FALUSI DÓRA interjúja
A világutazó és bibliaolvasó biológus a Szentíráshoz kapcsolódó növények és ételek történetéről és felhasználásáról írt nagyszerű könyvet A Bibliai ételei címmel (erről bővebben itt olvashat). A korabeli táplálkozási szokások, az átfogó gasztronómiai tartalom mellett a vallás, a szakrális ünnepek is nagy szerepet kapnak a műben. Ezekről és a karácsonyi menüről is beszélgettünk.
– Kinek szól A Biblia ételei? Hívőknek vagy a kultúrtörténetek iránt érdeklődőknek?
– Mindenkinek, aki valamennyire érdeklődik a bibliai idők és az ókor iránt. Természetesen, aki bibliaolvasó, az több történetre, szimbólumra fog ráismerni, de ez nem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a fényképekkel gazdagon illusztrált könyvben egy-egy érdekes élelmiszer-alapanyagra vagy ősi étkezési szokásra az olvasó rácsodálkozzon.
– Több lehetősége is felmerült annak, hogy Jézus korabeli növényeket – olívát, datolyát –ismét lehet magról csíráztatni. Utazásai során mi volt a legrégebbi ma is élő növény, amellyel találkozott?
– Egyetemista koromban jártam a kaliforniai 2000-3000 éves óriás mamutfenyőknél, és Tanzániában is láttam óriás, palacktörzsű baobab fákat, de maradjunk a Közel-Keleten. Irán délnyugati részén, nem messze attól a helytől, ahol a könyvben szereplő jégtornyot láttuk, Abarkuh sivatagos környezetében, felkerestük egy 4500 évesre becsült ciprust, amelyet Ázsia legöregebb fájának tartanak. A Szentföldön, a jeruzsálemi Olajfák hegyén, a Bibliából is ismert Gecsemáné-kert ősöreg olajfáin 2009-ben végzett DNS-vizsgálatok azt állapították meg, hogy ugyan föld feletti részük körülbelül 900 éves, gyökérzetük viszont idősebb. A Krisztus idejéből származó ősi fákat a 12. században a keresztesek újíthatták meg sarjaztatással.
– Az éghajlat, földrajzi elhelyezkedés, de még az ízek tekintetében is a történelem határozta meg a táplálkozási szokásokat, amelyek aztán a vallásban is helyet kaptak. Korunkban viszont már szinte bármit bárhol fogyaszthatunk, és a szakrális jelleg helyett is inkább az egészségesen van a hangsúly. Napjainkban mi a táplálkozás jelentősége a kereszténységben?
– Röviden azt mondhatnám, hogy semmi, mint ahogy Pál apostol írta: „Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb”. De ne intézzük el ennyivel. A keresztyének ma is gyakorolják a böjtölést, és Jézus egy étkezéssel megjelölt vallási eseményt, az úrvacsorát, külön megszentel, vagyis Isten számára elkülönít, kiemel a hétköznapokból, ezekre külön szánok egy-egy fejezetet a könyvben. De mindezeken túl a keresztyén ember kötelessége, hogy jó karban tartsa a testét, egészségesen éljen. A táplálkozásra vonatkozóan mértékletesen étkezzen, minél természetesebb és helyi forrásból szerezze be az élelmiszer-alapanyagokat. Ne pocsékolja, dobja ki az ételt, és gondoljon azokra is, akiknek nem jut elegendő. Ezek az elvek mind felbukkannak már a Bibliában is.
Ma azonban a bibliai időkhöz képest még jobban kiterjed a felelősségünk a környezetünkre.
Az Ökológiai és Botanikai Intézetben, amelynek a Nemzeti Botanikus Kertjében dolgozom, kollégáim az emberi hatásokra drasztikusan változó környezet ökológiai folyamatait kutatják, és a modern kor égető problémáira keresik a válaszokat. Keresztyénként felelősségünk erre is kiterjed. Szerény és egyszerű életmódot kell megvalósítanunk, amely azonban cseppet sem jelent lemondást az élet örömeiről. Hanem hálás és elégedett szívet a meglévő javainkért, jólétünkért.
– Könyve a Biblián keresztül rámutat a zsidó és a keresztény hagyományok közös gyökereire is. Vannak még közös, ma is élő gasztronómiai szokások?
– A Tórában, vagy ahogy a keresztyének ismerik, Mózes öt könyvében olvasható, hogy Isten egy nevezetes étkezést rendelt el, az Egyiptomból való szabadulásra emlékező páskavacsorát, amely valószínűleg az emberiség legősibb, kontinuus ünnepe. Bizonyára ezt ülte meg tanítványaival Jézus is az utolsó vacsoráján, a pészahi zarándokünnepen Jeruzsálemben. Ezen alapította az úrvacsorát, ahol új értelemmel ruházta fel a keletlen kenyeret és a bort. A zsidók ekkor bárányt is ettek keserűfüvekkel, a bárányhús fogyasztásának szokása is mind a mai napig megvan húsvét ünnepén. Bár ma már máshogy néz ki egy keresztyén húsvéti vacsora, ezeknek az ünnepi ételeknek, a báránynak, a kenyérnek és a bornak a fogyasztásáról Pál apostol rómaiakhoz szóló levelében leírt, híres olajfa hasonlata jut eszembe. Az öreg olajfa gyökerei és ágai jelentik Ábrahámot, az ősatyákat és a zsidóságot, és Isten ebbe az olajfába oltott bele más népeket, a mai keresztyéneket.
– Biológusként hogyan fordult a Biblia tanulmányozása felé?
– Már felnőtt emberként lettem hívő és rendszeres bibliaolvasó ember. Tehát elsősorban Isten üzenetének a megismerése vezetett és nem a Biblia botanikai tanulmányozása. Azután az olvasás közben figyeltem fel rá, hogy a Biblia növényeinek, a kor mezőgazdálkodásának, táplálkozási szokásainak mélyebb ismerete, jelképrendszerük pontosabb értelmezése abban is segít, hogy jobban megértsem a sorok mögött húzódó mondanivalót. Keresztyénnek lenni komoly lelki erőfeszítéssel, szellemi munkával és a világ sok részén fizikai veszéllyel jár, de maga Jézus részletezte így: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!”
– A kutató énje is elfogadja hiteles forrásanyagként a Bibliát?
– Teljes mértékig. A tudományos kutatások alapszabálya, hogy mindent a tárgynak megfelelő, vagyis adekvát módon szabad vizsgálni, mert csak akkor jutunk helyes eredményre. Ez a Biblia kutatására is vonatkozik, ennek igazságait is csak a neki megfelelő módon lehet megközelíteni és megérteni. A szentírók célja Isten üzenetének átadása volt, nem olvashatjuk, vizsgálgathatjuk és bírálgathatjuk az isten által ihletett Bibliát úgy, mint egy természetismereti tanulmánykötetet, hanem úgy kell kézbe vennünk, mint Isten hozzánk szóló levelét. Ám mivel a szentírók saját koruk szokásait, körülményeit, élővilágát írták be a „sorok közé”, azok hiteles forrásanyagként szolgálnak a korszak tanulmányozásához és az üzenet helyes értelmezéséhez.
– Korunk nyugati keresztény hívője jellemzően csak húsvétkor, esetleg az étkezések előtti imádkozáskor kapcsolódik a gasztronómián keresztül a hitéhez. Ön beutazta Ázsiát, a könyvet is javarészt a saját fotói illusztrálják. Találkozott ott élő keresztényekkel? Másképp viszonyulnak ők az étkezéshez?
– Sajnos én általában botanikusként jártam be az ázsiai országokat és nem találkoztam keresztyén közösségekkel. Szentföldön azonban volt egy nagyon érdekes élményem, amikor egy olyan utazáson vettem részt, amelynek vendéglátói messiáshívő zsidók voltak, olyanok, akik elfogadják Jézust mint Isten fiát, Izrael messiását. Ők úgy tartják zsidó identitásukat, mint a Jézusban hívő zsidók első nemzedéke, vagyis szombati istentiszteletükben, közösségi, ünnepi és táplálkozási szokásaikban is. Jó volt haifai vendégházukban megkóstolni a zsidó ételeket.
– Mi került karácsonykor az asztalra?
– A magyar szokásoktól talán eltérő a mi étkezésünk. Mivel esténként nem meleg ételt szoktunk enni, így Szenteste is hideg ünnepi vacsoránk van. Viszont ilyenkor megengedjük magunknak a különlegesebb ételeket, füstölt lazac, vietnámi kagylókonzerv, üzbég kapribogyó, olajbogyó, aszalt paradicsom, kínai bambuszrügy. És nagy kedvenceink a sajtok, angol stilton, francia roquefort, olasz gorgonzola, kecskesajt, ilyesmi szokott az asztalon lenni különféle ropogós bagettekkel. Bár a férjem nagyon szereti a halat, de mivel négy gyerekünk között nem népszerű a halétel, ezt soha nem erőltettük. Karácsonykor gesztenyével töltött pulyka és általában jó tejfeles borjúpaprikás az ünnepi főfogás.
FRÁTER ERZSÉBET korábbi művei: A Biblia növényei; Egzotikus piacokon; Mesés növények, növényes mesék.
