennünk és/vagy a hallgatóban, Gabriella Barouch képei szinte életre kelnek. Az illusztrátor, aki (számtalan díja mellett) magát leginkább mint vizuális felfedezőt jellemzi, ebben a könyvben egy egészen különleges, magával ragadó univerzumot teremtett. Nem hasonlít semmihez az a képi világ, amellyel a „varázsigéket” formába öntötte, mégis: épp az álomszerűségük teszi oly ismerőssé őket.

Kobi Yamada szövege azonban nem csupán a képek miatt olyan hatásos. Tömören, ugyanakkor lényeglátóan sokat mondani nem könnyű feladat. Hitelesnek kell lenni, különben nagyon könnyen fullad banalitásba a mondandó. Egyik interjújában úgy nyilatkozott, hogy azért ír, mert a szavaknak nagyon nagy jelentőségük van, mi pedig olyan kevés időt töltünk ezen a bolygón. Ezért is hozta létre a Compendium nevű társaságot, amelynek tagjai már évtizedek óta dolgoznak azon, hogy rövid, bátorító és megerősítő szövegekkel inspirálják a környezetüket.

Üzeneteik annyira népszerűek lettek, hogy még az űrhajósok is magukkal vitték az űrbe, a tengeralattjárók pedig az óceán fenekére. Úgyhogy nyugodtan hagyjuk magunkat elvarázsolni, még felnőtt fejjel is, mert megéri. A kicsiknek azért, hogy soha ne legyenek kétségeik, a nagyoknak pedig azért, hogy a könyv végére érve ne csak tudjuk, de higgyük is: „Annyi minden lakozik benned. A döntés a Te kezedben van.”

KOBI YAMADA legutóbbi művei: Mit kezdjünk egy ötlettel?; Mit kezdjünk egy problémával?