PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja
Eljátszottak már a gondolattal, hogy vajon mikről posztolnának bőszen Árpád-kori uralkodóink? Hogyan szervezne eseményt Petőfi március idusán, és milyen lenne Kossuth rajongói oldala? Lőrinc László négy kötetben mutatta meg, hogy a régvolt magyar história mennyire közel hozható a közösségi oldalak nyelvén a mai fiatalokhoz. A sorozatról és arról beszélgettük, hogy a humor mennyire illeszthető össze a történelem oktatásával.
Kolibri, 159 oldal, 3499 Ft
– Az Árpád-kort, a felvilágosodás időszakát, a török hódoltság éveit, és most a reformkort dolgozta fel sajátos stílusban (ez utóbbiról itt olvashat bővebben). Mi adta a koncepció ötletét?
– 2010-ben az iskolámban, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban egy március 15-i ünnepségre alkottam egy szöveget, amely Petőfiék és kortársaik „eredeti” Facebook üzeneteit sorakoztatta, közvetlenül a nagy pesti események előttről. Táncsicsnak beakadt a szakálla a klaviatúrába, Metternich kölcsön női ruháért könyörgött a meneküléséhez, a konzervatívok kétes helyesírással trollkodtak és így tovább. Diákok olvasták fel az aulában, nagy tapsot kapott. Ez kikerült néhány évvel később egy általam indított oldalra és annak Facebook oldalára.
– Hogyan fogadták?
– Akkor még a fiatalok körében is menő volt a „fácse”, ráadásul épp akkor volt az emlékezetes nagy hószakadás, elakadások a kormányzati „autóátülős” sms-ekkel, mindenki a neten lógott, hogy mi lesz, így rengetegen ütköztek bele véletlenül, és nagyon népszerű lett. Ez adta az ötletet, hogy fel lehetne dolgozni az egész magyar történelmet hasonló módon. Amikor a gondolat évekkel később kivitelezhetővé vált a Kolibri kiadónál, akkor már a Facebook maga kevésbé volt népszerű tinikörökben, de a különböző közösségi oldalakra posztolt és kommentelt szelfik annál inkább. Az én eredeti ötletem az Ötven híres magyar történelmi szelfi volt, a kiadó javaslatára bővült ez több kötetesre. Most az utolsóba belekerült a tizenkét évvel ezelőtti petőfis szöveg is, némi változtatással.
– A négyből melyik korszakot volt könnyebb feldolgozni a közösségi oldalak stílusában és nyelvén? És melyiket nehezebben?
– Nem a korszakon múlt a nehézség, hanem a gyakorlaton. A negyedik kötetre kialakult egy rutinom, az már könnyebben ment. Ami még különbség: az utolsó kötet kommentjei közé könnyedén illeszthettem be eredeti szövegeket, mert modernebb időszakot idéztek fel.
Széchenyi például szinte mai blogot írt, amikor Naplót vezetett, igaz, németül. Ebből most is ütős szemelvényeket lehetett betenni, mai fordításban.
Ilyen például, hogy „jövőnk szürke alapon szürke”, vagy „a végtelen butaság tart minket lemaradásban”. A kommentek nyelve különben többféle nyelvi rétegből ötvöződnek: mai köznyelv, mai irodalmi nyelv, különféle mai szlengek, plusz az adott korszakhoz kötődő történelmi kifejezések fonódnak itt össze.
„A kávéházakat lájkolnám” – Lőrinc László
– Egyszerű követőként melyik korszak melyik eseményét lájkolta volna leginkább? És melyikhez írt volna dühös posztokat?
– A sokszor hanyagolt, mert „unalmasan” békés 18. században rengeteg előremutató fejlemény történt, nagy fellendülés jellemezte. Így Harruckern betelepítéseit, a kávéházakat, az első magyar színházi előadást, Hatvani István szerkezeteit, vagy a Georgikont és Tessedik Sámuel tevékenységét biztos szívesen lájkolnám. A hasonló kultúrposztokat szeretném leginkább a többi korszakból is, így a nyelvemlékeseket – ezek szerintem szövegként is jól sikerültek – Julianust, Misztótfalusi nyomdáját, a lőcsei farsangolókat, a klasszicista Pestet, a Lánchidat, a gőzhajókat, malmokat, vagy az állatos-ételes posztokat. Személyiségként rokonszenvezem Szent Margit, Brunszvik Teréz vagy Hugonnai Vilma eltökéltségével, a depressziós Kölcsey küzdelmével.
Meglepett, de ellenszenves posztolót nem találtam, csak a kommentelők vagy a témák között van olyan, például Szent László kíméletlensége, vagy Bach sunyisága, ami a diszlájk gomb felé húzná a kurzoromat.
– Maradva a játéknál, ha lehetősége lett volna rá, ki használta volna ki leginkább a közösségi oldalakban rejlő lehetőségeket a történelemben? Ki lett volna a legnagyobb szelfiző?
– Ez egyértelmű: Kossuth! Ő értett legjobban mindenki közül a maga korának kommunikációjához is.
Rátkai Kornél rajza
– Megtalálták azok, akik szerint kész istenkáromlás a történelmünket ilyen módon „lebutítani” a Facebook olykor roncsolt nyelvére és szűk világára? Ha igen, mivel verte vissza az érveiket?
– Ezek a kritikusaim feltehetően maguk között morgolódnak, mert nekem nem szóltak. Ha mégis kihívnának egyszer a kocsma elé a hóra, akkor azt mondanám, hogy tisztelem a véleményüket, de én másként látom. Talán megismételhetném a második kötet előszavának érvelését: a régiek szájába „adott mai nyelv olyan közel áll hozzánk, mint amilyen közeli volt a számukra az a nyelv, amin ők beszéltek” a maguk korában. De nem hiszem, hogy az érvek meghatnák azokat, akiket taszít a stílus. Ez inkább ízléskérdés, nincs rajta mit vitázni.
– Van esély rá, hogy a könyvek által megjelenített koncepció, egyáltalán a humor megjelenjen az iskolai oktatásban is? Nagy ellenállást kellene legyőzni?
– Szerintem ebben semmi új nincs: a tanárok egy része, azok, akiknek hajlama van rá, eddig is éltek a humor eszközével.
Olyan ez a tananyagon, mint a cukorburkolat a gyógyszeren.
– A jelenlegi történelemoktatás adat- és tényközpontúsága, illetve a hatalmas tananyag mennyire teszi riasztóvá a tantárgyat a diákok számára?
– Sok adatot csak közép szinten, az emelten érettségizőknek kell tudniuk. A többiek számára a helyzet nem olyan vészes, ha maga a tanár nem erőlteti – Szentgyörgyi szavaival ¬– az adat-szecskák fejbe tömését.
