A szépirodalom igazat beszél – Beszélgetés Spiró Györggyel

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja

Új esszékötettel jelentkezett a kényes és fontos témákhoz mindig előszeretettel hozzászóló Spiró György (a könyvről bővebben itt olvashat), legyenek azok a politika vagy a művészet területén. Máskor meg csak mesél Kertész Imréről, Csehovról, Füst Milánról. Az előremutató kudarcokról, a színészi képzésről beszélgettünk, és arról, hogy milyen tantárgyat tanítana a Pestre készülő Fudan Egyetemen.

– Mi adja egy-egy új könyved megjelenésének örömét? Mi az, ami sokadjára is felvillanyoz ilyenkor?
– Örülök, hogy az utóbbi években támadt gondolataimat megoszthatom azokkal, akiket nem ismerek, vagy akikkel ritkán találkozom. Halott szerzőkkel is lehet így társalogni. A távollevőkkel való beszélgetéshez – ami maga a tradíció – a könyv a legjobb eszköz. A címadó esszében például egy száz évvel ezelőtti nagy drámaíróval, Wyspianskival beszélgetek a négyszáz évvel ezelőtti Shakespeare Hamletjéről. De Füst Milán és Csehov társalgását is rekonstruálom a műveik alapján, pedig ők nem ismerték egymást személyesen.

– A nyitóesszében azt fejtegeted, hogy miért tiltják a szépirodalmat, amikor csak lehet. Ma, amikor elvileg a korábbinál sokkal több pénz jut az irodalomra, hol tartunk a tiltott-tűrt-támogatott tengelyen?
– A szépirodalom igazat beszél, emiatt nem volt olyan társadalmi formáció, amelyben ne lett volna kényelmetlen, már az ókori görögöknél is. Nem pénzkérdés, hogy a jó írók mit írnak: minden híresztelés ellenére azt írják, amit a lelkiismeretük diktál. A hatalmasok sok ezer éve vagy a műveket próbálják eltüntetni, vagy a szerzőket magukat. Az utóbbi néha egyszerűbb. A hívő Bulgakov szerint „a kéziratok nem éghetőek”. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az egyik írót eltüntetik, a másik megírja, legföljebb egy kicsit másképp.

– Akkor tehát az is hiábavaló erőfeszítés, hogy hatalmi szóval, a nemzeti tanterv alakításával írják át a kánonokat? A Nyugat írói helyére Herczeget vagy Wasst emeljék be?
– Ha gyönge vagy közepes írók dagályos versezeteit és irományait teszik kötelezővé, a diákokat egész életükre elidegeníthetik az irodalomtól. A purifikátor hajlamú, atavisztikus tudatú, önjelölt inkvizítorok rengeteg kárt tudnak okozni. Az már a téboly egyértelmű jele, ha, mint most olvastam, az egyetemeken betiltják a középiskolai kötelező anyagon kívül rekesztett művek oktatását.

– A rendszerváltás után mi morzsolta jobban egy író olvasótáborát, a lassú, de makacs kivándorlás, vagy az, ha kiderült, milyen a világnézete?
– A kimondott vagy ki nem mondott hivatalos aktuálpolitikai divat öt-tíz évenként változik, arra a kis időre nem érdemes alkalmazkodni hozzá, sem időt vesztegetni a vitára. Újkeletű jelenség, hogy a közönség jelentős része merőben a szerző nyilatkozatait értékeli, a műveit el sem olvassa, szellemi lényből politikai szereplővé alázza.

– Visszafordítható ez a jelenség, vagy inkább fokozódni fog? A közösségi oldalak és a gyors hírek korában, mintha az írótól is instant, gyorsan felszívódó véleményt várnának el és nem komplex műveket.
– Vannak aranykorok és ezüstkorok, és vannak apályok. Valamitől egy-egy műfaj előretör egy-két évtizedre, mint százhúsz éve az impresszionizmus vagy a hatvanas években a beatzene, más műfajok pedig lehanyatlanak. Ennek a korszaknak is meg fog születni a maga nagy műfaja. A mémek néha rendkívül szellemesek, pillanatok alatt elterjednek, közérthetőek. Az irodalomban is beüthet valami hasonló. De visszatérve a korábbi kérdéshez, a kivándorlás súlyos, folyamatos és kegyetlen. Térségünkben a 19. század második fele óta zajlik, és időnként, mint most is, felgyorsul. Sok idős magyar szerző szenvedi el mostanában azt, amit az iparosításkor a falusi öregek, akiknek a gyerekei a városba mentek. Azzal súlyosbítva, hogy a külföldi unokák már nem fognak magyarul olvasni.

– Mi volt írói pályád legjobb kudarca? Ami utólag nézve igen hasznosnak bizonyult.
– Az Esti műsor című komédiámat Szurdi Miklós jó rendezésében és kiváló színészi alakításokkal 1981 végén a Várszínházban kezdték próbálni, aztán a Hevesi Sándor téren mutatták be. Cselekménye alig volt: egy átlagos házaspárt ugyanabból a panelházból meglátogat egy másik átlagos házaspár, vacsoráznak, nincs mit mondaniuk egymásnak, bámulják a tévét. A végén befut a házigazdák kamasz fia, és a Bizottság együttes egyik dalát hallgatja („Már megint itt van a szerelem”), amitől az apja rettentően kibukik. A nézőkkel félig szemben álló tévében sugárzott aznap esti híradó híreire a szerzői utasítás szerint a négy színész estéről estére bámulatosan szellemes rögtönzéseket produkált. 1983-ban Szikora János is jól rendezte meg Békéscsabán.

Addigra beláttam, hogy a pártállamban veszélyes a politikai hírekre nyilvánosan reagálni, úgyhogy a színészek a közönséggel együtt némán hallgatták a híradót.

Ez volt az első, jelen időben játszódó darabom. Kipróbáltam, hogyan lehet megnyitni a mélységet a drámaiatlan, szürke mindennapok alatt, és mit lehet kezdeni a színpadon a televízióval. A Nemzetiben látványos volt a bukás, Békéscsabán kevésbé. Megtanultam, hogy a színészeket nem lehet megterhelni azzal, ami az író dolga. A tanulságok vezettek a Csirkefejhez.

– Ha engednék, milyen tantárgyat tanítanál a Fudan Egyetem pesti részlegén?
– Kínai irodalmat.

– A Színház- és Filmművészeti Egyetem is szóba kerül a könyvben. Mi a véleményed az egyetem körüli végjátékról? Mi lesz a képzéssel így?
– Magukban a színházakban is lehet színészeket, rendezőket és más színházi szakembereket képezni. Minden művészet szakma, tehát tanítható. Az a kérdés, hogy a tehetséges művészekből válhatnak-e még színházi vezetők, szerződtethetnek-e tehetséges szerzőket és színészeket, és dönthetnek-e a műsorról szabadon. Ha nem, akkor mindegy, hogy hívnak egy iskolát, megette a fene az egészet.

– Nagyon személyesek a Kertész Imréről szóló esszék. Nem véletlenül: az elsők között voltál, akik a Sorstalanság jelentőségét felismerted. Miként befolyásolja Kertész emlékezetét az, hogy a hagyaték egy része Schmidt Mária révén „állami kézbe” került?
– Kertész Imrét mostanában ritkán emlegetik. Jelentős művek az első siker után évtizedekre is el szoktak tűnni. De hát nincs olyan nagyon sok jó regény a világirodalomban, úgyhogy a Sorstalanság vissza fog kerülni a köztudatba.

SPIRÓ GYÖRGY legutóbbi művei: Sajnálatos események; Malaccal teljes éveink; Egyéni javaslat.