KÖNYVTERASZ
Az Európai Unió történetét írta meg új könyvében a Kossuth-díjas magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. A mű egyrészt hosszú évtizedek kutatói munkájának és tapasztalatának foglalata, másrészt jól tükrözi az integrációba vetett töretlen hitét, miközben számot vet az Unió felett tornyosuló viharfelhőkkel is. Az EU külső és belső ellenségeiről, lehetséges jövőjéről beszélgettünk, és arról, hogy mi történne Magyarországgal, ha kilépne a klubból.
25% kedvezmény TERASZ5 kuponkóddal
– Mekkora szerepe van a mai világban az EU-nak?
– Az Európai Unió a fennállása óta a nemzeti elkülönülés miatt elkerülhetetlen nemzetek közötti konfliktusok, sőt háborúk elhárításával a kontinens talán legbékésebb évszázadát formálja. Nem feledhetjük ugyanis, hogy a korábbi, EU előtti négyszáz évből kétszázban háborúk dúlták a földrészt. Az EU tehát a legnagyobb biztonságot nyújtja a lakóinak.
– És milyen szerepe lehet az új évezred elején?
– A 21. század világában egyetlen európai ország sem képes megvédeni magát és egyedül világgazdasági hatalommá válni. Európa együttesen azonban gazdasági és politikai nagyhatalom: a világkereskedelemben túlszárnyalja az USA szerepét, és mára tudatosodott, hogy katonai nagyhatalommá is kell válnia biztonsága megőrzéséhez. A közös piac és a szabad tőkeáramlás megindította a kevésbé fejlett tagországok felzárkózását. Azoknak a tagországoknak, amelyeknek nemzeti jövedelme nem haladja meg az EU átlagának 70 százalékát, mint Magyarországé és Lengyelországé is, évente a megtermelt nemzeti jövedelmük 4-5 százalékának megfelelő EU-támogatást nyújtanak. Ez a növekedés egyik legfőbb tényezője.
– A hatása is jól érzékelhető?
– Igen, a közepesen fejlett Közép-Európa egyes országai mára a magas fejlettség szintjének küszöbéig emelkedtek. De visszatérve az előbbi kérdésre, ha a megkezdett integráció folytatódik és felkészületlen, új országok felvételével nem gyengítik meg az Unió egységét, akkor az EU világgazdasági- és hatalmi pozíciói tovább erősödnek, és ez az összes tagország további felvirágoztatását segíti elő. Az EU a 21.század döntő tényezője lehet.
– A nemzetállamiság és az európai polgárság egymásnak ellentmondó fogalmak?
– A nemzetállam az európai történelem viszonylag új, két évszázados fejleménye. Igaz, a 19. század romantikus költői nemzeti tudattá sulykolták, hogy „itt élned, halnod kell,” és azt is, hogy a „nagy világon e kívül nincsen számodra hely”. A nemzeti külön-, sőt szembenállást azután a 20. század nagy világháborúi nacionalista, sokszor agresszív nemzettudattá erősítették. A ma létező európai államok nem kis része azonban többnemzetiségű, hasonlóan a ma oly nosztalgikusan emlegetett Nagy-Magyarországhoz: lakói fele nem volt magyar, hanem szlovák, horvát, román, rutén, szerb és német. Néhány többnemzetiségű állam, mint Jugoszlávia vagy Csehszlovákia csak „tegnap” esett szét. Nagy-Britannia egyesült királysága a skót és észak-ír kiválási törekvések miatt került válságba. Ukrajna polgárháborúba keveredett nemzetiségi megoszlása miatt.
A nemzetállam tehát egyáltalán nem abszolútum Európában és még kevésbé öröktől fogva adott.
– Mindig is volt alternatívája?
– Európa történetének nagyobb részében összeurópai birodalmak léteztek a római kortól a Német-római Császárságig. Montesquie és Voltaire már a 18. században úgy látták, hogy Európa olyan, mint egy nagy köztársaság – államokra tagolva. A nagy francia író, Victor Hugo a 19. század második felében úgy köszöntötte előadása hallgatóságát, mint az Európai Egyesült Államok polgárait. Ma európaiak tömege utazik, vállal munkát, és le is telepedik az EU országaiban. Az elmúlt évtizedben Magyarország lakosságának 5 százaléka ment el más európai országba dolgozni, élni. A mai államok lakóinak többsége egyszerre érzi magát németnek, franciának és európainak, egy sok, alapvető hasonlóságot mutató európai közösség részének.
– Ez a közösség valódi közösség vagy fikció?
– A nemzeti közösség jórészt fikció, hiszen tagjainak zöme nem ismeri egymást, különböző életformát követ, más szokásai vannak és valójában nem érez valós azonosságot más rétegek tagjaival. Megkockáztatom: egy bécsi polgár otthonosabban érzi magát Párizsban, mint egy osztrák alpesi faluban. Egy budapesti vagy pécsi polgár számára is természetes közeg Bécs vagy Firenze, sokkal inkább, mint a nyírségi Penészlek vagy a somogyi Andocs. A nacionalista uszítás nemzeti elkülönülést hirdet, de Európa történelme azt bizonyítja, hogy az egyes államok polgárainak bizony jelentős része egyben európainak is tekinti magát.
– Mekkora az EU szétszakadásának, összeomlásának veszélye?
– Sajnos a kérdés jogos, e veszélyeket nem tekinthetjük nemlétezőnek vagy jelentéktelennek. Az EU-t ellenséges országok határolják, Putyin Oroszországa és Erdoğan Törökországa, és igyekeznek is gyengíteni az Uniót. A távoli Kína is csatlakozott ezekhez, gazdasági befolyásra és nagyhatalmi térnyerésre törekszik. Trump elnökké választása után – és választási veresége ellenére – a háború óta töretlen nyugati egység is bizonytalanná vált, amire nem lehet és nem is szabad vakon építeni többé.
– A könyvében (kritikát itt olvashat róla) nemcsak külső ellenségekről beszél.
– A belső ellenségek, sajnos Magyar- és Lengyelország vezetésével, miközben mindkét ország fő haszonélvezője az Uniónak és évente sok milliárd euróra rúgó támogatást kapnak, az EU további integrációját akadályozzák, gyengítésére, aláásására törnek és az Unió ellenségeinél keresnek szövetséget. Ők sürgetik a gazdaságilag felkészületlen és politikailag autokratikus balkáni országok felvételét is, hogy erősebb belső ellenzéket kovácsolhassanak, gátolják a további integrációt és közös árupiaccá degradálják az EU-t. Mindez egyelőre nem jelent életveszélyt az Unióra, hiszen viszonylag kicsi és gazdaságilag gyenge országokról van szó.
Nem egyszer elmondtam már, hogy a komolyabb veszélyek forrása a nagy nyugat-európai országok politikai törékenysége.
Ha Olaszországban Salvini és Franciaországban Le Pen nyerné meg a választásokat, az „az egyre szorosabb unió” végét jelentené.
– Fenntartható-e a jelenlegi struktúra a tekintetben, hogy egyetlen ország is megvétózhat bizonyos határozatokat, terveket?
– Megítélésem szerint nem. Az EU alkotmánya alapos revízióra szorul. Kezdetben mindenhez egyhangú döntés kellett. Ezt kihasználva a 19. századi nacionalista elveket valló Charles de Gaulle, az akkori francia elnök évtizedes válságba és stagnálásba sodorta az Uniót. Az alkotmányt később módosítva számos esetben ma már minősített többség kell bizonyos döntésekhez, amelyekhez elég, ha az EU lakosságának 65 százalékát képviselő országok egyetértenek. De ma is vannak olyan alapvető fontosságú kérdések, amelyeknek eldöntését a közel 500 milliós lélekszámú Unióban egy akár három- vagy kilencmilliós kis ország szavazata tehet függővé.
– Ez nem hangzik túl demokratikusan.
– Ez elfogadhatatlan és antidemokratikus. A demokrácia alapvető többségi elvét sérti. Az európai integráció a szuverenitás megosztását és közös gyakorlását követeli. Rugalmas alapszabályok esetén egy olyan ország, amely nem kíván részt venni bizonyos integrált európai tevékenységben, kimaradhatna belőle. Más szóval az úgynevezett többsebességű EU megoldást kínál az előbbi, ma megoldhatatlannak tűnő kérdésre.
– Milyennek képzeli a többsebességes EU-t?
– E témának ma már nagy irodalma van és számos elgondolások született ennek kapcsán. A legszélsőségesebb példát választva: néhány tagország federációra lép egymással, míg más tagországok egy „külső gyűrűben” a közös piac tagjai maradnak. Vannak olyan elgondolások is, hogy a teljes jogú tagországokhoz társult, de szavazati joggal nem rendelkező országok is csatlakozzanak. Tulajdonképpen a többsebességű EU már létezik is, hiszen vannak tagországok, amelyek a közös valuta zónájába tartoznak és közös „nemzeti” bankkal rendelkeznek, míg más tagországok saját nemzeti valutájukat használják és saját nemzeti bankjuk van. Vannak szerződések útján társult országok, mint Norvégia, részben Svájc és több kis városállam, mint a Vatikán is, amelyek a közös piac tagjai, elfogadják az EU szabályait, de nem rendelkeznek szavazati joggal. Vannak EU-n kívüli országok, amelyek bevezették az euro használatát. A lehetséges modellek ma már rendelkezésre állnak.
– „Visszaminősíthető-e” valamely ország, elveszíthet-e bizonyos – jelenleg minden tagországnak járó – jogokat?
– A jelenlegi helyzetben lényegében nem, bár a szavazati jog felfüggesztése elvileg lehetséges, de még soha nem éltek vele. Ez a rendszer elavult és a továbbhaladás akadálya.
– Magyarország gazdasági szempontból mire számíthatna az EU tagság nélkül?
– Ha röviden akarok válaszolni: semmi jóra. Elesne, legalábbis nagyobb részben, a technológia és a tőke beáramlásának – a gazdaságot egyedül mozgató – hajtóerejétől és a vámmentes szabadpiac értékesítési lehetőségétől. Jól ismert, hogy a mai magyar gazdaság értéktermelésének 55 százalékát a zömében EU tagországok betelepült vállalatai és a nagy EU-korporációk hazai bedolgozói állítják elő. Az évente érkező, és a magyar nemzeti jövedelem, mint fentebb említettem, 4-5 százalékát kitévő EU-támogatás, a növekedés egyik fő tényezője szintén eltűnne. Ugyanakkor az Orbán-kormány által sokat hangoztatott nemzeti függetlenség, az EU „gyarmatosításától” való úgynevezett felszabadulás helyett orosz és kínai függőségbe, autokratikus és terjeszkedni vágyó hatalmak befolyása alá kerülne az ország. Mert ezek nélkül egyedül képtelen lenne megállni a lábán.
– Magyarország EU-s jövőjével kapcsolatban a teljes jogú vagy a „részjogú” tagságot, esetleg a kilépést látja legesélyesebbnek?
– Mindez, hogy úgy mondjam benne van a pakliban, de a magyar politika alakulásától függ. Az országnak természetesen a teljes jogú tagság a legelőnyösebb, de az önérdekű, nacionalista-autokratikus politikai erők a saját céljaik számára, hogy szabad kezet kapjanak, megfelelőbbnek tarthatják akár a kilépést is. A magyar lakosság kezében van a döntés lehetősége. Szavazataival határozhatja meg az ország jövőjét.
– A könyvéből az is kiderül, hogy az Uniót illetően a történész elemzését olykor erős érzelmek is fűtik.
– Nem titkolom, elfogult vagyok az EU szerepét és jelentőségét illetően. Igaz, soha nem éltem az EU-n belül, de történészként a legnagyobb figyelemmel kísértem és elemeztem a működését. Kutattam az EU levéltárában, valamint amerikai és német levéltárakban, és az elmúlt évtizedben négy könyvet is publikáltam a témáról. Történészi figyelmem és érdeklődésem alapja pedig az élettapasztalatom. Születésem, vagyis 1930 óta közel egy évszázados tapasztalatom halmozódott fel a különböző korok és rezsimek Európájáról, a fasiszta, kommunista és liberális demokrata Európáról.
Láttam a háborút, mentettem embereket bombázott, égő házakból, ültem börtönökben, láttam hullahegyeket, amelyek tetejére majdnem felkerültem én is.
Elveszítettem egyetlen testvéremet és sok családtagomat, majd lehetőséget nyertem arra, hogy a családomból elsőként egyetemen tanulhassak. Élettapasztalatom természetesen vezetett el a végre bekövetkezett európai integráció híveinek táborába.
BEREND T. IVÁN legutóbbi, magyarul megjelent művei: Európa gazdasága a 20. században; Kisiklott történelem; Terelőúton.
