PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja
Ha már meguntuk a sok kutyás, macskás, aranyhalas történetet, tegyünk próbát a kobrával. Nem egy mezei mérges kígyóval, hanem Kornéllal, aki tetoválásként született, ám végül önálló életre kelt és barátokat szerzett (a könyvről itt olvashat bővebben). Gáti István meséje kapcsán arról beszélgettünk, hogy miként kerülhetjük el a születésnapra kért tetoválást és milyen a rossz gyerekvers betonbiztos receptje.
– Van tetoválásod?
– Nincs.
– A mese megírása után nem merült fel benned, hogy valamit mégis magadra varrass?
– Korábban is felmerült, de egyelőre nem jutottam végső elhatározásra. A tetoválást vagány dolognak tartom, de sajnos nem olyan, mint egy ruhadarab, hogy kedvemre váltogassam.
– A kobra nem a simogatnivaló állatok közül való. Szándékosan kerestél nem túl népszerű főhőst?
– Mondjuk úgy, hogy szeretem a kihívásokat, és nem szerettem volna olyan állatról írni, amiről már sokan mások írtak. Rengeteg kutyás, cicás, macis történet van, ezekre valahogy nem áll rá a tollam. Mivel egy kobrát választottam főszereplőnek, így a mese dolga, hogy megszerettesse a karaktert. Kornél, a kobra egy tetoválás, akit a társai elűznek, és egy számára teljesen idegen világban kell boldogulnia. Tele van félelmekkel, és nagyon szeretne egy igazi barátot.
Reményeim szerint a gyerekek hamar megszeretik őt, és izgalommal várják, hogy a sorsa jobbra forduljon. Szóval, magam se gondolom, hogy a kobra egy cuki állat, de Kornél talán mégis kivétel.
– Mit mondanál annak a gyereknek, aki a mesén felbuzdulva meg sem állna az első tetoválószalonig? Én azt mondtam a gyereknek, hogy nagyon fáj, de nem hitt nekem.
– Azt mondanám, hogy a tetoválás felnőtt dolog. Sok gyerek rajong a tűzoltóautókért, a traktorokért vagy éppen a pónilovakért, de természetesen a szüleiktől ezeknek csak a játékváltozatát kapja meg. Tetkóból is létezik lemosható változat, vannak speciális filctollak, karra húzható harisnyaszerű ravaszságok. A könyv illusztrátora, Klement Csaba készített is néhány tetkómatricát Kornél képeiből. Aki eljön egy könyvbemutatóra vagy író-olvasó találkozóra, a dedikáció mellé jó eséllyel ezekből is kaphat.
– Fontos számodra, hogy a szöveg születése idején élesben is kipróbáld családtagokon, barátokon? Egyáltalán kitől fogadsz el tanácsot, ha megakadsz?
– Igen, a családtagok és a barátok véleménye nagyon fontos. Ha náluk nem működik a történet, nem is érdemes továbbmenni. Aztán ott vannak a pályatársak és a szerkesztők. Rengeteget tudnak segíteni abban, hogy a tőlem telhető legjobb szövegváltozat kerüljön a könyvbe. Én elég makacs ember vagyok, de józan érvekkel meg lehet győzni. Kornél esetében volt egy ősváltozat, ezt Dóka Péter és Mészöly Ágnes tanácsai alapján több helyen átírtam és kiegészítettem. A kötet szerkesztője, Kőrizs Imre pedig a finomhangolásban segített, ami szintén nagy munka volt. Volt, hogy kötöttem az ebet a karóhoz, és talán nem volt igazam, de valahol a hibáinkat is vállalni kell.
– Mikor lesz rossz egy gyerekvers?
– Gyerekverset írni nem olyan egyszerű, mint sokan gondolják. Rengeteg buktatója van. Ha rossz gyerekverset szeretnénk írni, a következő a teendőnk. Válasszunk egy nagyon fajsúlyos témát, mondjuk hívjuk fel a gyerekek figyelmét a fogmosás fontosságára. És ha már a fog a téma, tegyük ezt rendkívül szájbarágós módon, egyértelműen tanító célzattal.
Ez egy igen komoly téma, ezért kerüljük a humort és mindenféle szokatlan asszociációt. Mivel mégiscsak gyerekeknek írjuk, fogalmazzunk egyszerűen, használjunk kicsinyítő képzőket.
A legjobb forma a páros rímű felező nyolcas, ha itt-ott elrontjuk a sormetszetet. Minél több ragrímet használjunk, és legyen a szövegünk redundáns, hogy biztosan célba találjon a mondanivaló. A vers végén álljon ott a tanulság CSUPA NAGYBETŰVEL. Ez így egy vicc, de azért a világhálón bőven találni hasonló szellemben készült alkotásokat. Valójában elég egyetlen dolgot elrontani, és máris rossz a versünk. Ez egy ilyen szakma.
– Tízéves korodban döntötted el, hogy költő leszel. Aztán 2004-ben jött el a nagy pillanat, ekkor hozta le a versedet a Holmi. Milyen érzés volt nyomtatásban látni?
– 1979-ben születtem, ezért ez mindenképpen kései pályakezdés. Mivel sokáig készültem rá, rendkívüli öröm volt számomra az első igazi publikáció. Ha azt mondom, ujjongtam, talán keveset mondok. Az az érdekes, hogy manapság, három kötettel és sok publikációval a hátam mögött is szinte ugyanúgy tudok örülni egy új megjelenésnek. Ez szerintem jó tulajdonság, hogy gyermeki módon tudok lelkesedni. A költészet számomra nagyon fontos ügy, és mindig is az volt. Nemcsak költőként, olvasóként is. Az ízlésem persze sokat változott, nem mindet olvasok egyforma érdeklődéssel, az ember idővel szakosodik bizonyos területekre. A klasszikus magyar lírából Csokonai Vitéz Mihály és Nemes Nagy Ágnes a legnagyobb kedvenceim, a kortársak közül pedig tucatnyi nevet sorolhatnék. A világirodalomból pedig az oroszok állnak hozzám legközelebb.
– A Lehetne rend című kötet után jobbára gyerekversekkel jelentkeztél.
– Kívülről valóban úgy tűnhet, hogy mostanában inkább csak gyerekeknek írok, de ez nem teljesen igaz. Valójában az a helyzet, hogy a gyerekverseim sokkal nagyobb figyelmet kaptak, mint a felnőtteknek szóló műveim. Az előbbiek sikere egy kicsit tényleg elvitt a gyerekirodalom irányába, de azért írok sok más egyebet is. Nem csak verset, dalszöveget is például.
– Gyerekeknek könnyebb írni, mint a folyton kekeckedő felnőtteknek?
– Nem gondolom, hogy a gyereklíra könnyű út, és ne jutnának el a szerzőkhöz kemény kritikák. A gyerekek általában őszinték, ha valami nem tetszik nekik, így vagy úgy, de azt ki is fejezik. A felnőtteket pedig nem kerülhetjük meg, hiszen ők vásárolják a könyveket, és többnyire ők olvassák fel a gyerekeknek szánt történeteket, ők írnak az irodalmi oldalakra recenziót.
– Műfordítóként is sokat dolgozol, kedvenc költőd Puskin. A fordítás alázata sokat segít a saját szövegeknél? Vagy olyankor nem is mersz a nagy elődökre gondolni?
– Rengeteget segít. Az az igazság, hogy ha nem gondolok rájuk, valahol akkor is ott vannak. Ez szerintem természetes. A Puskinhoz való viszony egy teljesen speciális dolog az életemben. Néhány versét valóban lefordítottam, de a prózai műveit Anyegin-strófákban alkottam újra, és írtam Anyegin-paródiát is, valamint Puskinról szóló saját verset is. Ez a viszonylag bőséges anyag, amely több irányból közelít a puskini életműhöz, ha minden igaz, rövidesen könyv formájában is megjelenik. Neves színészek közreműködésével hangoskönyv is készül.
– Mennyire élő az ő hatása a mai magyar irodalomra?
– Sokkal nagyobb a hatása a magyar irodalomra, mint gondolnánk. Az Anyegin négy fordításban is megjelent, Térey János pedig Anyegin-strófákban írta az egyik legfontosabb művét, a Paulust. Két példát a gyerekirodalomból is említhetünk, Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című műve és Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című verses meséje szintén ebben a versformában született. Természetesen az alázat fontos dolog, de ez egyáltalán nem zárja ki a játékosságot. Ettől izgalmas az irodalom.
GÁTI ISTVÁN korábbi művei: Tök Magda kalandjai; Lehetne rend.
