FALUSI DÓRA interjúja
A fiatal történész szerzőpáros, Laczó Ferenc és Varga Bálint „friss és izgalmas alternatívát” kínál történelmünk megismeréséhez. Az általuk szerkesztett könyvben Magyarország elmúlt másfél évszázadát nem a nemzeti identitástudat felől, hanem az ország kultúrtörténeti, történelmi és társadalmi eseményeire fókuszálva tárgyalják. Ennek jelentőségéről, valamint a nemzethez tartozás mibenlétéről beszélgettünk.
Corvina, 488 oldal, 4990 Ft
– A nemzeti történetírással szemben a Magyarország globális története 1869–2022 a globális és transznacionális történetírást képviseli, mert mint írják, ez „a valóság gazdagabb és adekvátabb megismerését képes nyújtani”. Kifejtenék egy kicsit jobban a két nézőpont közötti különbséget?
Laczó F.: A transznacionális megközelítés a határokon átívelő folyamatokra és szereplőkre helyezi a hangsúlyt. A transznacionális történetírást nem a nemzetek önelvű fejlődése és a történelmükben állítólag megmutatkozó esszenciális sajátosságai érdeklik, hanem sokkal inkább az, hogy a nemzeti történelmeket érdemben összekapcsolódó folyamatok miként határozzák meg fejlődésüket. A globális történetírást pedig a bolygót átfogó lépték alkalmazása, az ún. globális jelenségek vizsgálata (értve ezalatt pl. a gazdaság globalizálódását, a kulturális amerikanizációt, a demokrácia történetét, a migrációt, a klímaváltozást, és így tovább), illetve a különböző kontinensek összefonódási módjainak kiemelt elemzése jellemzi, amire szintén transznacionális módszerek alkalmazásával kerül sor. E megközelítésmódok tehát szervesen kiegészítik egymást, kötetünk lapjain is egyszerre alkalmazzuk őket. Az általunk ily módon létrehozott kötet, ellentétben amúgy számos más globális léptékű kötettel, alapvetően szintén egy nemzet története – csakhogy e nemzetet mi nem izoláljuk mesterséges módon, hanem a világ integráns részeként kezeljük.
– Mindketten tanultak és dolgoznak külföldön a mai napig, rálátásuk van a magyar és a nemzetközi történettudomány helyzetére. Hogyan jellemeznék a magyar történettudományi szemléletmódot? Van jellemzően magyar sajátosság?
Laczó F.: A történettudomány sokszínű és alapvetően decentralizált tudományág, a magyarországi történészek is számos különböző tudományos módszert alkalmaznak és sokféle témával foglalkoznak, gyakran kifejezetten magas színvonalon. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a magyar esetek tágabb nemzetközi kontextusba helyezését illetően vannak jelentős, pótlandó hiányosságok is. Magyarország integráns része tágabb régiójának, Európának és a világnak is. Történelmének alakulása nem függetleníthető a nagy nemzetközi folyamatoktól, a határokon átívelő érdemi összefonódásoktól. Ezeket pusztán a belső folyamatokra fókuszáló, szűken értett nemzeti történetírás nem képes megfelelően érzékeltetni.
A hangsúly a transznacionális történetírásra kerül (FOTÓ: dreamstime.com)
E belső érdeklődésű történetírás gyakorlatilag a világ összes táján megtalálható, gyakran kifejezetten népszerű is, és mi természetesen korántsem próbáljuk elvitatni létjogosultságát. A kérdés számunkra inkább az, hogy milyen az arány az izolált módon nemzeti elvű, valamint a transznacionális nyitottságú megközelítések, tehát a szűkebb és a tágabb perspektívák között. Kötetünk szerény eszközével e téren próbálunk előrelépést, mondhatni egy régóta esedékes nyitást szorgalmazni.
Varga B.: A legtöbb, általam ismert országban a történészek jelentékeny része az adott ország történetével foglalkozik. A történettudomány ugyanis alapvetően forráscentrikus tudomány, a helyben elérhető források pedig értelemszerűen az adott helyről árulnak el a legtöbbet. Csak a nagyon komoly forrásokkal rendelkező, kimagasló presztízsük révén a világ legjobb hallgatóit vonzó egyetemek képesek arra, hogy kutatási profiljuk az egész világot lefedje.
Az önmagában tehát egyáltalán nem magyar sajátosság, sem nem probléma, hogy egy adott ország történészei az adott ország történetét tanulmányozzák. A gond ott van, ha ezt egy befelé forduló, a világról tudomást sem vevő attitűddel teszik.
Sajnos – ritkább esetben tudatosan, gyakrabban tudattalanul – a történettudomány számos magyarországi képviselője követi ezt a hozzáállást, és reprodukálja azt a hamis képzetet, hogy az emberiség egymástól elzárt nemzetekből áll, és a jelentős folyamatok ezeken a zárt konténereken belül zajlanak le. A történelemtudomány ilyen jellegű művelése azonban egyáltalán nem csak magyarországi jelenség, hanem régiónk összes országában és azon túl is jelen van, de szerencsére – ahogy Magyarországon is – talán lassan már visszaszorulóban.
A kontinensek történelme összefonódik egymással
– Bár a mindennapi politikai és gazdasági élet legszorosabban Európához köt minket, a kötet deklarált célja emellett egyfajta „globális perspektíva nyitása”. Mit értenek ez alatt, és miért tartották ezt fontosnak?
Laczó F.: Az európai történelem évszázadok óta szorosan összefonódik gyakorlatilag az összes további kontinens történetével, ami természetesen az Európa részét alkotó Magyarországra is áll. Mindössze egyetlen, kézenfekvő példával élve: Nyugat-Európa a koloniális rend központja volt, és mivel Magyarország érdemben kapcsolódott Nyugat-Európához, ezáltal értelemszerűen a gyarmati világhoz is. Eközben azt érzékeltük, hogy a magyar történelem Európa határain túlmutató kapcsolatai mindmáig túl kevéssé ismertek, ahogy nem kerültek még következetes, átfogó elemzésre globális jelenségesek helyi, magyarországi megjelenési formái se.
Az elmúlt százötven év az Európa-centrikus világrendből a globális, multipoláris korba való átmenet ideje, így mondhatni az általunk bemutatott történet íve is azt igazolja, hogy miért is kell manapság globális történetírást művelnünk.
A mai globális korban Európa mindössze a főszereplők egyike, ezért különösen fontos, hogy tisztában legyünk nemzeti múltunk és jelenünk tágabb, globális kontextusával is.
Varga B.: A transznacionális történet- és társadalomtudományok alaptézise – és így könyvünk kiindulópontja is – hogy a nemzeti történelmek jobban megérhetőek a nemzeti keretből kilépve. Ugyanezen logika alapján az európai történelem is jobban megérthető, ha azt a többi kontinenssel együtt, tehát globális keretben szemléljük. Így például könyvünk szól arról, hogy az észak-amerikai eredetű gazdasági doktrína, a neoliberalizmus nemcsak a magyar, a lengyel vagy az orosz gazdaságot határozta meg az 1990-es évektől, hanem korábban Dél-Amerikában, majd a világ többi részén, így Közép-Európában is ennek jegyében irányították a gazdaságokat. De az 1989-es rendszerváltást is jobban megérthetjük, ha nem csak a magyar, lengyel, román stb. esettel foglalkozunk, hanem a demokratizáció Dél-Amerikát, Afrikát, Kelet-Ázsiát, és Kelet- és Közép-Európát is érintő hullámaként értelmezzük.
Az izolált nemzeti történetírás szűkebb perspektívát ad
– A könyv történelmi, gazdasági és kultúrtörténeti utazás Magyarország elmúlt másfél évszázadán keresztül. Miért épp 1869 lett a kezdődátum?
Laczó F.: Könyvünk nemzetközi előképei, így a francia, a holland vagy a német kötet jóval korábban nyitnak. Nekünk mostanra eredeti terveink második, a modern és jelenkorra fókuszáló felét sikerült megvalósítanunk. A tervezett fejezetek második felének kezdete esett a 19. század második felére, így e mostani kötet végül itt, 1869-ben, mondhatni közvetlenül a kiegyezés után nyit, de a nyitó évszámnak nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget. E kötet száz fejezete alapvetően az elmúlt százötven évet próbálja átfogni, az egyes fejezetek konkrét évszámokhoz kapcsolódó eseményekből kiindulva tárgyalnak hosszabb távú folyamatokat, ennek pontos időkereteit pedig már az egyes szerzők határozhatták meg.
Varga B.: Tervezzük, hogy elkészítjük a „folytatást”, ami a francia, német stb. könyvek mintájára az őskorral nyit és 1868-ig tart, így két kötetben a magyar történelem globális feldolgozása is időben teljes lesz.
– Nyolcvankét, többségében nemzetközi szakmai tapasztalattal is rendelkező, elismert tudós és szerző (akiknek közel harmada, harminc fő nő) írt száz témáról. Milyen szempontok alapján kérték fel a szerzőket?
Laczó F.: A könyvünk témáit nagy vonalakban előre kijelöltük, a szerzők felkérésekor alapvetően a témába vágó korábbi kutatások és azok tudományos színvonala volt számunkra perdöntő. Elsősorban releváns empirikus tudást, az általunk alkalmazott módszerek iránti fogékonyságot, illetve a könyv tudományos népszerűsítő stílusának megfelelő írásmódot vártuk. Úgy gondolom, hogy Ablonczy Balázstól Baár Mónikáig, Egry Gábortól Vargha Dóráig számos komoly szakmai tekintéllyel rendelkező szerző szerepel kötetünk lapjain. Az érdemi együttműködés pedig ahhoz vezetett, hogy a kötet száz fejezete mind nagyon hasonló jellegű. A könyv meglehetősen szerteágazó tematikájú, a maga módján mégis koherens egészet alkot.
Laczó Ferenc és Varga Bálint
– A könyv központi kérdését a Bevezetőben úgy fogalmazták meg, hogy „mit jelent egy nemzethez tartozni a mai, globalizált, de mégis nemzetközpontú világban”? Az Önök számára milyen válasz rajzolódik ki erre az esszékből?
Laczó F.: A nemzetállami rend a 20. század végére globális szinten győzedelmeskedett, a nemzetállamok ugyanakkor roppant szorosan összefonódnak egymással. Ez mostanra érdemi kapcsolatokat teremtett a világ legtávolabbi tájai között is. A nemzetek alapvetően közös alkotóelemekből állnak, az egyes nemzetek pedig – így természetesen a magyar is – ezen alkotóelemek sajátos keverékei. A nemzetek tagjai alkalmanként hajlamosak azt hangsúlyozni, ami megkülönbözteti őket egymástól, de talán épp azért teszik ezt, mert nyilvánvaló, hogy valójában mennyi minden összeköti őket, nemzeti fejlődésük mennyire szorosan összefonódik. Úgy gondolom, hogy kötetünk épp azt bizonyítja részletesen: miközben gyakorlatilag a világ összes tájához érdemi kapcsolatok fűzik, Magyarország meglehetősen sajátos keveréket alkot. Tisztában kell lennünk az előbbiekkel, hogy e némileg sajátos magyar keverék pontos jelentését felmérhessük. Úgy gondolom, hogy leginkább talán így, a globális kontextus ismeretében érdemes nemzethez tartozni a mai, globalizált, de mégis nemzetközpontú világban.
Varga B.: Számomra a könyv újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar nemzet – hasonlóan minden más nemzethez – mennyire mélyen és sokrétűen kapcsolódik a világ többi részéhez.
A könyv tanulsága, hogy a nemzetek közötti merev határok a fikció világába tartoznak, az erről szóló beszédmód ezért súlyosan félrevezető.
A magyar nemzet – mint minden más nemzet – nem egy zárt egység, hanem végtelen számú kölcsönhatás eredménye, és ennek tudatosítása nemhogy nem a gyengeség jele, hanem éppen ellenkezőleg: ettől lesz magyarságunk izgalmas és ténylegesen egyedi.
LACZÓ FERENC legutóbbi magyar nyelvű műve: Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt.
VARGA BÁLINT legutóbbi magyar nyelvű műve: Árpád a város fölött.
