KÖNYVTERASZ
A játékvezető tapasztalatai összegző Leshatár után a hírek mögötti valóság (vagy a valóság mögötti hírek) nyomába szegődött Pető Péter a Halálkában. A sci-fibe illő időkezelés, a leszakadó rétegek és a szobafestés mikéntjéről beszélgettünk.
– Van a könyvben egy pillanat, amikor az író Pető Péter az újságíró Pető Népszabadságban megjelent cikkét szerkeszti bele a könyvébe. Úgy képzelem, hogy felnevettél, amikor eszedbe jutott ez az ötlet.
– Alapvetően sokat nevetgélek, még olyankor is, amikor a környezetemben más nem ítéli megmosolyogtatónak az aktuális eseményt, történetet, így nem kizárt, hogy akkor is röhögcséltem, amikor ezzel a megoldással kísérleteztem.
– A regény az újságokban tobzódó valóságra reflektál, azt dolgozza bele a maga valóságába (a könyvről itt olvashat kritikát). Ám időnként maga az újságcikk is fikció – fiktív szerző fiktív lapban ír a regénybeli szereplőkről. Miért hagytad elmosódni ezt a határvonalat?
– Az előbb emlegetett kacarászásnak leginkább akkor lett eredménye, ha sikerült az említett saját cikknek betölteni a funkcióját, ami leginkább a bizonytalanság erősítése volt: annak felvetése, hogy akkor most ezek a cikkek és hírek lehetnek akár igazak, valódiak is. Azt a kérdést szerettem volna életben tartani, hogy ezek a történetek fikción kívül is, vagy csak azon belül léteznek. Azaz szándékom szerint nem csupán hagytam elmosódni az említett határvonalat, de sikáltam is, hogy ne látszódjon, illékony legyen.
– A kortárs irodalomban kissé gyanakodva néznek az újságírás felől érkező írókra. Mintha a szobafestő jelentkezne be aktot festeni. Te is éreztél ehhez hasonlót?
– Cserébe az aktfestő szobafestési képességeit és hatékonyságát is erős szkepszis övezné. Ez azonban nem meglepő, mert ezek külön szakmák, tudások, ahogyan az írás és az újságírás is. Én viszont egyáltalán nem hiszek abban, hogy létezik hierarchia az egyes szakmák között.
Az újságírást minden hivatás legszebbjének tartom, ez a szenvedélyem és az életformám egyaránt. Nem is gondolom, hogy lehetne jobb dolgot csinálni az életben.
Ebből már következik, hogy az identitásom újságírói, ennek a szakmának ismerem a technológiáját, nagyjából meg tudom ítélni egy szöveg minőségét. És noha erről nyilván megoszlanak a vélemények, aránylag sokat tudok a cikkek írásáról és az újság készítéséről. Ezzel szemben nem tudok magamról íróként beszélni, nem is gondolok magamra íróként, egyáltalán nincs ilyen identitásom. Egyszerűen csak írok. Ez ugyanis – az aktfestéssel ellentétben – érdekel és vonz. Aztán majd az olvasók eldöntik, író-e az, aki a szöveget létrehozta.
– Az újságíró folyton a világ eseményeit lesi, az író meg folyton elvonulna, hogy lepárolja a maga világát a kinti valóságból. Hogy bírod ezt a fárasztó ingázást?
– E kötet írásakor alighanem úgy bírtam, hogy igyekeztem nem ingázni. A Halálka talán éppen ennek a mozgásnak az elkerülhetőségére tett kísérlet. Elvégre hírekkel igyekszik keretet adni a képzeletnek. Egyébként is nagyon izgat, hogy a képzelet utolérheti-e egyáltalán a valóságot. 2008 decembere óta minden áldott munkanapomon átlapozom a napi- és hetilapokat, valójában olyan történetekkel és abszurdumokkal vannak tele, hogy ha regényekben jönnének szembe, tán azt gondolnám, az író itt túltolta, ez a sztori már felszámolja a valóságosság lehetőségét. Nincs erősebb képzelet a valóságnál.
– A regény nagyon különlegesen kezeli az időt. Ott bukkan fel a Facebook és a Retro Rádió, ahol teljesen anakronisztikus. Ráadásul nincs múlt sem, csak jelen. Miért döntöttél így?
– A szándék az volt, hogy e tekintetben is bizonytalanság uralkodjon, ne tudja az olvasó, hogy milyen évszámról, korról beszélünk, és ha valamiről nem lehet tudni, hogy mikor történik, akkor úgy képzeltem, bármikor történhet. Az ember történetei, az egzisztenciák kitettsége, a sorsok és pszichék működése valójában korszakfüggetlen, még ha vannak is időszakok, amelyek egyes elemeket jobban kifeszítenek.
– Nem tartottál attól, hogy ez a sci-fibe illő elem kikezdi a nagyon realisztikus részek hitelességét?
– Ezt a feszültséget lehetőségnek gondoltam. A szerzői szándék szerint ezek az elemek éppen arra szolgálnak, hogy kikezdjék a szöveg realizmusát. Hiszen az olvasó ennek köszönhetően konfliktusba keveredik, erős dilemmák jelenhetnek meg arról, hogy túljutottunk-e már a realizmus határain, vajon átléptünk a mesék birodalmába, képzeletbeli világban látja már az elképzelt életeket és közeget.
– A leszakadó rétegek ábrázolásában sokszor tar sándoros ízeket fedeztem, míg az újgazdagok, ügyvédek, menedzserek életének bemutatásában Kötter Tamás vagy Kerékgyártó tapasztalatait.
– Erőteljes az érdeklődésem a társadalom szegregátumai iránt, egyszerűen úgy gondolom, hogy egymástól elzárt, kapcsolat nélküli világokban élünk buborékéleteteket, nincs tudásunk a másik életéről, gondjairól, valóságáról. Márpedig ezeknek az erős valóságoknak az izolációja hosszú távon súlyos társadalmi károkat okoz majd. Például a magániskolák éppen olyan szegregációt valósítanak meg, amilyenek az állami iskolarendszerben is kialakulnak. Ezek makroszinten nagyon súlyos társadalmi problémák, miközben a kötet közben arról is beszél, hogy mikroszinten ugyanazokkal a problémákkal, kihívásokkal találkozik az ember. A társadalmi helyzet ugyanis önmagában nem tesz boldoggá, a pénz nem számolja fel a magányt, a vagyon nem véd meg a traumáktól.
– Első regényed, a Leshatár javarészt játékvezetői múltadra épített. A Halálkában is vannak önéletrajzi, megélt szálak?
– Gabriel García Márquez, a legnagyobb újságírók egyike mondogatta mindig, hogy minden, amit valaha leírt a valóságon alapult. Azért idézem őt, mert ez a kérdés ennél pontosabban nem megválaszolható.
Klasszikus értelemben egyáltalán nincsenek benne önéletrajzi szálak, noha nyilván ezernyi tapasztalatom, élményem, olvasott hírem, indulatom, igazságom jelenik meg a könyvben.
Amikor látunk valamit a városban, a kocsmában, a stadionban, az újságban, akkor annak egy-egy eleme is kifeszíthető a regényben, továbbképzeljük, továbbgondoljuk, új karaktereket varázsolunk, előzményeket és következményeket beszélünk el. Hiszen egy regény tényleg csak erről szól: elmesélünk egy történetet.
