FALUSI DÓRA interjúja
Új fejezetekkel, és a friss tudományos eredményeket feldolgozva jelent meg újra Krekó Péter nagysikerű könyve (bővebben itt írtunk róla). Ebben már a koronavírus-járvánnyal és a modern törzsi mítoszokkal is foglalkozik, miközben ugyanolyan intenzíven keresi a választ a kérdésre: miért dőlünk be az álhíreknek és az összeesküvés-elméleteknek? Hogyan lehet védekezni a manipulációval szemben? Mi is ezekre voltunk kíváncsiak.
– Könyvében a populizmus alternatívájaként ír a tribalizmusról, más néven a törzsi politikáról. Mit jelent ez pontosan?
– A fogalmat a politológiai szakirodalom félig intézményesített státuszban használja. Nem egy nagyon bevett kifejezés a tudományos diskurzusokban, inkább arról van szó, hogy vannak többen – főleg azok, akik identitáspolitikával és politikai polarizációval foglalkoznak –, akik használják. Köztük olyan kiemelkedő szakemberek, mint Francis Fukuyama. A könyvben adtam neki egy kicsit sajátos értelmezést, egy elméleti, evolúciós pszichológiai hátteret is. Ez még nincs részleteiben kifejtve, ezt a jövőben tervezem megtenni. A jelentősége az, hogy a populizmussal szemben, amely mára már egy elkoptatott, jelentés nélküli üres fogalmi eszköze lett a politikának, illetve szerintem a politológiának is, állít egy alternatívát. Hozzátéve ehhez, hogy nem gondolom azt, hogy amit a politológusok populizmus címszó alatt írtak, az ne lenne értékes. Inkább a kifejezés hasznosságát vitatom, főleg ha a szociálpszichológiai hátterét nézzük.
– Mi a baj vele?
– Két szempontból is problémás. Egyrészt a populizmus fogalmát csak demokratikus kontextusban tudjuk értelmezni. Azonban amiket ezzel a címszóval leírnak – sokszor már Erdogan vagy Putyin politikáját is beleértik –, az már túl van a populizmuson, mert egy autoriter rendszer keretein belül működik. Tehát az egyik probléma vele az, hogy alulértékeli a fenyegetést. Azt a háborús logikát, amely megjelenik a tribalizmus mögött. Ami a másik oldal közjogi, politikai értelemben vett meggyengítését vagy megsemmisítését tűzi ki céljául. Ráadásul ezt a politikai értelemben vett túlélés zálogának is tekinti. Egy ilyen retorikai, politikai, pszichológiai keret azt a nézetet eredményezheti, hogy gátlástalanul le lehet bontani a demokratikus intézményeket, és hogy a demokratikus normákkal frontálisan szembe lehet menni, mert a háborúban minden megengedett.
– És a másik szempont?
– A másik az általunk több országban, például Magyarországon, Lengyelországban, mások által pedig Montenegróban, Szerbiában végzett empirikus vizsgálatokból világlott ki. Sok országban azt látjuk, hogy ha hatalmon vannak a populisták, akkor a szavazóik nem mutatják a populizmus jellemzőit. Tehát nemzeti szinten nem elitellenesek, hiszen az elit épp az általuk támogatott párt, hanem inkább tekintélyelvűekké válnak. Jellemzően ezekben a rendszerekben az ember- vagy népcentrikusság (people-centrism) sem erős, hanem ehelyett egy fekete-fehér, erős tekintélykövetésen alapuló gondolkodás van jelen. Eszerint két axióma létezik: az egyik, hogy harcban állunk egy másik törzzsel, és azt le kell győzni; a másik pedig, hogy fel kell sorakozni a törzsfőnök mögé, és aki ezt nem teszi meg, az áruló.
– Ez egy adott nemzetre, vagy inkább egy-egy pártra lehet jellemző?
– Ez nem egy magyar, hanem inkább univerzális jelenség. Evolúciós és történelemfejlődési szempontból a politikának ez a természetes állapota.
Ez az a fajta törzsi politizálás, ahol nem kell megmagyarázni, hogy a másikat miért akarom legyőzni. Egyszerűen le kell győzni és pont.
A Fidesz hatékonyabb az ilyen jellegű politizálásban. Nyilván, ha valaki hatalmon van, akkor ez könnyebben manifesztálódik, mert azok az intézkedések, amelyeket szelektíven azért hoznak, hogy a másik oldalt gyengítsék, erőteljesebben nyilvánulhatnak meg. Viszont ez nem azt jelenti, hogy ez ne lenne jelen mindkét politikai oldalon. Általában azt tapasztaljuk, hogy ahol egy politikai szereplő a törzsi politizálás útjára lép, ott az kihat az egész politikai rendszerre is. Ahogy Donald Trump politikája szerintem nem tett jót az amerikai balliberális oldalnak, ugyanígy Orbán Viktor tevékenysége és a Fidesz politizálása sem tesz jót a magyar ellenzéki oldalnak. Ez egy olyan logika, amely le tudja uralni az egész politikát. Sőt: hajlamossá tesz minket a törzsi mítoszokra is.
– Meg is érkeztünk a dezinformáció bugyraiba. Kik hisznek benne? Hiszen mindenki szereti azt hinni magáról, hogy ő ezeknek biztosan nem dől be.
– A törzsi mítoszokra való hajlam Magyarországon is jellemző mindegyik oldalra. Szeretjük azt gondolni, hogy a dezinformáció mindig olyasmi, amire egyrészt mi nem vagyunk fogékonyak, csak mások. Másrészt pedig a mi oldalunk sem fogékony rá, mindig csak a másik oldal, mert ők a megvezethető hülye birkák, mi pedig természetesen tudatosak vagyunk, akik az igazságot szeretik. Nem akarom teljesen relativizálni a kérdést, a könyvben részletesen írok a jelenség hazai aszimmetriájáról. De mindenki sérülékeny a dezinformációval, álhírekkel, összeesküvés-elméletekkel szemben. Persze vannak egyéni különbségek, számíthatnak bizonyos tényezők, például iskolázottság, médiafogyasztási szokások, de összességében igazából mindenki hajlamos arra, hogy higgyen bizonyos típusú álhírekben.
– Lehet tudni ennek az okát?
– Alapvetően két fő oka van. Egyrészt, hogy felszínesen dolgozzuk fel az információkat. Ez különösen igaz a mai kommunikációs környezetben, amikor az az illúziónk, hogy végtelen mennyiségű információt vagyunk képesek befogadni egy nap. Pedig nagyon is vannak korlátaink. Ha egy nap száz cikkbe olvasok bele, akkor sokkal felszínesebb lesz a tudásom, mintha csak tízet olvasnék el. A mennyiség a minőség rovására megy. A másik pedig, hogy elfogultan dolgozzuk fel a híreket.
– Az utóbbi mitől függ?
– Az elfogult információfeldolgozás azt jelenti, hogy azokat a tényeket, amelyek nekünk nem kényelmesek, hajlamosak vagyunk álhírnek tekinteni. Közben pedig elhisszük azokat az álhíreket, amelyek a politikai vagy egyéb elfogultságunkat – például a reményeinket a csodadiéták, vagy betegségek elleni varázsszerek esetében – akarják kiaknázni. A két tényező egymást is erősítheti. Tehát minél felszínesebben dolgozzuk fel az információkat, annál nagyobb befolyása lehet az elfogultságainknak. Ráadásul azt is kimutatta több kutatás, hogy vannak olyan témák, amelyekben a magasabb intelligencia vagy iskolai végzettség sem feltétlenül eredményez nagyobb immunitást a dezinformációkkal szemben, sőt, sok esetben még inkább hajlamosíthat. Tehát afelől se legyen senkinek illúziója, hogy önmagában ez a két tényező megóv minket. Megóvhat, de ez nem magától értetődő.
– Ezek szerint mindig figyelnünk kell?
– Fontos látni, hogy abban, hogy valaki mit hisz el, illetve milyen téves információt terjeszt, a saját felelőssége is benne van. Egyszerre vagyunk elkövetők és áldozatok. Különösen akkor, ha megosztjuk a hülyeséget. Úgyhogy nem szeretem, amikor a teljes felelősséget rátoljuk a politikusokra vagy a közösségi médiára, mert mindenkinek nyilvánvaló a felelőssége, annak is, aki elhiszi és terjeszti. Ne mentsük fel magunkat, a mi hülyeségünkért jelentős részben mi vagyunk a felelősek.
– Milyen lenne az ideális hírfogyasztó?
– A könyvben részletesen foglalkozom ezzel a kérdéssel. Mindenekelőtt azt nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy mi magunk is sérülékenyek vagyunk, ezért megvezethetnek és eszközként használhatnak fel minket. Végül is erről van szó, hiszen az információs megvezetéssel mások eszközévé válhatunk. A dezinformáció hatalom. Ezért fontos tisztában lennünk azzal, hogy nekünk is van felelősségünk ebben a dologban. Betegség- vagy sérülékenységtudat nélkül gyógyulni sem lehet, tehát ez a legfontosabb lépés.
– Van olyan recept, amelynek alapján valamennyire kiszűrhetők az álhírek?
– Három dolgot emelnék ki. Az első: legyünk tisztában azzal, hogy minél felszínesebben dolgozunk fel egy információt, annál könnyebben válunk megvezethetőkké. Nem véletlen, hogy a Twitter már olyan sztenderdet vezet be, miszerint ha valaki meg akar osztani egy cikket annak címe alapján, tehát anélkül, hogy elolvasta volna, akkor megkérdezi, hogy nem akarja-e előbb elolvasni? Úgy tudom, ezt a Facebook is be fogja vezetni. Az álhírekre, a clickbaitre (kattintásvadász – a szerk.) és a pártos hírekre épp az a jellemző, hogy a címeik nagyon hangzatosak. Viszont jó eséllyel megvezetnek minket, mi pedig másokat.
Azt is fontos belátnunk, hogy nem értünk mindenhez. Nem kell mindenkinek hozzászólni például az atomfizikáról szóló témákhoz.
Harmadrészt pedig legyünk óvatosak az olyan oldalakkal szemben, amelyek mindig és kiszámíthatóan egy bizonyos típusú érzelmi reakciót, például felháborodást vagy félelmet váltanak ki belőlünk. Ilyenkor kezdjünk el gyanakodni. Ezek az oldalak ugyanis tudatosan torzítják a valóságot annak érdekében, hogy hozzáigazítsák a mi nézetrendszerünkhöz. Ez is a megvezetés egyik forrása. Tehát korlátozott az információfeldolgozási képességünk, nem értünk mindenhez, és tudatosítsuk magunkban azt, hogy vannak elfogultságaink, amelyekre hatalmas bizniszt lehet építeni.
– Mitől függhet például az oltási hajlandóság?
– Ott, ahol magasabb a kormányba vetett bizalom, ott magasabb az oltási hajlandóság is. Régiós összehasonlításban Magyarországon magasnak számít a kormányzatba vetett bizalom, és a Political Capital kutatása szerint a magyar oltási kedv a közép-kelet európai viszonylatban is magasnak számít. Ugyanakkor vannak olyan sérülékenyebb társadalmi csoportok, például a fizikai dolgozók vagy a romák, akiknél az oltási hajlandóság alacsonyabb. Most megtorpant az oltási kedv, így különösen nagy szükség lenne a célzottabb kampányokra. Én az oltási igazolványt is maximálisan támogatom. Nagyon elhibázott és szomorú, hogy nálunk mennyire átpolitizálódott az egész oltási kérdés. Ráadásul nem is egyoldalúan, mert ugyan volt a kormányzati kommunikációnak is sok hibája, amelynek során például ellenségkeresési céllal bélyegeztek olyanokat oltásellenesnek, köztük engem is, akiknek ehhez semmi közük nem volt. De ellenzéki oldalon is láthattunk furcsa kommunikációt ezzel kapcsolatban.
– A politikai kommunikáció tehát csak ront a helyzeten?
– Amikor ennyire a politikai kommunikáció eszközévé válik az oltás kérdése, szinte kisebb csodának számít, hogy ennek ellenére ilyen magas az oltási kedv és viszonylag jó az átoltottság nálunk. Fontos lenne, hogy ezt a témát kivonjuk a politikai viták alól, mert különben nehéz lesz tovább növelni ezeket a számokat. Pedig a minél magasabb átoltottság a szakemberek szerint a vírusmutációk miatt is nagyon fontos lenne.
