MIKLÓS GÁBOR interjúja
Budapesten járt a világszerte is nagy sikert aratott Túlélők című svéd regény (a könyvről itt olvashat bővebben) szerzője. A megszokott nyaralás válik egyik napról a másikra baljóssá, és tereli más mederbe az egész család, de leginkább a három fivér életét. Alex Schulmannal a tipikus svéd nyárról, a svédség divatjáról és a világszerte nagy figyelmet kapott járványkezelésről beszélgettünk.
– Újságíróként kezdte a pályáját. Íróként is fontos még ez a szakma?
– Rendszeresen írok véleménycikkeket a Dagens Nyheterbe, ez a legnagyobb svéd napilap. Ugyanott jelennek meg hosszabb publicisztikáim, esszéim is. Körülbelül tíz éve publikálok véleménycikkeket otthon. Főleg politikáról, társadalmi kérdésekről írok. De, tudja, szeretnék több figyelmet fordítani a történetmesélésre, a könyvek írására. Miközben újságíró is akarok maradni, mert kifejezetten élvezem ezt a kettős állapotot.
– Hogyan tudta átlépni az újságírást az irodalomtól elválasztó határt? Személyes kíváncsiságból kérdezem, mert én erre képtelen lennék, pedig sokszor éreztem úgy, hogy vannak olyan történeteim, amelyek a szépirodalomba kívánkoznak.
– A magam esetéről tudok csak beszélni. Kell egy érzés, hogy valakinek megmutassa az ember, amit produkált, és attól pozitív visszajelzést kapjon. Mindannyiunk természetében benne van a kishitűség. Nagyon kell, hogy valaki a szemedbe mondja: te elképesztő zseni vagy! Nekem ilyen emberekre van szükségem, akik biztosítanak afelől, hogy jó vagyok abban, amit csinálok, és utána már magam is meglátom, hogy mit kell kijavítanom. Szerencsémre vannak ilyen barátaim, akikkel beszélhetek, van egy íróbarátom, Fred Backman, akivel rendszeresen mesélünk egymásnak sztorikat, és azon gondolkodunk, hogy azokat miként lehet még jobban megírni. Én egyébként sokszor kombinálom a két mesterséget.
Rájöttem arra, hogy jól járható út az, ha megírok egy sztorit a napilapba, mert ott megjelent írás kísérleti malacként szolgálhat. Később pedig lehet belőle egy könyv alapanyaga.
– Így volt ez a Túlélők esetében is?
– Igen, pont ez történt a legutóbbi regényem alaptörténetével is. Először rövidebb verzióként írtam meg a Gagens Nyheternek, és figyeltem, hogyan működik a sztori. Utána lett belőle regény. Több különböző formátumot használhatok így. Van egy podcastom is Svédországban, ott is kipróbálom a dolgokat. Több szűrő kell, hogy egy történet megmutassa magát.
– Lehet, hogy ez volt a regény sikerének a kulcsa? Olvastam, hogy ez volt a negyedik könyve, de ezzel lett íróként igazán sikeres külföldön is. Vagy azért lett a Túlélők nemzetközileg is keresett, mert nagyon svéd könyvnek érezték más országokban?
– Elképzelhető, hogy erről van szó. A regényben nagyon jelen van a természet. A svéd nyár! Európában, például Németországban, de lehet, hogy itt önöknél is, él egy kép az emberekben a svéd nyárról, az északi tájról, tavakról. Nagyon népszerű topic. De a könyvben sok az önéletrajzi elem, a magam életét írtam bele. Ettől persze még nem lenne a könyv nemzetközileg sikeres, mert Svédországban ugyan ismert lehetek, de az ország határain túl „senki” vagyok. Két hete volt Németországban a regény könyvbemutatója szerzői felolvasással. A kiadó egy színháztermet bérelt ki erre az alkalomra, de öten jelentek meg. Ebből hárman svédek voltak.
– Szerintem nincs sok értelme a könyv történetét elemezni, mert a sztori magáért beszél. De engem izgat az, ahogy ön leírja a három fivér egymáshoz való viszonyát, kapcsolatukat a szüleikkel, az apa és anya házasságát. Mennyire jellegzetes az itt ábrázolt családkép? Különbözik önöknél a családi intimitás attól, ahogy más európaiak élnek?
– Nem hiszem, hogy nekem valódi áttekintésem lenne arról, milyen a családok belső élete Európa más országaiban, de azt elmondhatom: Svédországban mi nagyon magányosak vagyunk, amikor együtt vagyunk. Családokban élünk, de a családtagok közötti távolság nagyon nagy lehet. Rosszak vagyunk a dolgok megbeszélésében.
– Miért?
– Ha Európa déli részén járok, látom, hogy az élet az utcán zajlik. Kiabálnak, összejönnek az emberek, ott kávéznak, vagyis nagyon élénk társadalmi életet élnek. Ha járt már Stockholmban, akkor tudja, hogy ott minden nagyon nyugodt. Nem lát élénkséget, nevető, társalgó, neadjisten kiabáló embereket. Nagyon nyugodt minden. És ugyanez érvényes a svéd családokra is. A családon belül is nehezen tudjuk kifejezni magunkat. Nem tudok jobb szót mondani, mint azt, hogy a melankólia uralja az intim családi szférát.
– Amikor a regényét olvastam, végig úgy éreztem, hogy egy Bergman-filmben vagyok.
– (Nevet) Két oka lehet ennek. Az első talán az, hogy rengeteg filmjét néztem meg újra és újra. A másik, hogy Bergman a műveit a svéd léleknek éppen ezekről a problémáiról forgatta.
– A regény nemzetközi sikere talán épp a könyv svédségében van. A keretek ugyanazok az európai kultúrában, ám az élet mégis különbözik, és ezt megérezték az olvasók más országokban is.
– Egyetértek. Németországban például Svédországnak valódi divatja van. Rengetegen utaznak turistaként hozzánk, vannak, akik nyaralókat vásárolnak a tavaknál, és odaköltöznek. Ez egy rajongás, vágyakozás, amit minden nap tapasztalni. Azok az olvasók, akikben él ez a svéd nyár iránti vágy, reflektálhattak a könyvben leírt nyárra, habár ez egy nagyon szomorú és magányos időszak. A könyvben leírt ház egyébként pont olyan, amilyen az én családomnak volt.
– Ha már a sajátosságoknál tartunk, beszélgessünk az elmúlt évekről. Sokat írtak, beszéltek világszerte, így nálunk is a járványkezelés svéd modelljéről. Milyen volt ez testközelből?
– Svédországban mi erősen bízunk a hatóságokban. Megtesszük azt, amit mondanak nekünk. Ez az első elem. A hatóság pedig azt mondta: nem kell bezárnunk a kocsmákat, nyitva maradhatnak, de nagyobb távolságot kell tartanunk egymástól. Aki beteg, maradjon otthon, és mindenki gyakran mossa meg a kezét. És ha ez így működik, akkor ugyanolyan kevés áldozat lesz nálunk, mint azokban az államokban, ahol teljes vesztegzárat rendeltek el, csak nekünk közben nem kell feladnunk a megszokott életünket. Ez volt a terv. Más európai országokkal összehasonlítva egészen jól kijöttünk belőle, elég kevés áldozattal. De sok bírálatot kapott az ország, mert számos esetben csődöt mondott a svéd rendszer.
– Mondana erre példát?
– Két fő pontról van szó. Az első, hogy nem védtük meg az öregjeinket, nem volt olyan rendszerünk, amely megóvhatta volna őket. Svédországban nagyon kicsi öregotthonok vannak, ahol négyen-öten élnek. A hatóságok nem készítettek fel megfelelően a gondozókat arra, hogyan kell kezelni a járványt. És kik dolgoznak ezekben az otthonokban? Kizárólag bevándorlók.
A legnagyobb gond pedig az volt, hogy miként juttassák el a megfelelő információkat a bevándorlókhoz. Olyan emberekhez, akik nem értenek jól svédül, nem olvasnak svédül.
Nem tudták ezt megoldani, nem tudták eljuttatni hozzájuk az üzenetet. Így csődöt mondtunk, mert képtelenek voltunk a legfontosabb embereket tájékoztatni, azokat, akik az öregeket gondozták. Emiatt a kudarc miatt behurcolták a vírust az otthonokba, és rengeteg ember meghalt.
– Az eredmények visszaigazolták a rendszert?
– Svédország Európában jónak mondott veszteséggel esett túl a koronavírus járvány eddigi szakaszain. Ez jó. De ne feledjük, a norvég, dán és finn szomszédjainknál sokkal kevesebben haltak meg.
