Darvasi László: Az év légiutas-kísérője | Révész Sándor kritikája
Idős pár ül háttal az olvasónak és a semmibe néz, mögöttük a múltba nyúló árnyék. Ritkán talál bele a borító ilyen pontosan (Vojnich Erzsébet festményével) egy kötet velejébe. Darvasi László új novelláskötetének legnagyobb és legsúlyosabb részét az életvégi novellák teszik.
Magvető, 248 oldal, 3599 Ft
„A történetek az érintetlen mélyben maradnak, akár a mozdulatlan nagyhalak. De hátha fölcsalsz a napvilágra egyet.” (La Strada). Így csalódnak föl itt a mélyből a nagyhalnyi súlyú történetek, akár egy halál által, akár abban a halál előtti állapotban, amelyből már csaknem elfogyott az élet: az önállóság méltóságával vitt, tevékeny, hatóképes élet, amelynek már csak groteszk és megrendítő utóvédharcait látjuk.
A kötet első, az alcímes blokkok elé kiemelt novellájában a legértelmetlenebb haláleset jelenik meg természetes szükségszerűségként. Az állandó beszéd- és meghallgatáskényszertől, a történetek folyamatos áradásának elviselhetetlen súlyától csak a közmegegyezéses halál szabadíthat meg. Ami kiterjed a haláleset szomorú kivizsgálójára, megértőjére – az Akárkire is. „Az életet nem szabad leírni, az élet olyan, mint egy varázsló” – mondja az évtizedek után felbukkanó, megöregedett gavallér, aki egy vigéc negédességével alázza meg egykori szerelmét, aki a megaláztatást győztes gesztussal kontrázza meg – védi meg elszürkült életének méltóságát (Az úr operaénekes lesz).
A kiszolgáltatott, magatehetetlen, ridegen gondozott öreg a betörővel való szövetséggel teremt önérzetet adó ellenerőt a környezetével szemben. Annak pedig, aki gondoskodó, szerető környezetben, lázadásra, panaszra való ok nélkül viseli tartalmafogyott életét, egyetlen dal kell, hogy folyamatosan szóljon, hogy az állandóság dallamával töltse ki a kiürült élet csendjét (Idegenek az éjszakában).
Megrendítő történetek életről és halálról
Az önellátás korának múltán az ételszállítóknak kiszolgáltatott asszony a lét alapvető bizonytalanságát, kiszámíthatatlanságát éli meg azáltal, hogy sohasem tudhatja, mi lesz az ebéd, mert nem kap étlapot. Az ereje teljében lévő ételszállító tragikus halála másodrendű esemény az ő világában ahhoz képest, hogy a tragédia révén megtudhatja, mi lesz az ebéd, és a combnyaktörés kockázatát legyűrve, elbotorkál érte (A mai menü). Egy másik életvégi asszony a majdani koszorúi számán és értékén mért megbecsülésért küzd reménytelenül. Hiszen a temetőben egyszer mindenki főszereplő lesz a temetésen, olyan, amilyen életében soha. És hát „ott dúl az élet a sírkövek fölött” (Koszorúk). A novellák egy részében régmúlt szerelmi kalandok, verekedések, titkok csapnak bele a jelenbe, fordítják át a következő generációk életét, vezetnek tudattalan testvérházasságokba vagy más, örökösen titkos állapotokba. Ezek közül Az árnyékos oldal a feszültségépítés remekműve.
Darvasi, a novellista egészen másképp ír, mint a regényíró, a sziporkázó, színgazdag, szellemesen csillogó szövegfolyamok, a Virágzabálók vagy a Magyar sellő szerzője. A novellista szikár, takarékos, célratörő nyelven beszél, és a rendkívülit visszafogottan, mérsékelt hangnemben fogalmazza meg.
A normalitás hangján adja elő az abnormálist. Csendesen a sikolyt érő iszonyatot. („Az igazán borzalmas dolgok csöndben történnek” – Peruvian Airlines.) A megdöbbentő, az abszurd természetesként jelenik meg. Így kap erőt és tág jelentést.
Boldogságról, vágyakról, szabadságról beszél
A kötetbe beúszik a nagyvilág jelene. A járvány, a menekültellenes védőfal, az ukrajnai háború. De nem ez a tematikailag legaktuálisabb része a legjobb. Van egy-két novella, amelynek mintha csak az irodalmi állásfoglalás kényszerében kellett volna megszületnie (Fehér, Hasfa, Penge), és vannak remek darabok, például a Szöcske, valamint a Kati és a néger. Ez utóbbi a kezdete előtt véget ér. Nem tudjuk meg, mi történik, amikor hazajön a kisvárosba Kati a fekete bőrű társával. Ha nem történik semmi, akkor is megtörtént már minden előzetesen, az érkezés hírének fogadtatásával.
Hol zsarnokság van, ott a szabadság a sötétségben van. Erről szól a kötet zárónovellája, a La strada, amely Ceaușescu Romániájába visz vissza, ahol a sötétségbe borult moziban, az áramszünetben tör ki a szabadság, amikor lehetett üvölteni, mint a sakál, fütyülni, a karfát verni, amíg a milicisták oda nem világítanak. Ahol a mozigépész az áramszünetben a boldogságvágyának megfelelően fordíthatja meg, alakíthatja át az Országúton végét, amikor Zampanót visszavezethette Gelsominához. Azonban a boldogság hazugságától lett a mozigépész a legboldogtalanabb. Nincs szabadság a hazugságban.
DARVASI LÁSZLÓ legutóbbi művei: Bolond Helga és más színdarabok; Magyar sellő.
